Levéltári Szemle, 57. (2007)
Levéltári Szemle, 57. (2007) 4. szám - HÍREK - Szegőfi Anna: Beszámoló az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának 2007. évi győri közgyűléséről / 59–61. o.
BESZÁMOLÓ AZ ÖNKORMÁNYZATI LEVÉLTÁRAK TANÁCSÁNAK 2007. ÉVI GYŐRI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa ez évi közgyűlését 2007. október 15-16-ín tartotta Győrben. Az egyesület 25 tagintézményéből 76 kolléga vett részt a tanácskozáson. A szervezést és a vendéglátást ezúttal két levéltár; Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára és Győr Megyei Jogú Város Levéltára vállalta magára. A kialakult hagyományoknak megfelelően az első napon a vendéglátó levéltárakat fenntartó önkormányzatok vezetői üdvözölték a megjelenteket, majd a rendező levéltárak igazgatói (Néma Sándor és Bana József) mutatták be levéltárukat, röviden összefoglalva az ott folyó munkát. A bemutatkozások azt támasztották alá, hogy mindkét levéltár nyitott a nagyközönség felé, de gyümölcsöző kapcsolatokat épített ki a társintézményekkel is. Újszerű és ugyancsak példaértékű volt, hogy mindketten segítségül hívták a modern technikát, s prezentációjuk hatásosabbá tétele érdekében projektort vettek igénybe. A vendéglátók bemutatkozását követte A. Varga László elnök beszámolója, aki az ÖLT elmúlt egy évének legfontosabb mozzanatait foglalta össze, külön is kiemelve azokat a pontokat, amikor szakmai összefogásra volt szükség, felsorolta az eredményeket nem titkolva a levéltárakat érintő, továbbra is neuralgikus pontokat. Á. Varga László elnök beszámolt arról, hogy a levéltárak adminisztrációjának elektronizálása, illetve a számítástechnikai eredmények minél intenzívebb levéltári alkalmazása érdekben tárgyalásokat folytatott egy akkreditált, de megfizethető iktatóprogram kiválasztása érdekében. Az érdeklődő önkormányzati levéltárak már megismerkedhettek a programmal a Budapest Főváros Levéltárában rendezett bemutatón. A programot a vállalkozó ingyen adná, csak egy egyszeri 10.500 forint + ÁFA oktatási költséget számolna fel, illetve a programot használó levéltáraknak éves iktatószámaik nagyságának függvényében kellene évenként 40-60.000 Ft közötti követési díjat fizetniük. A. Varga László tájékoztatta a tagokat arról, hogy az egyszeri oktatási költségeket az ÖLT saját költségvetéséből fedezni tudná. A közgyűlés a felajánlást egyhangúlag elfogadta. Az elnök beszámolóját Szegőfi Anna titkár egészítette ki azzal, hogy ismertette a közgyűlés és az elnökség határozatainak, döntéseinek végrehajtását. Ezt követően Molnár József, az NKA Levéltári Kollégiuma elnöke a levéltári pályázatok aktuális kérdéseiről tartott előadást. Elsőként a pénzügyi keretek sarokszámait ismertette, kiemelve azt a tényt, hogy a korábbi évekhez viszonyítva az NKA rendelkezésére álló költségvetés feltételezhetően csökkeni fog. Az összegek csökkenése a pályázatok szelektálását eredményezi, ezért szükséges a pályázati anyagok kimunkálására fokozottabban odafigyelni. A pályázati anyagok hiányosságai között megemlítette a nyomdai árajánlatok pontosítását; hangsúlyozta, hogy a rendezvények esetében étkezésre nem fordítható pályázati pénz; és tájékoztatta a kollégákat a soron következő, digitalizálásra kiírt pályázati tudnivalókról. Végezetül, de nem utolsó sorban utalt arra, hogy egy-két éven belül a mi szakterületünkön is bevezetik az on-line pályáztatást, ami gyakorlatilag pontozásos bírálatot fog jelenteni, vagyis a pályázati anyagokat nagyon körültekintően és szakmai érvekkel jól alátámasztva kell elkészíteni. Ezután a rutinból megírt pár soros pályázatoknak esélye sem lesz a nyerésre. Az első tanácskozási nap zárásaként a megyei és városi vezetők fogadáson látták vendégül a résztvevőket. Az ünnepélyes este jó alkalom volt arra, hogy az egyesület nevében A. Varga László elbúcsúzzon a nyugdíjba vonuló igazgató és gazdaságvezető kol59