Levéltári Szemle, 60. (2010)
Levéltári Szemle, 60. (2010) 4. szám - HÍREK - Beszámoló az európai nemzeti levéltárak állományvédelmi vezetőinek hágai tanács-kozásáról (KÖRMENDY LAJOS)
Hink Általánosságban az volt a benyomásom, hogy az Albada-korszak immár a volt főtitkár, Joan van Albada nélkül is folytatódik, valószínűleg azért, mert a 2008-ban kinevezett David Leitch nem tudott változtatni. Egyéb információk: • Elkészült a levéltárak egyetemes deklarációja. Ennek az általános kinyilatkoztatásnak főleg abban áll a szerepe, hog) 7 ha az UNESCO elfogadja, akkor különböző eseményeknél, projekteknél hivatkozási pont lehet. • Az ATOM nevű levéltári szoftver 1.1-es verziója elkészült. Nyüt szoftver, a használó közösség is alakíthatja. • Már működik a 2012. évi kongresszus honlapja. • A francia levéltári vezetést teljesen átszervezték, az új igazgató nem jelent meg. Valószínűleg az átmenetnek köszönhető, hogy, a franciák által vezetett projektek (például az Európai Levéltári Csoportban [EAG] az Euronomos jogi adatbázis, a szakértői lista, a levéltári menedzserképzés) teljesen leálltak, nincs gazdájuk — egyelőre. A következő CITRA 2012 októberében Toledóban lesz, a 2013. évi helyszínt még nem választották ki, ami — saját tapasztalatból mondhatom — eléggé aggályos, mert az előkészítés normális esetben kb. két évet vesz igénybe. Körmendy Lajos BESZÁMOLÓ AZ EURÓPAI NEMZETI LEVÉLTÁRAK ÁLLOMÁNYVÉDELMI VEZETŐINEK TANÁCSKOZÁSÁRÓL A Holland Nemzeti Levéltár meghívására Hágában találkoztak, immár másodszor, az európai állományvédelmi vezetők 2010. szeptember 27-én. Ismét 12 ország képviselői vettek részt a rendezvényen, új országként megjelent Nagy-Britannia és Szlovénia képviselője, jelezte részvételét, de nem tudott eljönni Csehország és Horvátország megbízottja. A vendéglátók előzetesen összeállított programja szerint a fő téma a digitalizálással kapcsolatos állományvédelmi kérdések megvitatása volt, ez menetközben némileg módosult. A délelőtt folyamán — a tavalyihoz hasonlóan, immár hagyománnyá válva — a résztvevők egyenként beszámoltak az elmúlt évben országukban történt jelentősebb állományvédelmi fejleményekről. Közülük az informatívabbakat vagy érdekesebbeket ismertetem. Az Egyesült Királyság Nemzeti Levéltárának állományvédelmi részlege (Department of Collection Care) 2008-ban indított egy 22 hónapos projektet, amelyben külső közreműködők bevonásával azt modellezték, hogy hogyan lehet csökkenteni a raktározás energiaköltségeit anélkül, hogy ez az iratok hosszú távú megőrzésének rovására menne. A komplex kísérletben nem csak építészeti megoldásokat (pl. hőszigetelés javítása) vizsgáltak, hanem fűtési rendszereket, a légmozgást, a raktárak telítettségét és az iratok használatát is. Eredményt 2011-ben fognak publikálni. Angliában most dolgoznak a gyűjtemények (levéltárak, könyvtárak, múzeumok és egyéb gyűjtemények) közös, műtárgyvédelmi környezeti követelményrendszerén (a kódja: PAS 198). Ez nemcsak raktározási paramétereket (hőmérséklet, RH, fény- és légszennyeződésvédelem) fog tartalmazni, hanem kitér majd a kutatási és kölcsönzési feltételekre is. A PAS 52