Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 2. szám - MÉRLEG - Lelkipásztori jelentések, 1924-1926. Szerk.: MÓZESSY GERGELY. (Ism.: GÁRDONYI MÁTÉ)

Mérleg jön a társadalom történetébe".

2 Talán mondanunk sem kell, hogy a helyi közösségek életébe bepillantást engedő lelkipásztori jelentések kiadása jelentős lépés e hiányok leküzdésében. Ami pedig magukat a lelkipásztori jelentéseket illeti, azokról meg kell állapítanunk, mint „szubjektív műfaj" termékei színvonaluk, stílusuk igen hullámzó, de komoly eltérések mutatkoznak az íróikat körülvevő társadalmi valóság érzékelésében is. (Egyébként ez a társadalmi valóság a fehérvári egyházmegye esetében a híveknek három, egymástól markánsan eltérő életterét jelenti: a hagyományos magyar vagy sváb falvak; puszták nagyszámú cselédséggel; Budapest peremtelepülései kispolgári és munkás réteggel.) A beszámolók ugyanis nemcsak a hívekről adnak képet, hanem — mint egy tükörben — megmutatják a plébános „lelkipásztori attitűdjét" is. Hiszen voltak az adminisztrátor-típusok, akiknek a jelentéstétel mindvégig egy mielőbb letudandó hivatali kötelezettség maradt; a szigorú plébánosok, akik igyekeztek minden szabályszegést megtorolni és minden járandóságot behajtani, ezért jelentéseik főleg az anyagiakról szóltak; a jámbor papok, akiknek az istentisztelet szépsége és a hívek vallásos buzgalma volt a lényeges szempont; és a jóságos atyák, akiknek szociális érzékenységét mélyen bántotta a cselédek kiszolgáltatottsága és nyomora. Volt aztán olyan plébános, aki csak szidni tudta híveit, és a tízparancsolat alapján vette számba bűneiket; és olyan is, aki esszét küldött a püspöknek a világ sanyarú állapotáról, majd zárszóként közölte, hogy ő a saját helyén semmit sem tudott még tenni a dolgok jobbra fordulásáért. E heterogenitás ellenére elmondható, hogy a papok nagyobb része idővel nemcsak a jelentés formai követelményeit értette meg és teljesítette, hanem megértette és magáévá tette a főpásztor pasztorációs célkitűzéseit is (hiszen az egyházmegyében a püspök határozza meg a lelkipásztori koncepciót). Ami ebből a szempontból „átjön" ezeken a beszámolókon az az, hogy a többség Prohászka iránymutatása szerint törekedett a régi típusú, csupán a szentségkiszolgáltatásra szorítkozó pasztoráció meghaladására, és amennyire tehetsége engedte, látogatta a családokat, egyesületeket szervezett, népmissziós pátereket hívott, és buzgólkodott a sajtóapostolkodás terén. Tudjuk, a keresztény sajtó Prohászka szívügye volt, a népmissziók pedig előkészítették a magyar katolikus egyház „nag}

7 korszakát", a '30-as évek hitbuzgalmi felvirágzását. A társulatok vonalán viszont csak a Budapest környéki, városiasodó települések egyházközségei könyvelhettek el sikereket, falun csak 1935 után élénkült meg az egyesületi élet a KALOT-nak és a KALASZ-nak köszönhetően. E lelkipásztori jelentéseknek megvan a társadalomtörténeti hozadéka is, mindenekelőtt a nemzetiségi kérdés kapcsán. Főként a sváb falvak nagyobbrészt szintén sváb származású papjai kárhoztatták a német kultúregyesület térnyerését — ezeknek a szövegeknek a tárgyilagos értékelése külön tanulmányt érdemelne. A kötet függelékében közölt rövidítésjegyzéket, kislexikont, életrajzi adattárat csak dicsérni lehet informatív és lényegre törő voltuk, pontosságuk okán. Viszont szerencsés lett volna egy „felhasználóbarát" mutatót is készíteni az egyes plébániákhoz tartozó filiákról, illetve egyes települések nevének változásáról (Dunapenteléről nyilván a legtöbb olvasó tudja, hog}

7 ez a mai Dunaújváros, de hol feküdhetett Göböljárás?). Legalább eg}

7 lábjegyzetet megért volna az is, hogy Székesfehérvár plébániái miért nem szerepelnek ebben az iratcsomóban. A kötet borítóján Prohászka Ottokár fényképe látható, de éppen róla, az ő egyházkormányzati attitűdjéről — az anyag természetéből következően — csak áttételes képet kaphatunk. Annyi azonban kirajzolódik a jelentések elszórt utalásaiból, hogy amikor a plébánosok Kegyes Atyám! megszólítással illetik a főpásztort, akkor ez nem pusztán hivatalos formula. Nem egy jelentés bizalmas, személyes problémákat feltáró passzusaiból arra lehet következ2 GYARMATI, 2007. 84