Levéltári Szemle, 61. (2011)
Levéltári Szemle, 61 (2011) 1. szám - MÉRLEG - MAJTÉNYI GYÖRGY: K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban (LLSKA MÁRTON)
Mérleg érkezők termoszába beletöltőtték az előző lakók teáját, amely aztán elkísérte az új urakat az elvtársi vadászatokra, velük volt a csendben privatizált Mercedesekben, és kortyolhattak belőle a budai villák kertjében is. Viska Márton Az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszéke Sinkovics István születésének százéves évfordulója alkalmából 2011. március 30-án ünnepi konferenciát rendezett. A „professzor úr" - száz éve született Sinkovics István címmel a Kari Tanácsteremben. A megjelenteket Dezső Tamás dékán köszöntötte, majd Szögi László, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója, Bak Borbála, a Történelem Segédtudományai Tanszék ny. egyetemi docense és Borsodi Csaba tanszékvezető egyetemi docens, rektorhelyettes tartott előadást. Ezt követően mutatták be a Vedd ezeket az iratokat... című jubileumi kötetet is, amely az ELTE levéltár szak alapításának 60. évfordulójára jelent meg. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárának kiadványa, a Soproni Városatlasz első díjat nyert a Lázár Deák Térképészeti Alapítvány és az Országos Széchényi Könyvtár SZÉP MAGYAR TÉRKÉP 2011 c. pályázatán tudományos térképek és atlaszok kategóriában a következő indoklással. A Lengyel Köztársaság elnöke, Bronislaw Komorowski Dr. Biernacki Karolnak, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatójának 2011. április 8-án a Lengyel Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta. 2011-ben a Pro Archivo Regni-díjat a Magyar Országos Levéltárért hosszú időn át végzett kiemelkedő munkájáért Czikkelyné Nagy Erika levéltári fotós, főmunkatárs kapta. A díjat Dr. Reisz T. Csaba főigazgató adta át. 89