Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 2. szám - MÉRLEG - PÁL-ANTAL SÁNDOR: Marosvásárhely története I. A kezdetektől 1848-ig. (GÁLFI EMŐKE)

Mérleg működését. A szerző ebben a témában is hasznosítja előző kutatásai eredményeit. (Marosvásárhely szabad királyi város önkormányzata, a XVIII. században. Tanulmányok Erdély újkori történetéből. Magyart András emlékkönyv. Kolozsvár, 2002, 226-238; Marosvásárhely XVII—XV7II. s%á%adi jogszabályai és polgárnévsorai. Marosvásárhely 2006.) Ismeretes, hogy Marosvásárhely — az ott működő orvosi és gyógyszerészeti egyetemnek is köszönhetően - orvosok nemzedékeit nevelte és neveli, továbbá, amint a kötetből is kiderül, legkésőbb a 17. század elejétől kezdődően már ispotállyal, a 18. század '30-as éveitől pedig gyógyszertárral rendelkezett. Emiatt is elmaradhatadan a korábbi témakörökhöz képest új, az egészségügy fejlődéséről írott alfejezet, amely számba veszi a város első neves orvosait is. Ugyanide kívánkozott a boszorkányok üldözéséről szóló rész is, minthogy a boszorkányoknak nyilvánított személyek rendszerint gyógyítással, bábáskodással foglalkozó nők voltak, akiket pácienseikkel szembeni viselkedésük vagy „szakmai" kudarcaik juttattak nem egy esetben máglyára. A 18. századi felekezeti viszonyok taglalása után a szerző rátér a kötet utolsó fejezetének tárgyalására, amelyben az előző fejezetekben megszokott jártassággal és szempontok szerint elemzi a századforduló és a reformkor marosvásárhelyi folyamatait. A szellemi élet sokoldalú megnyilvánulásainak tulajdoníthatóan a korábbiakhoz képest részletesebben ír/írhat a város művelődési életéről, és külön részben foglalkozik a városrendészet és tűzvédelem, valamint az urbanizáció kérdésköreivel. A kiadványt irodalomjegyzék, személy és helynévmutató, valamint a város nevezetességeiről készített képek sora zárja. A kötet így is kerek és egész, mégis hiányoltunk a végéről egy, a város főbíráit és tanácsának tagjait felsoroló archontológiát, továbbá egy olyan okmánytárat, amely a város története alapvető fontosságú okleveleinek első-, vagy indokolt esetben újraközlését tartalmazná. (Lásd ehhez: VERESS ENDRE: Gyula város oklevéltára 1313-1800, Bp. 1938., vagy JAKAB ELEK: Oklevéltár Kolozsvár története első kötetéhez^ Bp. 1870./ Oklevéltár Kolozsvár története második és harmadik kötetéhez? Bp. 1888.) Lehetségesnek tartjuk, hogy a szerző eleve számolt ezen adattárak elkészítésével és a második, készülőben lévő kötet végén való közlésével. Ez annál is inkább indokolt lenne, mivelhogy ily módon lehetősége nyílna olyan forrásoknak a közlésére is, amelyek — amint saját maga is említette már — az első kötet közreadását követően bukkantak elő. Reményeink szerint a kötet olvasói nemcsak a szakma képviselői közül kerülnek majd ki, hanem a mai Marosvásárhely lakói és szülöttei is haszonnal és érdeklődéssel forgatják majd lapjait. Könyvtárukból nem hiányozhat a monográfia első (és majdani második) kötete sem. Nem könnyű feladat monográfiát írni, Pál-Antal Sándor igyekezett megfelelni a kihívásnak, az olvasók dönthetik el, milyen mértékben sikerült neki. Gálfi Emőke 82