Levéltári Szemle, 60. (2010)
Levéltári Szemle, 60. (2010) 2. szám - MŰHELYMUNKÁK - CSÍKI TAMÁS: A gödöllői koronauradalom igazgatása a két világháború között
Csíki Tamás Thiringer Vilmos 1942-ben, az állami birtokok lótenyésztési szakfelügyelő)eként, ám az uradalmakban megszerezhető gazdászati gyakorlat nélkül került Kelemen Imre helyére, aki a nyugdíjaztatásáig hátralévő évet a minisztériumban töltötte. A váltásról Kelemen visszaemlékezése részletesen tájékoztat: „Ez időben értesültem egy közeli ismerősömtől, aki az egyik legnagyobb napilap lovassport rovatának vezetője volt, hogy egy magas, barna úriember a lóversenytéri mázsaházban azt mesélte a társainak, hogy a közeljövőben Gödöllőre megy jószágigazgatónak, és ott többek között egy közismert istállótulajdonos lovait fogja trenírozni, és erre a célra egy megfelelő tréningpályát fog építeni. Mint később kiderült, az ismerősöm jól volt informálva, mert a minisztériumban már el volt határozva, hogy a miniszter a kijelölt kollegának, családtagjai befolyására, megfelelő magas elhelyezést biztosít. Időközben érdeklődtek nálam a főosztályom útján, nem volna-e kedvem a minisztériumba menni, magasabb lenne a lakáspénzem, és választhatok magamnak olyan osztályt, amilyet szeretnék... Mialatt Püspökfürdőn gyógykezeltettem magam, helyeztek át Budapestre, a gazdaságot távollétemben vette át az utódom." 7 5 Elsőként a narrációt érdemes szemügyre vennünk. Kelemen életútja a gazdaság és a politika mind szorosabb összekapcsolódását jeleníti meg, és ez az emlékezetét, az elbeszélés struktúráját is befolyásolja. Egységben jelenik meg ugyanis a jobbratolódás, az általa átiátható miliőben az uralmi viszonyok átalakulása, valamint a közszolgálattal szemben a személyes érdekek felülkerekedése: a '30-as évek végétől — miként fogalmaz — „egy nyilas irányzat indult meg a minisztériumban, és olyanok, akiknek eddig semmi irányító szavuk nem volt, most szóhoz jutottak, és egyéni érdekeiket akarták előtérbe vinni, és maguknak érdemeket szerezni." 7 6 A szövegrész továbbá a bizalmas, minden hivatali vagy formális elemét elvesztő döntésekről és információáramlásról tanúskodik, aminek Kelemen részese volt, és ami az emlékezői attitűdöt is meghatározza. Feltűnő ugyanis, hogy miközben pl. a gazdálkodásról egészen konkrétan szól, ehelyütt „egy közeli ismerőséről", „egy magas, barna úriemberről", „egy közismert istállótulajdonosról" ír, anélkül hogy megnevezné őket. Ebben az emlékezet kontextusban jelenik meg Thiringer gödöllői kinevezése, és ha ezt társasági és családi kapcsolataival vetjük össze, minden bizonnyal az övé volt — valamennyi jószágigazgató között — a leginkább kiterjedt és exkluzív. A jószágigazgató maga is istállótulajdonos, a lóversenyek az elitcsoportok tagjaival biztosítottak személyes kapcsolatot (a versenypálya a bizalmas információk áramlásának a terepe), ami a kormányzó öccséig, a szintén neves lótenyésztő Horthy Jenőig terjedt. Sógora pedig a ménesbirtokok ügyosztályának vezetője, majd földművelésügyi államtitkár. A kapcsolatok további szálainak bogozása helyett arra keresünk választ, miféle következménye volt ennek az uradalom igazgatásában, a központi és lokális akaratok dinamikájában. Az új jószágigazgató első teendői között a birtok ló- és csikóállományát osztályozta, és a selejtes csikókat az általa megállapított áron értékesítette, majd a miniszter utólagos „tudomásul vételét" kérte (a vevő gróf Pálffy Pál nagyfödémesi birtokos, maga is tenyésztő). De szintén önállóan járt el, amikor a kerepesi tehénistállók egy részét az Első Magyar Gyapjúmosó és Finomposztógyár Rt-nek engedte át. A személyes és bizalmi kapcsolatok tették lehetővé a minisztérium rosszallását kiváltó, ám következmények nélküli kézi eladások gyarapodását. 7 7 Ezzel egyidejűleg Thiringer fel7 5 MMAIV. 256. 7 6 Uo. 7 7 CSÍKI. Kézirat. 46
