Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 1. szám - MÉRLEG - MAJTÉNYI GYÖRGY: K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban (LLSKA MÁRTON)

Mérleg keltett, és megalapozta a vacsora jó hangulatát." (90.) Nagy Endre egykori csendőr százados az '50-es évek állami vadászatait szervezte, vele együtt dolgozott gróf Esterházy László és gróf Teleki József. Nagy később emigrált, de mind az '50-es években, mind a '70-es években külföldről segítette a Magyar Népköztársaság vezetőinek nemzetközi (vadászati) kapcsolatkeresését, illetve fogadta tanzániai birtokán az egzotikus vadászkirándulásokra induló kádereket. Motivációi tekintetében tanulságos lehet 1983-as naplóbejegyzése: „Ha jól ítélem meg, Ferenc József-i időket él Magyarország most, a Kádár-korszak alatt." (100.) Majtényi György azt írja könyve Utószavában, hogy „viszolygok az olvasót lebecsülő határozott állításoktól, amelyekhez csak a szerző igénye szerint, egyféleképpen lehet viszonyulni." (221.) A szerző a történetek értelmezésére és értékelésére is felhívja az olvasót, s ezzel együtt arra is magyarázatot ad, honnan származhatott hiányérzetem. Az olvasás közben ugyanis egyre jobban kezdett érdekelni, hogy az események és a szereplők kiváló ismerőjeként vajon a szerző miként vélekedik minderről? Mint az idézetből is kiderült azonban, a határozott véleményalkotás elmaradása tudatosan választott történetírói szerep. így aztán elejtett megjegyzésekből, halvány jelekből igyekeztem összerakni Majtényi viszonyulását. A rendszerváltásról mint „a szocializmusból való kilábalás, a fölépülés folyamatáról" (10.) ír. Vagy: Hegedűs András '80-as években is őrzött vadásztrófeái kapcsán rákérdez a káderi múlttal való leszámolás őszinteségére (62.). A kevés értékelő mondat egyike Kádár Jánosról szól: „élvezte a pozíciójával járó előnyöket, követte az elit szokásait" (57.) - vö. Kádár puritanizmusa. Nagy Endre alakjával kapcsolatban pedig a szerző elismeréssel szól a „kényszerű kompromisszumok, az állandó alkalmazkodások ellenére is" megőrzött egyéni autonómiáról, arról a cselekvési mozgástérről, amelyben például Nagy mellett mások is „saját érdekeik és céljaik szerint éltek, és végső soron ők formálták az eseményeket" (96.). Azért jó, hogy Majtényi itt-ott felvillantja személyes véleményét, mert így lehet vele vitatkozni. Ahogy maga is írja az utolsó mondatban: „Egyszer valaki úgyis egy másik, (nekem meglepő) szögből néz majd a témára." (221.) Vajon mi tudható arról, a kor uralmi elitje miként viszonyaik saját életmódjához? Háy János, a Rákosi-kor elismert írója, egy írásában metsző kritikával illette a felkapaszkodott, előjogaikhoz mereven ragaszkodó, dilettáns funkcionáriusokat (Kucserák), akik felügyelik a javak újraelosztását, és egyúttal jelentős mértékben részesednek is azokból.

3

2 Ebben a narratívában kissé tudathasadásos módon a magas életszínvonal, a plebsxőX való elkülönülés vádja a kommunisták közötti konfliktusok eszköze, még akkor is, ha a Kossuth-díjas író nem tartozhatott a legnagyobb lábon élő pártkatonák közé. (1956 után pedig börtönbüntetésre ítélték.) Hasonlóképpen, Péter Gábor 1953-as perében a többi vezető által is élvezett luxus a vádlott esetében pártszerűtlen életmódjának bizonyítékaként szolgált. Árulkodó, hogy a Kádár-kori protokollvadászatokról alig találunk iratokat. Ha voltak is, ezeket eltüntették. A szocialista Magyarországon mások az urak, mint a régi világban, olvasható egy viselkedési tanácsadó könyvben, ebből pedig az következik, „ezt a szép és eredeti, magyaros és megtisztelő megszók'tást [ti. Uram] alkalmazzuk" (197.). A régi megtalálja útját az újba, a neobarokk stílbútorok a vezető funkcionáriusok villáiba, és az elvtársból úr lesz. Az újonnan 3

2 „De utálom, hogy Kucseránál mindez a gyakorlati célok érdekében szükséges dolog egy ellenkező irányú gyakorlat eszközévé vált. Kucsera az autója, fizetése, lakása, külön bevásárlóhelye, külön üdülője stb. segítségével eltávolodik az élettől, a néptől, a párttól, a nép és a párt fölé rendelt, a népen uralkodó eltartottá lesz, vérlázító pöffeszkedést szokik meg, a gyalogjárás egyszerű művészetét és azzal együtt a gyalog járók valóság- és emberismeretét elfelejti, ízléstelen áléletéhez elkezd olyan görcsösen ragaszkodni, hogy ma már — higgyék el — a demokratikus haladás legerősebb akadálya Kucseráék részéről talán nem is politikai tévedésük, tehetségtelenségük, személyi kötöttségük, hanem mint mindeddig legyőzheteüennek bizonyuló elemi erő: a Kucserák mindenre elszánt ragaszkodása parvenü életformájukhoz." Irodalmi Újság, 1956. október 6. 3. 88