Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 4. szám - MÉRLEG - ROKOLYA GÁBOR: A polgári körjegyzőség emlékezete, 1875-1949. (SARUSI KISS BÉLA)

Mérleg székhelyük volt. A közjegyzői törvény a budapesti közjegyzők illetékességét a pesd, budai és a pestvidéki törvényszékek területére állapította meg. Az ügyfelek azonban bármelyik közjegyzőhöz fordulhattak, kivéve az örökösödési ügyeket, ahol az 1894:XVT tc. elhatárolta a közjegyzők illetékességi körét lakóhely, az elhalálozás helye vagy a hagyatéki vagyon fekvése szerint. Az elkövetkezendő évtizedekben jórészt újabb közjegyzői irodákat létrehozó, illetve megszüntető rendeletek láttak napvilágot. A közjegyzői rendszert újra átformáló rendeletek már a második világháború után keletkeztek, de 1945 után még egy ideig az addigi jogszabályok alapján folytatták működésüket. Változást, az intézmény újjászervezését csak a 4090/1949. sz. IM rendelet hozott, Az addigi magánközjegyzői intézmény megszűnt, a közjegyzői és közjegyző-helyettesi állások állami közszolgálati állásoknak minősültek. Ezzel egyidejűleg megszüntették a közjegyzői kamarákat, a közjegyzők és helyetteseik a felügyelet és a fegyelmi jog szempontjából a járásbíróságok bíráival kerültek azonos csoportba. Összegezve tehát feladataikat és lehetőségeiket, azt kell kiemelni, hogy a polgári kori jogszolgáltatás fontos része volt a közjegyzői intézmény. Minden intézmény valós tekintélyét és rangját azok működtetőinek felkészültsége, szakmai és emberi helytállása minősíti leginkább. A kötet második részében, amelynek címe A királyi körjegyzőség története életrajzokban, 51, az intézmény 75 éve alatt működő közjegyző és néhány helyettes életrajza azt mutatja, hogy a közjegyzői kar ebben az időszakban nem „csak" a jogi területen alkotott maradandót. A vizsgált korszak hivatalt viselő mintegy ezer közjegyzőjéből kiválasztott minta a tárgyalt korszak elején, közepén és végén, illetve a történeti Magyarország egész területén egyéni közjegyzői életek, sorsok és hivatások bemutatásával arról tanúskodik, hogy a magánközjegyzői kart jellemzően egészen kiváló és felkészült emberek alkották. Jómagam is igyekeztem néhány közjegyzői fondismertető kapcsán egyes budapesti közjegyzők életrajzát megírni. Ezen tapasztalatok birtokában nyugodtan mondhatom, hogy a szerző alapos történeti kutatásokat végezve a magyar köz- és társadalomtörténet számára is rendkívül hasznos munkát végzett. A fellelhető könyvészeti és levéltári forrásokon túl a közjegyzők leszármazóitól személyes elbeszélések alkalmával szerzett információkat, a tőlük kapott iratokkal kiegészítve olyan alapkutatást eredményeztek, amelyek nélkül ezek az életrajzok igencsak hiányosak lennének. Jelen ismertetés alkalmával csak néhány érdekesebb életrajzra, életrajzi részletre hívnám fel a figyelmet az intézmény néhány jelesebb képviselőjéről. Az intézmény alapítói, az első hivatalba lépő közjegyzők közül Ökröss Bálintot említeném, aki Budapest VIII. kerületében volt közjegyző 1875—1889 között. A Debrecenben született és a Református Kollégiumban végzett fiatal Ökröss végigharcolta a szabadságharcot. (Az első kinevezett közjegyzők között több, a szabadságharcban is szerepet vállalt személy is volt, mint például Gánóczy Flóris székesfehérvári, Gorove Antal, Görgey István és Jeszenszky Danó budapesti közjegyzők.) Talán szakmai képességein túl, amit számos jogelméleti és joggyakorlatról szóló műve is bizonyít, ennek az érdemének is köszönheti, hogy a kiegyezést követően előbb Horváth Boldizsár igazságügy-miniszter mellett titkárként, majd a kodifikációs osztály vezetőjeként dolgozott. Részt vett az ideiglenes perrendtartás kidolgozásában majd nyugat-európai tanulmányútja után kidolgozta a közjegyzői törvénytervezetet is. Tudományos tevékenységének elismeréséül 1868-tól az Akadémia levelező tagja volt, valamint 1881-től ő volt a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke. Az első közjegyzők után idővel azok vették át a közjegyzői irodákat, akik az első generáció mellett helyettesként dolgoztak vagy ügyvédként, törvényszékeken, ügyészségeken 45