Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 1. szám - MÉRLEG - A magyar katolikus püspöki kar tanácskozásai 1949-1965 között. Dokumentumok. Szerk.: BALOGH MARGIT. (Ism.: MÓZESSY GERGELY)

Mérleg zett... „Félhomály" — jegyzi fel magának Rogács Ferenc ugyanakkor mintegy illusztrálva, hogy e magánfeljegyzések gyakran bepillantást engednek az ülések hangulatába is. A fenti példa megvilágítja, miért duzzadt e kiadvány ilyen hatalmasra, és milyen aprólékos forrásfeltáró munka előzte azt meg. Balogh Margit ugyanis egy-egy megbeszélés kapcsán nem csak a hivatalos jegyzőkönyveket — vagy pro memoria-VbX. — közli; hanem az egyes résztvevők fellelhető magánfeljegyzéseit is; majd az üléshez esedegesen kapcsolódó püspökkari nyilatkozatok/körlevelek szövegét; végül pedig az irathiányért leginkább okolható állambiztonsági szervek vonatkozó — illegitimnek tekintett, gyakorta szubjektívnek, ám roppant informatívnak bizonyuló — jelentései következnek. Egyetértek Gyarmati György főigazgatónak a kötetbemutatón elhangzott értékelésével, aki azt emelte ki, hogy egy olyan kiadvány született, amely — végre — helyén kezeli az állambiztonsági eredetű forrásokat. Miként egyetértek a szerkesztővel is, aki előszavában kifejti: „e dokumentumtípusok együtt tükrözik a testületi felelősség-megosztást és [...] azt az igyekezetet, amit az ordináriusok az egyház sérelmeinek orvoslásáért és érdekeinek védelmében tanúsítottak. S persze azt is, hogy a politikai akarat erősebbnek bizonyult, és a félelem legyőzte az ellenállást..." A bevezető kellő részletességgel tér ki arra a bonyolult kérdésre is, hogy ki milyen jogon vett részt a konferenciákon. A püspöki karnak elvben a megyéspüspökök és a pannonhalmi főapát voltak a tagjai. Ám az „akadályozott" főpásztorok időnként kiugróan magas aránya, a helyettük fellépő általános helynökök, illetve a trianoni békekötéssel szétszakított egyházmegyék hazai helynökségei erősen tarkították e képet. A helyzet összetettségét jelzi, hogy pl. Beresztóczy Miklóst 1956-ban a börtönéből szabaduló Grősz József kalocsai érsek lényegében kizavarta az ülésről, nem látván jogalapot jelenlétére. A résztvevők körének egy másik bizarr, jól dokumentálható esete pedig a diktatúra mélységeit is felvillantja: az 1958. október 1-jei ülésén maga az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője, Horváth János elnökölt... A 20. századi forrásszövegek kiadásának nincs hazánkban elfogadott kánonja,

5 ami meglehetősen nagy szabadságot biztosít a közreadónak, ha rögzíti saját elveit, s ahhoz következetesen ragaszkodik. E kötet kiemelkedő értéke rendkívül informatív jegyzetapparátusa — amelynek összeállításában Gárdonyi Máté és Rosdy Pál volt a szerkesztő segítségére —, 68 oldalt kitevő életrajzi adattára és kellő mélységű kislexikona. Ezek a művet a csekélyebb egyháztörténeti ismeretekkel rendelkezők számára is élvezhetővé teszik. Egy csaknem másfélezer oldalas forráskiadvánnyal szemben nehéz életszerű kritikát megfogalmazni. Lehetne persze mélyebben tagolt a tartalomjegyzék, értedenkedhetünk a csak a papsághoz címzett, többnyire gyakorlati kérdéseket taglaló 4 püspökkari körlevél közlésétől való eltekintés felett — de felesleges. Ez a munka így is kerek egész, és vélhetően a kiadó türelmét sem feszíthette a szerzői gárda a végtelenségig. Talán túlzott — de méltányolható — a szerzők tisztelete Borovi József kéziratai iránt: 1998. évi keltezésű bevezetése kicsit megbontja a kötet koherenciáját; kutatási segédanyagai (kronológia, archontológia) hasznosak, de kiegészítésre szorultak; önmagában is 60 oldalas tárgymutatójába az általa nem ismert néhány konferencia adatait pedig utólag nem illesztették be. A szerkesztő tudatosan kerülni akarta az olcsó népszerűséget hozó, manapság oly divatos „ügynökvadászatot", így az állambiztonsági források szerzőinek kilétét ott sem oldja fel, ahol ez könnyen megoldható lenne. A kötet egészét tekintve ez nem is kulcsfontosságú kérdés, álláspontja elfogadható. Magam mégis szívesebben láttam volna a feloldásokat, mert ha az információkat az ÁVH nem lehallgató-készülékek révén szerzi be, hanem a konferencia tevékeny résztvevőitől, akkor egészen más színezete van a dolgoknak. Csak közvetve 5 Vő: SlPOS, 2000, amellyel részben vitatkozó korreferátum is született (SZŰCS, 2000) és további vitát is generált {Vita, 2000). 62