Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 4. szám - HÍREK - Beszámoló a CITRA XLII. konferenciájáról (KÖRMENDY LAJOS)

Hírek jómagam is többször említettem a korábbi beszámolóimban, az ismétlésnek az az oka, hog}' a helyzet, sajnos, nem változik. 1998 után gyökeresen átalakult az ICA költségvetése. Míg korábban az egymillió dolláros büdzsének közel a fele származott külső forrásokból (főleg az Európai Uniótól, kisebb mértékben az UNESCO-tól), Joan van Albada regnálásának első éveiben ezek a források teljesen elapadtak. 2004—2006 között az ICA-t a csőd fenyegette, szükségintézkedéseket kellett bevezetni, megszűnt az egyeden folyóirat, a Comma nyomdai publikálása, csökkentették a párizsi iroda létszámát, felfüggesztették a regionális tagozatok és a szekciók pénzügyi támogatását, leállítottak projekteket. A hiányzó forrásokat tagdíjemelésből kellett pótolni, az elmúlt tíz évben háromszor vizsgálták felül a tagdíjrendszert, mindig változtatták a számítási képleteket, hogy több pénzt lehessen beszedni. Az utolsó nagy revíziókor, 2007-ben, már változott a filozófia, mert míg a nagy befizető országoknak (pl. Amerikai Egyesült Államok, Franciaország) nem vagy csekély mértékben változott a tagdíjuk, addig a közepesen fejlett országok jelentős növekedést szenvedtek el, Magyarországnál például megduplázódott a befizetendő éves összeg. Az összefüggés világos volt: a nagy országok nem hajlandók többet fizetni, és ha csak néhányuk is kilépne a szervezetből, az automatikusan csődöt eredményezne. 2007-ben végre sikerült külső forrást találni: az Egyesült Arab Emirátusok 100 000 eurót adományozott az ICÁ-nak. Az arab befizetések a következő években is jelentősek voltak, a 2009. évi beszámoló szerint már 300 000 euróval gazdagították a kincstárat (a tagdíjukon felül). Franciaország is áldozott évről évre több tízezer eurót hasonló módon. Az Emirátusok rendszeres adományát meg is hálálták egy fontos poszttal: Abdullah A. Kareem El Reyes, a helyi központi levéltár vezetője az ICA marketingért felelős alelnöki pozícióját kapta meg. El Reyesnek nagy ívű tervei voltak 2008-ban: magánvállalatokat kívánt rábírni szponzorálásra. Ebből nem lett semmi, „helyette" azonban El Reyes több botrányt is okozott, a legnagyobbat akkor, amikor azt nyilatkozta eg}

7 sajtóértekezleten, hogy az ICA át fogja tenni a székhelyét az Emirátusokba. A mostani (2010. évi) választásokon El Reyes vereséget szenvedett, így nem nehéz kitalálni, hog}' az arab pénzforrás el fog apadni: a 2011. évi büdzsében ugyan még szerepel eg}' 70 000 eurós donáció tőlük, de ez egy futó projektnek már korábban elhatározott finanszírozása. A megoldás tehát ismét a tagdíjak emelése, legalábbis az ICA vezetése szerint. Apró gondot jelent, hogy a nagy országok nemhogy nem hajlandók elfogadni egy emelést, de egyenesen csökkentést is követelnek. (Hitelesnek tűnő folyosói hír: Kanada már csak a tagdíjának egy részét hajlandó befizetni.) Tavaly felállt eg}' bizottság, ezúttal a holland Martin Berendse vezetésével, aki az idén az ICA elnöke lett. A közgyűlésen tartott beszámolójában nyíltan ki is mondta, hog}' a top 10-t, a tíz legnagyobb befizetőt nem lehet tovább terhelni, sőt csökkenteni kell 10%-kal a befizetéseiket, és ez összesen 40 000 euró mínuszt jelent. Ezzel a hiányzó összeggel az ún. középosztályt (a közepesen fejlett országokat) fogják megterhelni, azaz várható, hogy a mi tagdíjunk is számottevően emelkedni fog. A ülés után megkérdeztem a cseh, a lengyel és a szlovák kollégák véleményét — nem volt nekik, sőt egyedül a cseh vezető, Vaclav Babicka tudta, hogy jelenleg mennyit fizetnek. Mindezek ellenére nem lesz egyszerű a „játszma". Az általam megkérdezett európai kollégák kivétel nélkül arról panaszkodtak, hogy a kormányzatuk 10-25%-kal csökkend a költségvetésüket, sorra kényszerülnek levéltári dolgozókat elbocsátani. Ilyen feltételek mellett nem biztos, hogy a „középosztály" hajlandó lesz a megnövekedett terhek viselésére. Igazi megoldást persze külső források bevonása jelentene, ez azonban Berendse úr terveiben csak az utolsó helyen szerepel, ráadásul 2013-mal kezdődően. 51