Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 4. szám - MÉRLEG - ROKOLYA GÁBOR: A polgári körjegyzőség emlékezete, 1875-1949. (SARUSI KISS BÉLA)

Mérleg szerezték meg jogi jártasságukat. Ilyen volt például a francia származású Charmant Oszkár, aki, miután Rupp Zsigmond mellett közjegyző helyettes volt, előbb Fiúméban, majd Budapesten volt közjegyző. Mint kiemelkedő szakmai tekintély hamarosan a közjegyzői szakmai elméleti munkában és az intézményi képviseletben is szerepet vállalt: 1895-től szerkesztette a magyar közjegyzőség első folyóiratát, amelynek első változata csupán néhány évet létezett, de az ennek utódaként megjelenő Királyi Körjegyzők Közlönye az intézmény működése alatt fontos elméleti és szakmai orgánuma volt a magyar közjegyzőknek egészen 1949-ig. Charmant részt vett a közjegyzői rendtartás és az örökösödési jog reformjára létrehívott bizottság munkájában.l912-től a nemzetközi közjegyzői kongresszus elnökségi tagja volt, majd 1917-től a budapesti Közjegyzői Kamara elnöke lett. Széles magyar és nemzetközi tapasztalata és nyelvtudása okán diplomáciai szerepet is vállalt: Bécsben — rendkívüli követként — a világháborút követő béketárgyalásokon Ausztriával és Romániával szemben igyekezett a magyar érdekeket képviselni. De a közjegyzők helyettesei között is találhatunk olyanokat, akik a mai napig is ható élénk társadalmi és kulturális tevékenységet fejtettek ki. Talán közülük is kiemelkedi Tragor Ignác váci közjegyző-helyettes, történetíró és lokálpatrióta, aki Freysinger Lajos váci közjegyző mellett dolgozott, és bár több mint ötven pályázatot nyújtott be közjegyzői állás elnyerésére, kinevezést végül nem sikerült elérnie. Mindez nem gátolta abban, hog}' 1899-től a Váci Takarékpénztár igazgatója legyen, 1906-tól a Váci Múzeum Egyesület elnöke, majd 1920-tól a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszteletbeli jegyzője. Városa történetírójaként Váci Könyvek címmel történeti könyvsorozatot indított. Tevékenységét városa azzal is elismerte, hogy a város múzeumát 1990 után róla nevezték el. Már a közjegyzői intézmény végső napjait jellemzi Kozma György vag}? Lázár Ferenc sorsa. Előbbi hét városban is volt közjegyző, míg 1942-től Debrecenbe került. 1945-ben internálták, de a közjegyzői igazolóbizottság igazolta és visszahelyezte állásába. Ennek ellenére 1949-ben a közjegyzői intézmény államosításakor már nem helyezték állami szolgálatba, sőt 1951-ben letartóztatták és koholt vádak alapján elítélték. 1957-ben egy rabkórházban végezte életét. Ehhez képest szerencsésebb sorsa volt Lázár Ferenc budapesti közjegyzőnek, aki a két világháború közötti politikai elittel kiváló kapcsolatot ápolt és aki 1933-1944 között a legjelentősebb kamara, a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara (országos közjegyzői kamara ebben az időben nem létezett) elnöke volt. Őt az igazolóbizottság áthelyezésre ítélte ugyan, sőt 1949-ben őt sem vették át állami szolgálatba, de 1950-től „megúszta" egy internálással az új időket. Mint ahogy azt a szerző az intézménytörténeti részben is többször kiemeli, az egyéni életpályák esetében is megfigyelhető, hogy a közjegyzői kar folyamatos törekvése ellenére sokszor politikai érdemek alapján kerültek egyesek a közjegyzői pályára. A királyi közjegyzőség tárgyi emlékei címet viselő harmadik részben a szerző bizonyítja, hog}' nem csupán lényegtelen külsőség az a tárgyi kultúra, ami a közjegyzők működését körülvette, hanem fontos kellékek összessége. Az eredeti okiratok, valamint az ezekről készült másolati és hiteles kiadmányok, a munkájuk során használt segédkönyvek, papírfelzetes pecsétek vagy a közjegyzői névtáblák a közjegyzők megítélésének fontos kellékei és jól példázzák, hog}? az apró részletek is hozzátartoznak egy olyan intézmény tekintélyének fenntartásában, amelynek feladata a közhitelesség biztosítása volt. Rokolya ebben a fejezetben veszi sorra azt is, hogy a hitelesítési iratfajták, a hagyatéki eljárás irattípusai a segédkönyvek és a különféle formanyomtatványok (a számláktól a megkeresésekig, az idézésektől a vétívekig) hogyan néztek ki. 46