Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 2. szám - MÉRLEG - VARSÁNYI ERIKA: A szociáldemokrata párt várospolitikája Budapesten a két világháború között (KŐVÁGÓ SAROLTA)

Mérleg VARSÁNYI ERIKA A Szociáldemokrata párt várospolitikája Budapesten a két világháború között Napvilág Kiadó, Budapest, 2011. 319 p. A Politikatörténeti Alapítvány és a Politikatörténeti Intézet Budapest-történeti műhelyében évek óta folyik a kutatás a főváros másfél évszázados politikatörténeti múltjának feltárására. A Feitl István vezette projekt több területen vizsgálódik, és eredményeik tudományos ülésszaki referátumokban, tanulmányokban és egyéb kiadványokban láttak napvilágot. Varsányi Erikának e műhelyben készül munkája 2011-ben jelent meg: A szociáldemokrata párt várospolitikája Budapesten a két világháború között címmel, a szerző ez irányú kutatásainak mint­egy összegzéseként. A jelen kötet egy hosszantartó, elmélyült kutatómunka lezárásának tekinthető, amelyben a szerző megkísérli összefoglalni és elemezni a Magyar Szociáldemokrata Pártnak, majd Szociál­demokrata Pártnak a főváros vezetésében betöltött szerepét és értelmezni azt a munkát, ame­lyet baloldali ellenzéki pártként igyekezett elvégezni Budapest azon szegény sorsú lakosainak érdekében, akikre — különösen a világválság éveiben — egyre súlyosabb terhek nehezedtek. A kötet három nagy fejezetre oszlik, amelyekben a szerző ismerteti a két világháború kö­zötti korszak budapesti várospolitikájának legfontosabb kérdéseit: a törvényhatósági választá­sokra vonatkozó törvények megalkotását, a választások révén a városvezetésben kialakult poli­tikai erőviszonyokat az országos politika függvényében; a főváros községpolitikai irányításába bekapcsolódó szociáldemokraták alapelveit és a nemzetközi példákra való hivatkozásait. To­vábbá bemutatja a szociáldemokrata frakció gyakorlati tevékenységét, törekvéseit és korlátozott lehetőségeit. Nem kis munkára vállalkozott a szerző, amikor az eddig összességükben még nem vizsgált kérdésekre keresett feleletet: milyen valós törekvései és lehetőségei voltak egy ellenzéki pártfrakciónak arra, hogy a polgári pártokkal szemben egy olyan sajátos értékrendet képviseljen, amely a főváros alsóközép és legalsóbb néprétegeinek érdekeit szem előtt tartva képes érvénye­síteni egy modern európai nagyváros városigazgatási szempontjait is? A fővárosnak a 19. századvégi és az első világháborút megelőző években voltak olyan ve­zetői, akiknek munkásságára pozitív hagyományként tekinthettek vissza a várost irányítók a vi­lágháborút követő években. Ilyen volt az 1906-ban polgármesternek megválasztott Bárczy Ist­ván, aki „központi kérdésként kezelte a lakás- és iskolaépítkezés ügyét, a közszolgáltatás és köz­ellátó üzemek fővárosi tulajdonba vételét - községesítését — valamint a szociálpolitikát." A Bár­czy-féle politika hasznos útmutatást jelentett a szociáldemokraták számára 1925-ben, amikor a törvényhatósági bizottság munkájába bekapcsolódhattak. Ugyancsak példaként tekinthettek a korabeli szociáldemokrata vezetésű Bécs szociálpolitikai, városigazgatási eredményeire is. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően az osztrák főváros vezetésében a szociáldemokraták abszolút többséget szereztek és sikeres költségvetési és adópolitikájuk révén, racionális elvek mentén jelentős szociálpolitikai intézkedéseket tudtak érvényre juttatni. Ered­ményeik közé tartoztak a munkáskolóniák építése, kulturális intézmények létesítése, gyermek­védelmi rendelkezések bevezetése. Volt tehát követendő példa a magyar szociáldemokrata vá­rospolitikusok előtt, amikor az 1925-ös törvényhatósági választások eredményeként 53 fővel, bekerülve a főváros képviselőtestületébe, a legnagyobb lélekszámú ellenzéki frakciót alkották. A törvényhatósági bizottság tagjai között nyolc szocialista parlamenti képviselő volt (Far­kas István, dr. Györki Imre, Kertész Miklós, Kéthly Anna, Peidl Gyula, Peyer Károly, Propper Sándor, Vanczák János). Nőpolitikusként Stern Szeréna és Knurr Pálné vett részt Kéthly Anna mellett a frak­ció munkájában. 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom