Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 4. szám - FAZEKAS CSABA: A múltmegismerés jövője, avagy töprengés a 22. század történé-széről

Fazekas Csaba Talán nem túlzás: amilyen tömegessé vált az e-mailezés, olyan mértékben csökkent az annak megőrzésére irányuló igényesség, és kérdés, hogy a folyamat egyáltalán befolyásolható-e. Az egyszerű megvilágítás kedvéért: ha Petőfi Sándornak lett volna módja e-mailt küldeni Arany Jánosnak, híres levelezésük talán ma nem is gazdagítaná irodalomtörténetünket, nem is beszélve más történelmi személyiségek kiterjedt levélváltásairól, amelyek tartalma megmarad levélíró és olvasója közötti bizalmas információnak. Az elektronikus kommunikáció egyéb elterjedt formái (chatelés stb.) pedig tovább szűkítik a majdani történész számára hasznosítható információk körét. A vonatkozó töprengések persze több irányba is elágaznak. Gondoljunk csak az adatvédelem — itt nem részletezhető — szempontjaira,

6 vagy arra, hogy a 22. század történészének sokkal inkább jártasnak kell lennie az információtechnológiában, mint nekünk. Ahhoz, hogy írott forrásokat értelmezzünk, nekünk csak az olvasás és a nyelvismeret képességére van szükségünk, a mai elektronikus adathordozókon tárolt szövegeket pár évtized múlva azonban dekódolni, olvashatóvá tenm is szükséges lesz. Ahogy fejlődik a számítógépes technológia, sejthető, hogy egy mai szövegszerkesztővel vagy levelezőprogrammal készült iromány elolvasásához 40-50 év múlva sajátos technikai háttérrel és ismeretekkel is rendelkezni kell. (Gondoljunk arra, hogy az 1990-es években, a szövegszerkesztők hőskorában írott szövegformátumok némelyikétől már a ma használt Word variációk is „kiakadnak", már ha találunk az „ősi" programokat futtatni vagy az akkori floppy lemezeket befogadni képes számítógépet. Igaz, az akkori szövegszerkesztőket jórészt „tökéletesebb írógépként" használtuk, tehát eleve csak nyomtatásra szántuk az annak segítségével írtakat.) Ha a jövő történésze a 21. század eleji Magyarország politikai viszonyairól, társadalmi változásairól, egyház-, művelődés-, gazdaság- stb. történetéről akar tanulmányt írni, e forrásadottságok részben könnyítik, részben pedig nehezítik munkáját — de mindenképp új keretek közé szorítják. Nem árt továbbá végiggondolni, milyen hatással lesz a ma internethasználata a jövő történeti megismerésének lehetőségeire. Végig nem gondolt közhelynek számít, hogy az internet használata évezredünk első éveiben milyen széles körben elterjedt, egyre jobban meg fogja közelíteni a kizárólagosságot, még ha teljesen talán soha nem is éri el. De tény: a most felnövő generációk számára már csak az számít igazán létezőnek, ami az interneten elérhető. Aki az oktatásban dolgozik, nap mint nap találkozik diákjainak azon szemléletével, hogy csak az a szakirodalom szakirodalom, amely letölthető a világhálóról, és még ha el is utasítjuk e nyilvánvaló túlzást, a következményeivel számolni kell.

7 Ha a jövő történésze napjainkra tekint, forrásbázisnak és könyvtárnak egyaránt az internetet fogja tekinteni — ha megteheti. Abból a szempontból biztosan más helyzetben lesz, hogy — elérhetőség esetén — sokkal nagyobb mértékben tud szakítani az írott források nyomasztó túlsúlyával a munkája során, ugyanis az internet kényelmesen elérhetővé, felhasználhatóvá és hivatkozhatóvá teszi a hang- és filmfelvételt, illetve fényképeket egyaránt. Más szempontból azonban nehézségei támadhatnak. A történelmi források legelterjedtebb, hagyományos felosztását (tárgyi, írott, szóbeli) talán nem kell alapvetően módosítanunk az internet — eddig lényegében be nem következett besorolása — kapcsán, bár méltányolható az az álláspont, amely szerint a digitális adatbázi7

Ú Az illusztráció kedvéért idézzük Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos 2006 novemberében 1532/К/2006-3. sz. a. kelt állásfoglalását: „Az adatok megfelelő szintű védelmére az elektronikus kommunikáció csak igen szigorú feltételek megléte esetén alkalmas." Az Adatvédelmi Biztos honlapja: http://abiweb.obh.hu/abi/ [a letöltés ideje: 2010 novembere]. 7 Az elektronikus dokumentumokra való hivatkozás nehézségeire is időben felfigyelt a „szakma", 1. pl.: PÁLFI, 1999; FAZEKAS, 2000; KŐFALVI, 2000. stb. 6