Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 4. szám - TUDOMÁNY ÉS KÖZMŰVELŐDÉS - FÜLÖP TAMÁS: „TANTAE MOLIS ERAT...” Rövid helyzetjelentés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár uniós pályázatáról

Ugyan nem oszlatta el valamennyi kételyünket, mégis sokat segített a felkészülésben a levéltáros szakma egységes fellépése, valamint a pályázni szándékozó levéltárak támogatása, amelyre az MLE 2010. március 3-án, a BFL-ben megrendezett szakmai napja kínált alkalmat. A korábban nem látott lehetőség azonban rögvest rávilágított arra a tényre is, hogy egy ilyen programban a pályázatírásban tapasztaltabb, rugalmasabb civil szervezetekkel, zenei-, sport és egyéb (döntően önálló gazdálkodással rendelkező) intézményekkel, alapítványokkal szemben a közgyűjtemények, és különösképp a levéltárak jelentős „versenyhátrányban" vannak. „Pláne" úgy, hogy a források odaítélésénél — lévén a rendelkezésre álló összeg véges - nem a szakmai programok minősége, a megvalósítandó cél tartalma, hanem a pályázati dokumentáció beérkezésének és befogadásának sorrendje alapján születik döntés. Talán jobban megérthető e helyzet ellentmondásossága, ha magunk elé képzeljük, hogy míg egy-egy megyei levéltárnak - sok egyéb igazolás mellett — a pályázat benyújtásához az illetékes önkormányzati bizottság támogatását, a fenntartó engedélyét, az önkormányzat közgyűlésének jóváhagyását is be kellett szerezni a rendelkezésre álló igencsak rövid idő alatt, addig a civil szervezetek kész, több éve bejáratott programjaikkal, a benyújtás kezdő időpontjában, szó szerint a nyitás pillanatában ott álltak a postán rajtra készen, hogy pályázatuk borítékjára minél korábbi postai bélyegzőt szerezzenek. Hiszen ez számít majd előnynek a támogatás odaítélésénél. Nem hagyható figyelmen kívül az a tényező sem, hogy ellentétben más közgyűjteményekkel, a levéltárakban — és itt ismét a létszám kerül előtérbe —, jóllehet a kollégák sokrétű feladatot kénytelenek ellátni, általában külön levéltár-pedagógusok programszervezők és pályázatírók nem tevékenykednek, külső pályázatíró cég bevonása pedig eleve elképzelheteden volt. Látva mindezt, a határidő késztetésén és a fenntartó ösztönzésén kívül döntően az esélytelenség nyugalmával készültünk a pályázat benyújtására. Utólag visszatekintve az eseményekre, úgy ítélem meg, hogy mindez — bár meg kell vallani, pályázatunk összeállítása nemcsak sok egyeztetést, hanem még több improvizációt is igényelt — csak növeli sikerünk értékét. 2010. február 10-én részt vettünk az OKMT pályázati tájékoztatóján, s bár maradtak szép számmal kérdéseink (kételyeink?), márciusban megkezdte munkáját levéltárunk „pályázatíró team"je. Hozzáláttunk a szükséges előkészületekhez, kijelöltük és szétosztottuk a munkában részt venni kívánó munkatársak között a feladatokat, elindult a célcsoportot-meghatározás, az előzetes igényfelmérés, az oktatási intézményekkel kötendő együttműködési megállapodások előkészítése, a szakmai programok és költségvetés kidolgozása, a szükséges igazolások beszerzése, a résztvevő munkatársak uniós szabvány szerinti szakmai önéletrajzainak összeállítása, a kitöltő program letöltése, megismerése. A társintézményekkel folytatott egyeztetések is azt igazolták, már a pályázati kiírás levéltári rendszernek megfelelő értelmezése sem tűnt egyszerű feladatnak. De hogy milyen körültekintő eljárást igényelt a pályázat összeállítása, azt talán két apró, ám korántsem egyedüli körülmény megvilágítása érzékeltetheti. Az első nehézség abban jelentkezett, hogy a szükséges számú és típusú partneriskolákkal igényfelmérő kérdőívet kellett előzetesen kitöltetni, majd ezek alapján kellett a szakmai programot összeállítani és a szerződéseket megkötni. Másfelől, az előírások szerint a pályázatot a kiíró által fejlesztett kitöltő-programmal kellett elkészíteni, amely a használat során több végzetesnek tűnő hibát is produkált, s ezt folyamatosan egyeztetni kellett az NFÜ készséges, de nem minden kérdésre felkészült munkatársaival. A program tervezésénél több szempontot is figyelembe vettünk. Kiindulópontnak természetesen a levéltár személyi és technikai adottságait tekintettük, ezért a témanapok kidolgozását vállaltuk. Ehhez tudtuk a leginkább felhasználni az általunk őrzött levéltári anyagot, a több évtizedes múltra visszatekintő kiadványokat és az elmúlt időszak közművelődési programjait, kiállításait. Nagy segítséget jelentett, hogy az előző évben levéltárunk birtokába került a szolnoki papírgyár országosan is egyedülálló papír- és írástörténeti kiállítása, amelyhez kapcsolódva kollégáinkkal több gyermekprogramot is elindítottunk már. A témanapok foglalkozásainak kialakításánál mindezeken túl tekintettel voltunk a gyermekek életkori sajátosságaira és a célcsoport igényeire is, a foglalkozások időpontjainak meghatározásánál pedig — lévén a gyermekek részére tanórán kívüli, a levéltár munkatársai számára pedig munkaidőn túli levéltári foglalkozásokról szó - ügyelni kellett az iskolák tantervére, éves oktatási rendjére, valamint a levéltár munkarendjére is. Hat partneriskolával vettük fel a kapcsolatot, s az intézményvezetők és pedagógus kollégák részéről is minden esetben nagyon kedvező fogadtatásban részesült a programok terve. Nem véleden ez, hiszen legyen az „jobb gyermekanyaggal" dol72