Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 2. szám - I. A területi általános levéltárak önkormányzati versus állami fentartása illetve a levéltárügy és az iratkezelés felügyelet ágazati irányításának kérdései - Javaslat a területi általános levéltárak állami fenntartására és a Nemzeti Levéltári Igazgatóság létrehozására

Állásfoglalás és b i 11 s ági j e l e n t é s 20 11 hatékony és kiegyensúlyozott ellátását, a közigazgatás fejlesztését célzó kormányzati szándékoknak megfelelő működést, a célok megvalósításában való közreműködést. 2. 1. A megoldásra váró problémakör A levéltári szakma alapvető problémája a levéltári rendszer széttagoltsága, ennek következtében az egységes szakmai irányítás hiánya. a) A területi általános levéltárak jelenlegi fenntartói, a megyei (fővárosi) önkormányzatok nem tudják megfelelő módon irányítani, segíteni a levéltárak szakmai munkáját. Fenntartói szerepük többnyire csak a jogi, pénzügyi, gazdasági, épület-fenntartási feladatok menedzselésére korlátozódik. Ennek a feladatnak a megyék az utóbbi években egyre nehezebben tudtak eleget tenni. Az egyre növekvő gazdasági nehézségek oda vezettek, hogy mára a magyarországi területi levéltárak túlnyomó többsége nemcsak elérte működőképessége határát, hanem költségvetési kondíciójuk alacsony szintje és az utóbbi évek során kényszerűségből végrehajtott létszámcsökkentések miatt az intézmények többsége a jogszabályokban előírt feladatainak nem tud maradéktalanul megfelelni. Ennek következtében nem csupán a már levéltárakban őrzött iratanyag feldolgozása, kutathatóvá tétele és az abból történő — az állampolgárok, az államigazgatás és a jogszolgáltatás számára nélkülözhetetlen — adatszolgáltatás kerül veszélybe, hanem — ami sokkal súlyosabb probléma — a még levéltárba nem került iratanyag puszta léte forog kockán. A közfeladatokat ellátó szervek levéltári ellenőrzésének akadozása, a levéltárak személyi és infrastrukturális hiányosságai a most keletkező iratok fennmaradását is veszélyeztetik. b) A levéltárak szakmai működését illetően a jelenleg illetékes, kultúráért felelős miniszter (NEFMI) „ráhatása" is csupán a jogszabályalkotáson és az egyre csökkenő állományvédelmi források elosztásán keresztül érvényesül. A miniszter által létrehozott, szakmailag önálló levéltári szakfelügyelet elviekben lehetőséget biztosítana az ágazati irányító számára a levéltárszakmai szempontok hatékonyabb érvényesítésére. A szakfelügyelet tevékenysége, megállapításai fontosak, ám alig hasznosulnak, mivel a feltárt problémák megoldása a fenntartókra várna, akik az anyagiak hiányára hivatkozva sokszor eltekintenek azok orvoslásától. így ma a fenntartók sokasága fogalmaz m

e& egymással esetenként ellentétes követelményeket a levéltárakkal szemben. c) Az egyes levéltárak technikai, személyi, raktári kapacitásai meglehetősen eltérnek egymástól, ami a feladatellátás színvonalbeli különbségei mellett más és más szakmai gyakorlatot eredményez. Az önkormányzatok által fenntartott levéltárak személyi ellátottságukat, anyagi lehetőségeiket tekintve szélsőséges módon különböznek egymástól. Elfogadhatadan és az esélyegyenlőséget súlyosan sérti, hogy ennek következtében az állampolgárok az önmagukra vonatkozó jogbiztosító iratokhoz az ország különböző pontjain eltérő módon és hatékonysággal férhetnek hozzá, az írott nemzeti örökség megismeréséhez fűződő jogaikat eltérő feltételekkel érvényesíthetik. d) A szakági szakmai irányítás — jelen formájában — nem képes a követelmények folyamatos, magas szintű megvalósulását sem megfelelő módon elősegíteni, sem pedig számon kérni. A levéltárak a szakmai újdonságok adaptálásában magukra maradnak, miközben a feladatok hiányos vagy késedelmes megvalósításának indoklásában joggal hivatkozhatnak a fenntartók által rendelkezésükre bocsátott források elégtelenségére. e) A szervezeti széttagoltság következményeként a levéltári munkára vonatkozó ismeretek allokációja, illetőleg a hazai és külföldi tapasztalatok adaptálása meglehetősen esetleges, széteső. A levéltárügyben egyértelműen érzékelhető egy összlevéltári oktatási17