Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 3. szám - SZAKOLCZAI ATTILA: Vas Gál tanúsága - Bevezetés a peres iratok ötvenhat forrásaként való használatához

S Z" ko / c^a i Attila novista. Ha ezt elvitte a vizsgálati osztályra, akkor biztosan eljuttatta fia orvosi leleteit, amelyek igazolhatták beszámíthatatlanságát. A periratok narratív forrásai nem beszélik el a forradalom egy-egy eseményét, meg kell fejteni őket. Minden vallomást és vallomástevőt önmagában és a többi vallomáshoz és vallo­mástevőhöz, egyben az 1956-ban történtek és a büntetőeljárás egészéhez viszonyítva kell vizs­gálni. A gyanúsítottak vallomásait csak akkor hasznosíthatjuk, ha a vallomástevőt magát megis­mertük (vallomásaiból és a jegyzőkönyvek mellett keletkezett iratokból), és ugyanez érvényes a tanúkra is, figyelembe véve a tanú és a gyanúsított, valamint a tanú és más tanúk, a tanú és a büntetőeljárás, a tanú és a vád tárgyává tett esemény, valamint a két történet (a vizsgálódás so­rán körvonalazódó ötvenhatos és a megtorláskori) egésze közötti kapcsolatokat. Vagyis ha a pe­res eljárást magát is történetnek tekintjük, és akként kezeljük, méghozzá nem egyirányú törté­netnek, hanem olyannak, amelyben egy később keletkezett átformálhat, átértékelhet (netán átír­hat) egy korábban keletkezettet, amely így új viszonyba kerül az őt megváltoztatóval. Olyan tör­ténetnek, amelyet alapvetően meghatározott az, amit keletkezésének (történésének) idején a szereplők tudtak vagy tudni véltek. Egy-egy elbeszélő-szereplő megnyilatkozásai sem követhetők lineárisan, folyton vissza kell térni a korábban keletkezett és olvasott szövegekhez, az egyes vallomások csak az összes isme­retében értelmezhetők. Biztonsággal pedig csak a tanúk (és ha voltak, a vádlott-társak) vallomá­saival összevetve — ahogy Vas Gál története a Róna utcai fegyveres tevékenységről csak Szendefi tanúvallomásának fényében válik világossá. Ez általában érvényes a büntetőperekre, a megtorlás eljárásainak tanúvallomásai azonban jelentősen különböznek más perek tanúkihallga­tásaitól. Az ezeket a koncepciós perekkel rokonító kiélezés ugyanis — amiről az ávós Szántó György beszélt már idézett 1956. októberi vallomásában - nem csupán a gyanúsítottaktól fel­vett jegyzőkönyvekre volt érvényes, hanem a tanúkihallgatásokról készült dokumentumokra is. Deák Béla mindkét vallomásában az áll, hogy a Wesselényi utcában gépkocsikat feltartóztató csoport fegyvertelen volt. Ez korábbi jegyzőkönyvéből csak közvetve derül ki (nem állította, hog}' a csoport fegyveresekből állt), de a vizsgálati osztályon készült egyértelmű ebben a kér­désben: „fegyver nem volt náluk". Ezzel szemben Hoffmann Leopold olyan szakszerűen és ponto­san számolt be a csoport fegyvereiről, ahogy arra nyilván képtelen lett volna kihallgatója segít­sége nélkül. Vagyis a tanú és a kihallgató alkut kötött: Veréb hadnagy nem utasította vissza ha­zugságként Hoffmann vallomását, hajlandó volt azt lényegében úgy jegyzőkönyvezni, ahogy a tanú elmondta, ennek fejében viszont a tanú hajlandó volt olyan dolgokat is saját vallomásaként aláírni, amelyek nem tőle származtak. Veréb hadnagy feladata és célja világos. Hoffmann val­lomása miatt és alapján meg kell változtatni a másik tanú, Deák Béla vallomását, úgy, hogy al­kalmas legyen a vád bizonyítására. Ehhez Deák rendőr együttműködése garantált volt. De kap­ható volt az együttműködésre Hoffmann is, akit szorult helyzetbe hozott, hogy vallomása el­lentmondott egy szavahihető tanúénak, amire Veréb nyilván figyelmeztette. Lojalitásának bizo­nyítása érdekében nyilván nem tagadott meg olyan segítséget, amelyet nem látott különösebben ártalmasnak a (számára ismeretlen) gyanúsított szempontjából. Nem látta a csoportot lőni, tehát súlytalannak vélhette, hogy volt-e fegyverük, ezért hozzájárult a történet kiélezéséhez egy olyan új, látszólag általa elmondott körülménnyel, amely lehetővé tette a vád tárgyává tett cselekmény súlyosabb minősítését: Vas nem pusztán egy ellenforradalmi csoport, hanem egy fegyveres el­lenforradalmi csoport tagjaként vagy vezetőjeként tevékenykedett. Különlegessé teszi a megtorlás eljárásait, hogy azokban nem, vagy alig volt érdektelen ta­nú, ami a kihallgatok számára megkönnyítette a jegyzőkönyvek céljaiknak megfelelő alakítását. Nem volt érdektelen Szendefi Pál, aki ugyanazt a (bűncselekményt követte el, amiért a Gyors­kocsi utcába került Vas Gál. Olyan vallomást kellett tehát produkálnia, amellyel bizonyítja lojali­tását (Vas ellen), de nem keveri bajba saját magát (a maga, következésképpen egyben Vas vé­delmében). Nem tekinthető érdektelen tanúnak Deák Béla sem, aki közvetve sértettje volt Vas 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom