Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 4. szám - HÍREK - Széchenyi István és kora a levéltári források tükrében. Konferencia a Magyar Országos Levéltárban (KOCSIS PIROSKA)

Hírek sághoz való viszonyát, közéleti szereplését. Tizenöt kötetes naplójában a leány főleg a reformkori Sopron hétköznapi életének apró-cseprő eseményeit és titkait, gondolatait, érzéseit írta le meglepő őszinteséggel. A naplókban Széchenyi István alakja rendre előbukkan, mégpedig kétféle módon: amikor emlegetik, tehát beszélnek róla, illetve amikor személyesen is találkozhat vele Etelka. Ez a kétféle Széchenyi-kép keveredik a naplóban. A fiatal leány számára Széchenyi az idea, az eszme, a megtestesült magyar államférfi és hazafi, aki a legnagyobb mind közül, aki létezik. A személyes találkozáskor azonban már hús-vér férfi is, aki bókol neki, a széplelkű honleánynak. Az előadó a naplóból vett idézetekkel hitelesen ábrázolta ezt a kettősséget. Például Etelka mélységesen felháborodott, amikor Széchenyire gyalázkodó szavakat mondtak füle hallatára, ugyanakkor érdeklődésének homlokterében nem feltétienül a Hitel, a Világ és a Stádium állt, hanem kacér leányként inkább az, hogy minden férfi szerelmes legyen belé. Egy nagycenki bába készülődve Etelka megjegyezte naplójában: „Uzsonna alatt jelent meg Széchenyink". E mondat magában egyértelművé teszi rajongását Széchenyiért. Etelkának többször alkalma volt a soproni előkelő társaságban társalogni a gróffal Angliáról, a magyar irodalomról stb. Bár ezek a találkozások jobbára formálisak voltak, mégis eleven képet festenek Széchenyiről. Nagyon érdekesek a naplónak azon részei, amikor Etelka férjéről, Szekrényessy Józsefről ír (aki jó ideig Széchenyi titkára volt). Leírja, hogy „Józsimat" mennyire becsülte Széchenyi, hogy imádja, tiszteli, becsüli. Ha azonban felütötte volna akkoriban Széchenyi naplóját, akkor a következőket is olvashatta volna: „Szekrényessy mily ostobaságot követett el, a levelezők listáját megküldte Pozsonyba, a hülye, hát nem gondol arra, hogy elolvassák." Katona Csaba előadása után Kocsis Piroska Podmaniczky Frigyes, a „kockás báró" emlékeit idézte meg Széchenyiről. Az előadás Podmaniczky Frigyes Naplótöredékek című, négykötetes munkájából idézve mutatta be Széchenyi alakját. A reformkori társasélet legfőbb színterei közé tartoztak a főúri családok otthonai, ahol szinte mindennaposak voltak a baráti beszélgetések, az együtt vacsorázások, zenélések, felolvasások, sakk-, kártya- és dominópartik. A társasági élet központi alakja Széchenyi István és felesége volt, aki a „bálra a legdrágább csipkével dúsgazdagon díszített tiszta fehér ruhában és szemet kápráztató fényű nagyszerű brilliant ékszerrel jelent meg, [...] s az ismerős főurak tisztelkedéseit fogadta". Széchenyi volt az, aki az 1839. évi farsangi bál egyik szünetében felvetette a kérdést: „Hanem uraim, különös dolog előttem, hogy itt szebbnél-szebb idegen táncokat táncolnak, de a legszebb táncot, a mi magyar táncunkat nem táncolják." Ezzel tulajdonképpen elkezdődött a csárdás diadalútja, amelynek sikerét bizonyítja, hogy 1847 őszén Pozsonyban Ferdinánd királynak is bemutatták egy udvari bál alkalmával, ahol maga Podmaniczky is táncolt. Az előadó naplóidézetek segítségével mutatta be a „mulatni tudó s vágyó fiatalság" éjszakai átkelését a Dunán Pestről Budára az úszó jégtáblák között, ahol „Gróf Széchenyi István e tekintetbe is, mint sok másban példányképét nyújtá a szívósságnak s kitartásnak". Kiemelte, hogy elsőként a Dunán való átkelés nehézsége indította a grófot arra, hog}

7 a híd ügyével foglalkozzon, hiszen nap-nap után szembesült azzal a ténnyel, hogy a híd hiánya komoly gátja Pest és Buda fejlődésének. A továbbiakban egy idézettel rávilágított Széchenyi azon gondolatára, hogy „Magyarország szíve Pest és Buda. A szegény szív persze poros és piszkos". E kijelentésével Széchenyi nagy hatást gyakorolt a 33 évvel fiatalabb Podmaniczkyra, akinek későbbi tevékenysége nagyban hozzájárult a modern, polgári Budapest kifejlődéséhez. Podmaniczky Széchenyi hívására 1857-ben látogatást tett Döblingben, amikor a gróf mintegy gondjaira bízta kedves városát. 76