Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 2. szám - GYŰJTŐTERÜLET - Szigorú szabályok és új késztetések: lehetőségek és kényszerűségek a gyűjtő területi munkában. Kerekasztal-beszélgetés. Lejegyezte: HORVÁTH J. ANDRÁS

Szigorú szabályok és új késztetések: lehetőségek és kényszerűségek a gyűjtőterületi munkában az elsődleges használati és jogbiztosítási szempontrendszert. Fölmerül a kérdés, hogy a hazai viszonyok között mik ezzel kapcsolatosan a lehetőségek, ti hogyan látjátok ezt? Kevés e tekintetben a pozitív fejlemény — de egyet talán azért mégis hadd említsek. Miközben a legutóbbi irattári tervek lényegében a korábbi alapokon kerültek kialakításra, új fejleményként ezek ugyanakkor bizonyos társadalomtörténeti szempontból releváns tételek esetében lehetővé teszik az iratok helyben való megtartását egy későbbi levéltárosi értékelés céljából. Ez azért mondjuk bíztató. Arra is kíváncsi lennék, hogy mi a véleményetek az országos és a területi levéltári szinten megőrzendő iratok köréről. Magam úgy vélem ugyanis, hogy utóbbiaknak némileg eltérő szempontokat kell érvényesíteniük, s arra kell törekedniük, hogy a társadalmi jelenségeket mennél adatszerűbben és részletezően dokumentálják a közigazgatási szervek szintjén is. MlKÓ: Úgy vélem fontos kérdés, hogy milyen mértékig szólhat bele a levéltár az irattári tervek kialakításába. Vannak, akik azt mondják, hogy a levéltárnak kizárólag annyi jogosultsága lehet, hog}' megmondja mi maradandó érték és mi nem. Nem tudom, ti hogy látjátok, milyen tendencia látszik érvényesülni: kiszorulnak-e majd a levéltárak a gyűj tő területi kérdések érdemi intézéséből és végül is csupán annyi joguk lesz, hogy megmondják egy tételről, hogy az maradandó értéket képvisel-e vagy sem, avagy továbbra is mélyebben beleszólhatnak majd az iratkezelési kérdésekbe. Hogyan alakul majd a kompetenciájuk? Nem tudom, érintjük-e majd ezeket a kérdéseket? HORVÁTH: Úgy vélem, ez alapvető kérdés... FARKAS: Magam is tapasztalom, hogy az iratkezelési szabályzatok és irattári tervek egyre inkább a hatósági iratok irányába és a hatósági gondolkodás felé mozdultak el. A történetiség szempontrendszere háttérbe szorul az irattári tervekben. A problémát ott látom, hogy az általunk képviselt történetiséget az iratképző szervek annál fogva sem tudják érvényesíteni, mivel nincs rá szakképzett emberük. A selejtezést ugye az iratképző szervek végzik. Ok azonban végkép nem tudják megmondani, mely konkrét ügyirat történeti értékű. Azt levéltárosnak, történésznek kellene meghatároznia. S óriási különbségek vannak az irattári tételeken belül az egyes ügyiratok között. Mondok egy példát: a jogszolgáltatási szerveknél ugye bűncselekmény-fajtánként határozzák meg, hogy az illető irat vagy peranyag mennyi ideig őrzendő, megtartandó-e avagy selejtezhető. Ám vegyük a közokirat-hamisítási ügyeket. Ezek zöme valóban érdektelen ügy: jelenléti ívek hamisítása stb. De előfordulnak néha olyan ügyek, amelyeknek történeti hátterük van. Még az 1960-as évek végén fordult elő, hogy valaki, aki a szegedi klinikán dolgozott, s amikor beadta a nyugdíjazási papírjait, derült ki, hog}- álnéven élő gróf volt, s a peranyagában középkori oklevelek vannak. Nos, az irattári terv szerint, téma szerint ez ugyebár elvileg selejtezhető. Végül is sikerült megmenteni az anyagot, de csak hosszas vitatkozás és győzködés után. Az a szerencse, hogy a bírósági elnökök azért általában értelmes emberek... A fő problémát ott látom, hogy a selejtezhetőnek vett iratok esetében nem adják meg a levéltárnak a lehetőséget, hogy a helyi specifikumok alapján iratokat tartson vissza. Szegeden pl. a '90-es években főként abból álltak a szociális ügyek, hogy a Szerbiából menekültek segélyért folyamodtak, mert nem volt egy petákjuk sem, és elmondták, hogy mi történt velük odaát. Nos, nem tudtuk megmenteni az iratokat...! HORVÁTH: A korábbi szabályozás lehetővé tette az irattári tételek testre szabását, a dolog tehát nem volt olyan mechanikus. A mai szabályozás szerint viszont a szociális ügyek elég rendesen alulreprezentáltak. Nemigen lesz miből rekonstruálni a jövőben a jelenlegi nyomort. Gondolom az az elképzelés, hogy elégségesek a különféle statisztikai felmérések anonim adatai, no meg ott van ugye majd az igazszavú sajtó anyaga. Esetieg a kereskedelmi tévék riportjai, mint objektív forrás... 4