Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 3. szám - MÉRLEG - MÁRFI ATTILA: „Caflisch” A legendás cukrászda története (KATONA CSABA)

Mérleg ba. így esett Caflisch Kristóffal is: a kantoni hatóság irodája (Die Kanzlei des eidgenössischen Standes Graubündenj 1866 végén öt évre állította ki vándorkönyvét. Caflisch útja Svájcból Magyarország­ra vezetett, ahol először a Krassó vármegyei Lúgosban talált munkát, kosztot és kvártélyt. Itt a város hatósága 1868-ban igazolta megszűnt munkaviszonyát, majd pedig innen Pécsre került, ahol 1873-ban már a „a vándorlási jog továbbra is kiterjesztetik" bejegyzés került vándorköny­vébe — ám ez a vándorélet Baranyában véget is ért. A svájci Hügel József mester cukrászdájában munkára lelt, majd idővel, immár maga is mesterként, átvette az irányítást. 1879-ben vásárolta meg az üzemet, majd ezt követően több mint nyolc évtizeden (több generáción) át a Caflisch­dinasztia kezén volt a cukrászda. Ez idő alatt — a pécsi polgárság felvirágzásával egy időben - a helyi középrétegek kedvenc cukrászdájává érett, divat és kedvelt időtöltés lett Pécsett a Caflischban süteményezni, sőt találkozni. Azaz: a Caflisch nem csupán cukrászda, de a közös­ségi, nyilvános térhasználat kiemelt helyszíne is lett a városban. A virágkor azonban nem tartott örökké, 1945 után őket is utolérte az államosítás, és a cukrászda elveszítette addigra már tradi­cionálissá lett nevét is. A szocializmus évei alatt a nem túl jellegzetes Éva néven fogadta látoga­tóit, egészen 1988-ig, amikor is felújították az épületet, és - a Caflisch család hozzájárulásával ­tradicionális nevét visszakapva nyitotta meg kapuit újra. Márfi Attila e történetet követi végig, még pontosabban a svájci kezdetektől a család, illet­ve a cukrászda múltját. Könyve azonban nem merül ki ennyiben, hiszen afféle, igen gazdag függelékként „cukros ómama" receptjeit is közli a kötet, szó szerint betekintést nyújtva a Caflisch műhelytitkaiba. Az ízléses, színes, ám nem harsány címlappal ellátott, a szerző fotóját és életrajzát, szerzői hitvallását is közlő kiadványt ráadásul igényes ábrák teszik hitelesebbé, be­leértve a cukrászda süteményeihez használt egykori sablonokat is (képszerkesztő: Gál Éva fő­muzeológus). Fontos megemlíteni, hogy a szerző — számos levéltári forrás mellett — a Pécsi Vá­rostörténeti Múzeum és a Caflisch örökösök tulajdonát képező gazdag forrásanyagra is támasz­kodhatott. Összességében szórakoztató, ugyanakkor tudományos megalapozottságú, aktuális tematikájú, ízléses küllemű kötet született Márfi Attila munkája nyomán, amely tényleg nem csak a szakma érdeklődését válthatja ki. Katona Csaba 2011. szeptember 5. és 11. között a Pécsi Tudományegyetem Egyetemtörténeti Gyűjteménye volt a hét múzeuma A pécsi universitas 625. évfordulójára Kelényi Gábor., a PGTE rektorának kezdeményezésére megalakult az ország első egyetemtörténeti, elsősorban az orvostudományi képzés történetét bemutató múzeuma. Az egyetem többi tudományterületére és karára is kiterjedő egyetemtörté­neti bemutató gondolata 1997 őszén merült fel, amelyet támogatott a Janus Pannonius Tudo­mányegyetem, a Pécsi Orvostudományi Egyetem és Pécs Megyei Jogú Város vezetése is. A múzeum helyszínéül a város egyik legimpozánsabb lakóháza, a Vasváry-ház szolgált, melyben Tóth József rektor nyitotta meg 2000. szeptember 1 -jén, Pécs város napján az egyetem, a város polgárai és látogatói számára az egyetemtörténeti kiállítást. A 2000-ben kezdődő egyetemi in­tegráció (a két pécsi egyetem, valamint a szekszárdi Illyés Gyula Főiskola egyesülése) újabb lö­kést adott a közös múlt relikviáinak lehető legteljesebb bemutatására. A jelenlegi Egyetemtörté­neti Gyűjtemény a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának szervezeti egységébe tar­tozik. 2006. október 31-én a Vasváry-házban lévő kiállítás megszűnt, állományának további megőrzését, kezelését az egyetem bibliotékája vállalta magára. Az új állandó egyetemtörténeti kiállítás a Klimo Könyvtár épületében nyitotta meg kapuit 2010. november 17-én. 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom