Levéltári Szemle, 62. (2012)
Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - KECSKEMÉTI KÁROLY: Levéltár és emlékezet. Levéltári paradoxonok
Levéltár és emlékedet A liberális levéltári forradalom modellek Körülbelül száz évig tartott, amíg a fogalmilag meglehetősen tisztázatlan, embrionális helyzetből kialakul a ma ismert államot és kutatót egyaránt szolgáló levéltár. Összeurópai folyamatról van szó, de a közös elméleti háttér és a kevéssé feltárt, de létező szakmai kapcsolatok ellenére a liberális levéltári forradalom mindenütt sajátos egyedi utat, az intézménytörténettel és a politikai rendszerrel kompatibilis kényszerpályát követett, már ahol végbement. 1 2 A sokféleség nem jelent összevisszaságot. 1800 és 1860 között két modell alakult ki, az angol és a francia. A többi ország levéltárügye vagy az egyik, vagy a másik modellhez áll közelebb, gyakran a két modell elemeit kombinálva. A 19. század első négy évtizedében felépített angol modell lényege: a központi levéltár (.Public Record Office) csak az Egyesült Királyság kormányszervei és felsőbíróságai által létrehozott köziratokat veszi át, és egyetlen hatóság sem élvez mentességet az iratátadási kötelezettség alól. Más iratanyaggal a PRO nem foglalkozott, nem volt felügyeleti joga a területi levéltárak fölött, és nem foglalkozott a Royal Historical Manuscripts Commission hatáskörébe tartozó magánlevéltárak védelmével és segítésével. Az angol megyék (county) és városok irataival az állam mitsem törődött. Lassan-lassan, 1920 és 2000 között végül is kiépült a megyei levéltári hálózat. A 2003-ban bevezetett levéltári reform új helyzetet teremtett. A PRO örökébe lépő Nemzeti Levéltár, beolvasztotta a RHMC-t és egyben országos levéltári szaktanácsadói és szabványosító hatósággá vált. A francia modell nag)- vonalaiban a Második Császárság korára, teljes egészében a 19. század végére készült el. Az induló Nemzeti Levéltár szintén a központi szervek köziratait vette át, de a felségjogok gyakorlásával megbízott minisztériumok (Külügy, Hadügy, Gyarmatügy) elérték, hogy saját történelmi levéltárat tarthassanak fenn. A naiv tündérmese szerint e privilégiumot azért kapták, mert már 1789 előtt volt levéltáruk. Tekintettel arra, hog}' királyi központosítás híján, minden szerv maga gondoskodott iratainak végleges megőrzéséről, a tündérmesének nem kell hinni. Egyszerűen az történt, hogy a legfontosabb politikai minisztériumok nem voltak hajlandók irataiktól megválni, részint a presztízs, részint a titokvédelem miatt. A Közoktatásügy alá tartozó levéltárnak nem volt elég politikai súlya ahhoz, hogy az állami és nemzeti emlékezet integritását megvédje. Az erősebb minisztériumok győztek. A francia Nemzeti Levéltár azután kiverekedte a kárpódást. 1884-ben a megyei levéltárak átkerültek a Belügytől a Közoktatásügyhöz, 1897 óta, az állami levéltári hálózat feje a Nemzeti Levéltárat is igazgató Directeur des Archives de France. Az állami levéltári hálózat veszi át végleges megőrzésre a száz évnél idősebb közjegyzői iratanyagot és jogot kapott magánlevéltárak (családi, vállalati, személyi stb.) átvételére, sőt megvásárlására. A hadügyi és külügyi levéltárak függedensége és az ebből következő politikai súlytalanság az utolsó évtizedekben vált fenyegető veszéllyé. A francia modellhez közelálló országok közül egyedül Svédország fogta föl a veszélyt és szüntette meg a múlt század végén a független külügyi és hadügyi levéltárat. elvek A forradalmár arról álmodik, hogy tabula rasat csinál a múltból, amint ezt Eugene Vottier meg is írta az Internacionálé ötödik sorában. A francia forradalom levéltár égetési láza szerencsére nem tartott túl sokáig. Egyébként, olyan méretű irattömegek gyűltek fel az évszázadok során, Nyugat-Európa legnépesebb és leggazdagabb országában, hogy amúgy sem lehetett vol1 2 Anglia, akkor Ausztria—Magyarország, Belgium, Dánia, Hollandia, Kanada, Német Birodalom, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország és utódállamaik. A levéltári forradalom csak a 20. század folyamán zajlott le Oroszországban, Portugáliában és az Egyesült Államokban. 11
