Levéltári Szemle, 57. (2007)
Levéltári Szemle, 57. (2007) 3. szám - EGYHÁZI LEVÉLTÁRAKRÓL - Toronyi Zsuzsanna: A magyarországi zsidó múlt dokumentumai a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban / 24–33. o.
TORONYI ZSUZSANNA A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ MÚLT DOKUMENTUMAI A MAGYAR ZSIDÓ MÚZEUM ÉS LEVÉLTÁRBAN A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez tartozik felekezeti szaklevéltárként. Levéltári állománya az 1970-es években létrehozott Magyar Zsidó Levéltár és a korábbi Zsidó Múzeum' 1994-es egyesítésével alakult ki, a levéltári gyűjtemény ekkor költözött a Dohány utcai zsinagóga épületébe. A két korábbi gyűjtemény egyesítése azóta is tart, de továbbra sem hagyható figyelmen kívül, hogy a két gyűjtemény szinte mindenben különbözik egymástól, s a gyűjteménybe kerülés mikéntje meghatározó az iratok értékelése szempontjából. Jelen tanulmányban a két eredeti gyűjtemény kialakulásának és iratanyagának rövid ismertetése után a két dokumentum-gyüttes együttes kezelésének és felhasználásának tapasztalatait kívánom összefoglalni. A zsidó múlt alapvető forrásai A magyar zsidó múlt dokumentálásának igénye az 1896-os Ezredéves Kiállításon való sikeres szereplés után — ahol a frissen recipiált zsidó felekezet az egyházak között állíthatta ki történeti emlékeit 2 — merült fel először, majd 1909-ben vezetett el a Magyar Zsidó Múzeum megalapításának gondolatáig. Külön levéltár alapítási igény nem volt, aminek több oka lehet. Elvileg a zsidó közösségben is többféle „maradandó történeti értékkel bíró" irat keletkezett, melyeket az ezek vezetésével és őrzésével megbízott személyek kezeltek. 3 Ezek elsősorban a zsidó anyakönyvezés előzményének tekinthető mohelkönyvek, melyekben a körülmetélések adatait, a hevrakönyvok, melyekben a hevra kadisák (temetkezési szentegylet) tagnévsorát, az adományok nyilvántartását, a temetések adatait rögzítették, és a különféle pinkaszok (jegyzőkönyvek), melyekben a közösség életét dokumentálták. Őrizték ezek mellett elsősorban az egyes közösségek jogi helyzetét, vagy az adófizetést igazoló-bizonyító iratokat. Ugyanakkor a közösség nagyfokú — önkéntes és kiűzések következtében alakuló — mobilitása nem kedvezett az iratok megőrzésének, jóllehet a zsidó vallásjog, a halakha rendelkezik a szent szövegek részleteit tartalmazó iratok kezeléséről. A 19-20. század fordulójától kezdve Európa-szerte emeltek zsidó múzeumokat az elvesző félben lévő tradicionális zsidó kultúra emlékeinek összegyűjtése és megmentése érdekében, s ezekben olyan történelmi dokumentumokat is gyűjtöttek, ame1 Az intézmény elnevezése többször változott: 1910-1931: Magyar Zsidó Múzeum, 1931-1948: Országos Magyar Zsidó Múzeum Tudományos és Művészeti Egyesület, 1948-1949: Országos Magyar Zsidó Múzeum és Könyvtár Tudományos és Művészeti Egyesület, 1950-1994: Országos Zsidó Vallási és Történeti Gyűjtemény. 1994-től napjainkig: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. A szövegben a Zsidó Múzeum megnevezést használom. 2 Erről részletesebben ld.: TORONYI ZSUZSANNA: Történelem és Múzeum. In: „ Új idea, új cél keresésére szorítanak bennünket". Tanulmányok a zsidó történetírásról. Főszcrk.: SCHWBITZHR JÓZSEF. Budapest, 2005. 145170. (Továbbiakban: TORONYI, 2005.) 3 A tradicionális zsidó közösségek irataihoz ld. DÁVID GÁBOR—TORONYI ZSUZSANNA: Segédlet a héber iratok kezeléséhez. Budapest, 2006. 24