Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 2. szám - MÉRLEG - Lelkipásztori jelentések, 1924-1926. Szerk.: MÓZESSY GERGELY. (Ism.: GÁRDONYI MÁTÉ)

MÉRLEG LELKIPÁSZTORI JELENTÉSEK, 1924-1926. Szerk.: MÓZESSY GERGELY. Székesfehérvár, Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, 2008. (Források a Székesfehérvári Egyházmegye történetéből III.) 532 p. Aki foglalkozott már 18. századi helytörténettel, az tudja, milyen felbecsülheteden forrásértéke van a vizitációs jegyzőkönyveknek, amelyek nemcsak a katolikus plébániákra nézve tartalmaznak adatokat, hiszen a királyi engedéllyel végzett egyházlátogatások hatálya akkoriban a protestánsokra is kiterjedt. Bár II. József uralkodása után az egyházmegye egészét, vagy egy részét érintő visitatio canonica már „csupán" a katolikusokról szolgáltat információkat, de még így is fontos ismeretek nyerhetők általa a szűken vett egyháztörténeten kívül például az oktatásügyről vag}

7 az egészségügyről. A helyi egyházi közösség életének minden apró részletére kiterjedő vizsgálatok helyét azonban a 19. század közepétől átvették a sokkal szűkszavúbb, gyakran csak a szentség-kiszolgáltatás mennyiségi mutatóira korlátozódó hitéleti jelentések, viszont a történész örömére — egyfajta kompenzációként — ekkortájt rendelték el a plébániai évkönyv (história domus) vezetését, amely ismét narratív beszámolóra kötelezte a plébánosokat. Székesfehérvár vitathatatlanul legjelentősebb püspöke, Prohászka Ottokár valószínűleg elégedetlen lehetett azzal a statisztikai jellegű ismeretanyaggal, amelyet papjai éves jelentéseiből egyházmegyéjéről nyerhetett, ezért kötelezte őket egy, a korábbiaknál átfogóbb jellegű, „szöveges beszámoló" elkészítésére. Mivel ez a rendelkezés Prohászka életének utolsó szakaszában, aktív politikai szereplésének lezárulta után keletkezett, talán nem tévedünk nagyot, ha úgy sejtjük, hogy utolsó éveiben a püspök érdeklődése ismét erőteljesebben fordult egyházmegyéjének ügyei felé. A plébánosok egy része először nem is igazán értette meg a feladatot — és valóban, a püspök tényleg adhatott volna több instrukciót is 1924-ben —, mígnem aztán néhány „mintaszöveg" közlése az 1925—1926. évi egyházmegyei körlevelekben kellő támpontot nyújtott a papoknak olyan lelkipásztori beszámolók készítésére, amelyek bepillantást engednek az 1920-as évek közepének vallási életébe. Ezért nem lehet eléggé méltányolni a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár kezdeményezését, amelynek révén ez az informatív, olvasmányos, és — megkockáztatom — időnként kifejezetten szórakoztató anyag nyomtatásban is napvilágot látott. Mindenekelőtt a Fejér és Pest megyei helytörténészek fogják dicsérni a kötetet sajtó alá rendező levéltár-igazgató, Mó^essy Gergely nevét, hiszen számukra kincsesbánya ez a gyűjtemény. De a kötet hasznossága szélesebb perspektívában is megmutatkozik. A két világháború közötti katolikus egyháztörténet megírása ugyanis szinte kizárólag az országos jelentőségű vag}' a fővárosra vonatkozó forrásanyag figyelembe vételével történt eddig, ami nagyjából homályban hagyja a vidéki egyházmegyék hétköznapi életét, és így óhatadanul torzít az optikán. Ezt egyébként nem más, mint a korszak kutatója, Gergely Jenő szögezte le összefoglaló munkájában ekként: „ismételten szomorúan kell megállapítanunk a forrásokon alapuló egyházmegye-történetek fájó hiányát".

1 Ehhez hozzávehetjük még azt, amire Gyarmati György hívta fel a figyelmet: egyháztörténészekre és „köztörténészekre" váró feladat, hogy „a 19. század végéig politikatörténetprimátusú egyháztörténet a 20. század vonatkozásában »átlényegülhessen«, és beleszervesül1 GERGELY, 1999. Levéltári Szemle, 59. (2009) 2. sz. 83-32.