Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 2. szám - MŰHELYMUNKÁK - FÜLÖP TAMÁS: Kommentárok két nyugtához. Ujabb adalékok Jász-Nagykun- Szolnok vármegye székházának megépítéséhez

FÜLÖP TAMÁS KOMMENTÁROK KÉT NYUGTÁHOZ ÚJABB ADALÉKOK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYE SZÉKHÁZÁNAK MEGÉPÍTÉSÉHEZ Bevezetés E tanulmányomban Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 1878-ban felépített új székházának építéstörténetéből két, egymással összefüggő és meglepő esemény rekonstrukciójára vállalkoztam. Történetünkben, amely különös mellékszálát jelenti a megyeháza megépíttetésének, az 1877. évi tervpályázatok értékelésére felkért fővárosi mérnök-szakértők bírálatával és javadalmazásával kapcsolatos skandalum körvonalazódik. Az események egyik szála a korabeli dokumentumok alapján csak közvetett módon megragadható, ám a szakértők pártatianságát kérdőjelezi meg. A Magyar Mérnök és Építész Egylet megbízásából 1877. januárjában Szolnokon járt budapesti építészek a megyeháza felépítésére beérkezett pályázatokat nagyon karakteres módon rangsorolták, ám a véleményük szerint győztesnek nyilvánított pályázó tervei a törvényhatóság tagjainak tetszését nem nyerték el. De mint az az Egylet szakosztályának jegyzőkönyveiből és az értékelés jellegéből is kiderül, a szakértő mérnökök a pályázat bírálata során nem elfogultságtól mentesen nyilvánítottak győztest. Jellemző, hogy a vármegye — a minisztériumi főhatóság szándékával is megütközve — sikeresen vitte keresztül az általa preferált, a szakértők szerint azonban „csak" második helyre rangsorolt pályaterv megvalósítását. Történetünk másik szála az itt közölt forrásból bontakozik ki, és egy olyan pénzügyi jellegű komplikációról tanúskodik, amely a fővárosi mérnökök tiszteletdíjának kifizetésével kapcsolatos, az eredeti események után fél évtizeddel napvilágra került szabálytalanságra utal. Sipos Orbán, az építéssel megbízott bizottság elnöke — a vármegye korabeli alispánja —, úgy tűnt, 1882-ben nem tudott a megyei pénztárnál számlákkal igazolható módon elszámolni a mérnökök fizetségével. Az iratokból kiderült, a köztiszteletben álló és nagytekintélyű alispán erkölcsileg kikezdhetetlennek bizonyult, ám mégis hibát követett el azzal, hogy a korabeli protokoll szerint 1877-ben a szolnoki vasútállomáson a pesti mérnököktől a tiszteletdíjról — saját szavai szerint — „nem tartotta illőnek" számlát kérni. Látnunk kell, az ügyben felmerült összeg a megyeháza építési költségeihez viszonyítva elenyésző, ráadásul a törvényhatóság megalakulása, a megyeellenes törekvések kezelése, az ideiglenes helyszínen működő közigazgatás megszilárdítása és az építkezés irányítása olyan embert próbáló feladat elé állította az alispánt, amelyben könnyedén előfordulhatott egy -egy ilyen apróbb figyelmedenség, vag)' kihagyás. Tény azonban, hogy a minisztériumi elszámoláshoz szükséges számlákról csupán fél évtizeddel később, ráadásul már a hivatali utód alispánnak kellett gondoskodnia. A történet pikantériája, hogy a „számlaügy" éppen akkor került felszínre, amikor Sipos Orbán — személyes okok miatt — elhagyni kényszerült Szolnokot, és Nagyváradra távozott tanfelügyelőnek. A fővárosi mérnökök útjával, értékelő munkájával és javadalmazásával kapcsolatos, közös eredőre visszavezethető párhuzamos események következményei a megyeháza építéstörténetében hosszabb távon is megmutatkoztak. Levéltári Szemle, 60. (2010) 1. sz. 14-93.