Levéltári Szemle, 59. (2009)
Levéltári Szemle, 59. (2009) 1. szám - VITA - KATONA CSABA: Szeriális történetírói kánon és levéltári tapasztalat
Sz eriá lis történetírói kánon és levéltári tapasztalat 2. Milyen jogon szeretné a maga történetírói alapokra épülő rendező elvét érvényesíteni a társadalomtörténet az irattári rend szerint felépült levéltárakban? Legitim ez az igény? Mi hatalmazza fel arra a történészt, hogy elképzeléseit elvárásokként fogalmazza meg? A levéltár alapvetően máig hivatal — elképzelhető-e, életszerű-e, hogy egy több évtizede, sőt évszázada működő hivatalban a betérő ügyfél akarja megszabni, hogy milyen hivatali rendet kövessen az illető intézmény? S vajon figyelmen kívül lehet-e hagynia azt a trendet, amikor a történész az iratanyag átrendezését veti fel, ami napjainkban mindinkább érzékelhető: azt, hogy a modern, szolgáltató levéltár látogatóinak zöme immár érdeklődő állampolgár (jogbiztosító iratot kereső, családfáját, múltját, identitását kutató), a hivatásos történészek aránya/száma pedig mindinkább csökkenést mutat, még ha törpe minoritássá zsugorodásukról nem is beszélhetünk. 3. A levéltár rendjét hivatali rend szabályozza. Lehet vele vitázni, hog} 7 ez jó-e? De egy tény: a visszakereshetőséget biztosítja, valamiféle rendszer szerinti logikája van, történeti gyökerei vannak, az átjárhatóságot a történészi/kutatói szabadság megadja. Nem állítom, hogy nem lehet javítani ezen, sőt állítom, hogy lehet: de nem a létező, korántsem hibátlan rendszer teljes felborításával, hanem annak csiszolásával, korszerűsítésével, finomításával stb. Ez a rend tehát nem tökéletes, de az biztos, hogy nem is tökéletlen: értékes történeti munkák sora igazolja, hogy a levéltári iratok ily módon is elősegíthetik a múlt megismerését. Lehet, hogy másképp is elősegítenék, ez azonban — jelenleg — csak fikció. 4. Az is kérdés, hogy a jelen levéltárosának jogában áll-e — bár ez „pusztán" etikai kérdés — megbontani egy évtizedes, évszázados irattári rendet, egy-egy adott években divatos történetírói irányzat igényei mentén? S ha netán új történetírói iskolák jönnek létre (márpedig Hérakleitosz talán nem tévedett túlzottan méreteset, mikor úgy vélte: pantha rei) más szempontrendszerekkel, akkor ismét át kell(ene) rendezni az iratokat, hogy megfeleljen a levéltár az újonnan felszínre szökő kutatói igényeknek? 2 0 Szélsőséges gondolkodással pedig úgy is megközelíthetem a dolgot: hiszen az intézménytörténet tematikájára koncentráló szeriáüs történetírás igényei szerint rendezett jelenleg a levéltári iratanyag. .. 5. Ráadásul a teljes levéltári anyagra nem is igaz, hogy az egykori irattári/iktatási rend lenne a meghatározó. Vannak a levéltárban családi levéltárak, magánszemélyek irathagyatékai stb. Példát kínál erre az 1956. évi forradalom közelmúltban esedékessé vált 50. évfordulója, amelynek alkalmából Budapest Főváros Levéltára várta és várja magánemberek „emlékeit", és ennek folyamányaként jött létre az intézményben a magániratgyűjtő csoport. 2 1 Gyakorlatilag nincs olyan önkormányzati levéltár, ahol a XIII. és XIV. fondfőcsoportban ne lennének ott családok és magánszemélyek iratai: a tudatosságot már e fondfócsoportok léte is jelzi. A MOL-ban a P szekció családi levéltárak tömevet mindmáig, bizonyos felfogás szerint lehet a kényelmes maradiság bizonyítéka is, ám — az ok és okozat viszonyrendszerét megfordítva — az értelmezés akár annak síkjára is kivetülhet, hogy azért nem következett be érdemi változás, mert a rendszer úgy, ahogy, de életképesnek bizonyult. 2 0 A Magyar Országos Levéltár dualizmus-kori története jól illusztrálja a történetírói koncepciók melletri levéltárrendezés buktatóit. A kérdéskör bár porosnak tűnő, de még ma is szempont-gazdag áttekintése: EMBER,1980— 1981. 2 1 RÁCZ-KOLTAI, 2008. 435. 35
