Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - KECSKEMÉTI KÁROLY: Levéltár és emlékezet. Levéltári paradoxonok

Kecskeméti Károly na mindent megsemmisíteni, különösen nem egy zsigerileg fegyelmezetien népnél. De a forradalmi gondolkozás, égetés nélkül is tudott levéltári tabula rasat csinálni: a Bureau de Tri az átvett állagokat szétbontotta és a megőrzésre méltónak ítélt maradékokat új, tartalmi vagy formai csoportokba vonta össze. A félig fondokból, félig mesterségesen összevont fondtöredékekből álló Nemzed Levéltár teljes, az óriási átszervezések ellenére mindmáig érvényben lévő, sorozatokra épülő rendezési tervét a második főlevéltárnok, Pierre-Claude-Franfois Daunou (1761-1840) dolgozta ki 1810 körül. A tárgyi, illetve formai rendezés volt érvényben szinte mindenütt a régi Európában, egykét kivételtől — így Genovától — eltekintve. Egy-egy intézményen belül ez a rendezési elv nem okozott nagy bajokat. De az új, sok szervtől származó, mindenféle állagot összpontosító, a történelmi emlékezet megőrzésére hivatott levéltári intézmények, hála elsősorban a profilváltásnak (jogbiztosítóból kutatástámogató), néhány évtized elteltével felfedezték, hogy minden mesterségesen kiagyalt levéltári rend az anyag történelmi értékét csökkenti esedeg drasztikusan. A megoldás: tiszteletben tartani a szervesen kialakult állagok integritását {principe du respect des finds), sőt, ha erre van lehetőség magát az irattári rendet (

Registraturprinzip). A proveniencia elve érvényesült egyik vagy másik formában mindenütt, ahol végbement a 19. század liberális levéltári forradalma. Az elvet az 1898-ban megjelent, majd németre és franciára lefordított MullerFeith-Fruin féle holland kézikönyv kodifikálta.

1

3 A 19. században általánossá vált, bírósági döntvények által szankcionált másik levéltári alapelv jogi jellegű. Az elv azt mondja ki, hog}

1 a köziratok természetüknél fogva elidegeníthetedenek, és hogy a köziratok állami tulajdonjoga elévülhetetlen. Ez az elv szabályozza — a proveniencia elvével kombinálva — a nemzetközi levéltári jogot. Iratátadás törvényerejű döntést igényel, és a fondok szétosztása, amennyiben elkerülhető, elkerülendő. A kutatás szolgálata Hosszú múltra tekint vissza a levéltári titok. A Régi rendszer idején, az állami, illetve fejedelmi levéltárak szinte magától értetődően kapták a titkos [geheim, segretó) jelzőt. „Egészen a 18. század végéig az állami levéltárak célja az, hogy hatékony kormányzási eszközt adjanak az uralkodó kezébe: a levéltárak tehát titkosak lesznek, egyedül az uralkodó rendelkezésére állanak, és valamennyi belső szabályzat hangsúlyozna, hogy a levéltárosoknak tilos az iratokba bárkinek, akár a minisztereknek, királyi engedély nélkül betekintést engedni. A 17. század elején, egy hivatalának e legfőbb kötelességéről megfeledkező pápai levéltáros kényszermunkával bűnhődött,

1

4 Az 1770-es években, amikor a History of America-t írta, William Robertson a spanyolországi brit nagykövet közvetítésének segítségével megpróbált bejutni a spanyol levéltárba, amelyről „úgy hírlik, hogy nyolcszáz és hetvenhárom vastag iratcsomót őriz Amerikáról". Az engedélyt azonban nem kapta meg.

1

5 A beidegződések lassan oldódnak. A tudományos kutatás a Forradalom után még évtizedekig a könyvtárakban talál otthont. Az inkább csak másolatokat és kivonatokat - hivataloknak ingyen, magánszemélyeknek pénzért — kiadó francia Nemzeti Levéltár 1842-ben, azaz félévszázados működés után nyitja meg olvasótermét. De a kutató élete nem könnyű. A szabályzat az iratkiadást engedélyhez és aprólékos procedúrákhoz köti. A könyvtári szabadsághoz szokott olvasók nem győznek panaszkodni a levéltári kutatást nehezítő akadályokra. Az 1850-es évek kutatási viszonyait és hozzáférhetőségi politikáját illusztrálandó, talán nem érdektelen kitérni az osztrák-porosz grossdeutsch—kleindeutsh ellentét egy levéltári epizódjára. Heinrich von Sybel, utóbb a porosz Geheimes Staatsarchiv igazgatója, 1853-ban jelenteti meg porosz, holland, angol és francia levéltári forrásokon alapuló, Geschichte der Revolutionszeit, 1

3 Yiandleiding voorhet orderten en beschrijven van archíven. A kézikönyv angol kiadása (a franciából fordítva) csak 1940-ben jelent meg. 1

4 Lásd BAUTI

ER, 1961. 1129. 1

5 G

AY

, 375. 12