Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 2. szám - DISPUTA - HORVÁTH J. ANDRÁS: Levéltárelmélet a posztmodernig és vissza

Horváth ]. András Disputa a helyzet mára - az infotechnológiai innovációtól is szárnyakat kapva - mondhatni már totális átértelmezési igénnyé fokozódott.

7 Ridener mondandójának homlokterébe az iratértékelés kérdéskörét állítja (magyar változat: „gyűjtőterületi és selejtezési munkák"), s nem véletlenül.

8 Valójában nem is annyira a megőrzendő iratok sorsa, kiválasztásuk mikéntje izgatja, e helyett sokkal inkább ezen a ponton lát lehetőséget arra, hogy a levéltár társadalmi arculatának újraértelmezését, helyzetének átalakulását, s újfajta szereplehetőségeit, ennek erőtényezőit és dialektikáját vizsgálja. Tény, hogy az említett klasszikus iskolák közül legalábbis a schellenbergi problémakezelés előterében is a tömeges irattermeléssel való megbirkózás lehetőségének kérdése, s ezzel összefüggésben az iratképzők meghatározottságai állnak. Kötet előszavát író Terry Cook joggal idézte Helen Samuels és Richard Cox vélekedését, akik egyenesen a levéltárosi munka „legfőbb felelősségi kérdésének" tekintik az iratértékelést, ami így — az iratok fennmaradásáról való döntés révén - bizonyos mértékig alkotó jelleget is mutat. Ám ezt az alkotó tevékenységet a levéltáros csak akkor tudja kibontakoztatni, ha érzékeli a társadalmi folyamatokat, s képes azokra reflektálni. A legkiválóbb levéltárosok megérzik és értelmezik a fontos társadalmi változásokat, s képesek beépíteni azokat levéltári elméletükbe és gyakorlatukba - vallja az előszóban Cook. Az ilyen módon cselekvő szerepet betöltő modern levéltáros ennek folytán erőteljesen különbözik is a régi típusú, főként az őrzésre („the keeper") koncentráló magatartásmódtól.

9 Ridener a bevezetőben az „elmélet" iránt kevéssé fogékony olvasók figyelmébe különösen két körülményt ajánl. Részint azt hangsúlyozza, miszerint a különféle egymásnak sokszor homlok egyenest ellenmondó értékelési, iratmegtartási-megsemmisítési érvek elvi igényű argumentáció nélkül lényegében nem is kommunikálhatok. Továbbá a levéltáros „közbülső", mediátori helyzetére világít rá azzal, hogy emlékeztet: az archivárius mások produktumait közvetíti megint mások számára, így kétirányú kommunikációra, következésképpen értelmezésre kényszerül.

1

0 S ezen utóbbi, a hagyományosnak is tekinthető közvetítő szerep végrehajtása során, mondhatni tartalmi tekintetben is jelentős változásokkal kénytelen szembe nézni a mai kor szakembere. A kötet szerzője nem tartozik azok közé, akik a levéltárosi identitástól mesterségesen el kívánnák szigetelni a történészi látásmódot és megközelítést. így éles szemmel veszi észre azt az alapvető különbséget, amely a klasszikus-modern, illetve a modern-posztmodern történetírói szemléletmódot elválasztja egymástól. Míg a korábbi korszak történészei lényegében egy egységes morál és kultúra bázisáról kiindulva szemlélték és értelmezték a különféle történeti folyamatokat, addig a mai levéltárhasználók átalakuló, szétaprózódó felfogásbeli sokszínűsége ezt a közvetítői szerepet is megkérdőjelezi, s új magatartási módokat támaszt vele szemben. Erre azonban még a későbbiek során visszatérünk. Ridener a levéltárelméleti áttekintést — mint említettük, mellőzve a francia és a német előzményeket - rögtön a Holland Kézikönyvvel kezdi. A mű keletkezéstörténetét taglaló elemzés külön kitér a sajátos holland kulturális táj többfajta hagyományt szintetizáló voltára, s ezzel ösz7 Ugyanez Terry Cook valamivel dramatikusabb interpretációjában: 1. konszolidáció és megerősödés, egyfajta tradicionális szemléletmód, amely kb. 1930-ig tart; 2. a klasszikus modernizáció korszaka 1930-1980 között, amely a kulturális erőforrások hatékony kezelésére irányuló konszenzus évtizedei; 3. ennek a konszenzusnak az összeomlása, s új kérdésfelvetések időszaka következik. RlDF.NER, 2009. XVI-XV1I. 8 Korábban jelent már meg magyar nyelven összefoglalás az angolszász, német és holland „modern" iratértékelési módszerekről, valamint a hazai előzményekről. A gyakorlatban is alkalmazott egyik-másik külföldi metodika (pl. a kanadai makroértékelés, vagy a holland PIVOT-módszer) iránti érdeklődés azonban sajnálatos módon megrekedt a szakmai egzotikum szintjén. Vö. LAKOS, 2002 (A kösjratok levéltári értékelésének kérdései.) 9 RIDENER, 2009. XIII-XIV., XVII. 1

0 RIDENER, 2009. 3., 7. 26