Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 1. szám - MÉRLEG - G. VASS ISTVÁN: Kisvárosi polgárok. Források 1866-1919. Szerk.: HÉJJÁ JULIANNA ERIKA-ERDÉSZ ÁDÁM.

Mérleg szerkesztők és újságírók, és persze azok a vállalattulajdonosok és ismert kereskedők, akik vagyonuk mellett szellemi tőkével, és így a családjukat szalonképessé tevő reputációval is rendelkeztek. Gyula városának 1869-ben 18 500, 1910-ben pedig mintegy 24 000 lakosa volt. A századfordulón a népszámlálási adatok szokásos elemzése alapján a város lakosságának 9—10%át lehetett volna a polgársághoz tartozónak tekinteni. A polgársághoz tartozásnak azonban fontos összetevője volt a város közéletében való részvétel is, amely egyúttal lehetőséget adott a „szellemi tőke" kamatoztatására, a városi elitbe való felemelkedésre. A vagyon azonban — amennyiben nem párosult műveltséggel és közéleti aktivitással — önmagában nem volt elegendő a „polgári rendbe" való felemelkedéshez. Mind a bevezető írásban, mind a dokumentumok kiválasztása során megkülönböztetett figyelmet szenteltek ezért a társadalmi — és egyben a társas - élet jellegzetes keretét adó egyesületeknek. Ezek vizsgálata alapján Erdész Ádám hangsúlyozza, hogy ha a polgárság fenti értelmezése szempontjából fontos „formákat és normákat", valamint a városi elitet összetartó kapcsolatrendszert tekintjük meghatározónak, akkor a polgárság részaránya a fentinél lényegesen csekélyebb lehetett: a lakosság mintegy 5—7%-ára tehető, azaz talán három-négyszáz család tartozhatott ebbe a körbe. De még velük kapcsolatban is felmerül a kétely, vajon gondolkodásukat, erkölcsi értékrendjüket tekintve valóban „polgárok" voltak-e mindannyian? Az egyik dokumentumból megtudhatjuk, hogy 1887-ben párbaj zajlott le Gyulán, amelyet a helyi polgári elit két tagja vívott egymással valami sajtóban elkövetett becsületsértés miatt. Maga a párbaj a nélkül ért véget, hog)' bárkiben is kár esett volna. A sértést elkövető pisztolya ugyanis mindhárom lövésnél csütörtököt mondott, a kihívó Bodoky Zoltán fegyvere is csupán a harmadik kísérletre sült el, de a golyó csak a levegőt találta el. A Btk. azonban a párviadalok résztvevőit már akkor is büntetni rendelte, s így a két párbajhősnek bíróság előtt kellet felelni tettéért. A tárgyalás csúcspontja az ügyész — védőbeszéddel felérő — vádbeszéde volt. Azt bizonygatta ugyanis, hogy a sértett a társadalom normái és elvárásai szerint csakis párbaj útján köszörülhette ki a becsületén esett csorbát, a sajtótörvény által számára felkínált polgári peres eljárás ugyanis, amely legfeljebb pénzbüntetést rótt volna ki ellenfelére — fejtegette az ügyész — a társadalom szemében nem mosta volna tisztára becsületét. (A kihívó négy-, a kihívott fél pedig kétnapi fogházbüntetést kapott.) Mindez azt a benyomást kelti, hogy nem csupán az értelmiségi pályán mozgó két párbajozó, de a közvélekedést ékes szavakkal ecsetelő ügyész, és maguk a bírák sem élték még át teljes mélységében a maguk „polgári" mivoltát. Úgy gondolom, az eddig elmondottak alátámasztják azt a fenti megállapítást, hogy a kötet, amellett, hogy színes és szórakoztató olvasmány mindazok számára, akiket érdekelnek az egykor élt emberek hétköznapi gondjai-bajai és persze örömei, egyúttal tudományos alapossággal feltárt forrásanyag is, értékes hozzájárulás a polgárság történetének megismeréséhez. Persze, ahogy lenni szokott, olvasás közben az emberben kérdések és kételyek is támadnak, olykor hiányérzete keletkezik. Az egyik ilyen észrevétel a kötet fejezetekre tagolása, a túlságosan sok — és olykor erőszakolt — tematikai egység kialakítása. A mintegy háromszázötven dokumentumot tizennyolc fejezetre, illetve alfejezetre tagolták. Például: A pallójárdáról a kövezett útra; Távíró és messzeszóló; Vasút; Hitelintézetek; Vagyon, jövedelem, státus; Az otthon; Szerelem, házasság, szerződés; Hagyományos és változó női szerepek; Kínálat és fogyasztás; A társas élet színterei; Testedzés; Fürdői utazások stb. Ezúttal is bebizonyosodott azonban, hogy egy-egy szövegnek (újságcikknek, levélnek, naplórészletnek, közjegyzői iratnak) többféle vonatkozása van. Ezért lépten-nyomon „kilógnak" a fejezetcím által jelzett „skatulyából", illetve ugyanolyan jellegű és tartalmú dokumentumok hol egyik, hol másik fejezetcím alatt bukkannak fel. Az ismertetett párbaj-ügy pl. a Sajtó c. fejezetbe 73