Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 3. szám - EGYHÁZI LEVÉLTÁRAKRÓL - Lakatos Andor: Egyházi levéltárak Magyarországon a 21. század elején - fordulóponton? / 4–16. o.

az egyházmegyei levéltárak átlag „másfél" személyesek, azaz egy-egy főállású dolgozó mellett általában van egy-egy részmunkaidős segítő. A református levéltárak személyi ellátottsága valamivel jobb, itt átlag két főállású dolgozó van intézményenként. Az evangélikus levéltárak esetében a gyülekezeti levéltárak alapvetően részmunkaidős munkatársakkal működnek, ezért jelentős azok száma. Összességében megállapítható, hogy a főállások száma jelentősen elmarad az intézmények számától, és a dolgozók többsége részmunkaidőben tevékenykedik. A rendelkezésre álló munkaerő kapcsán érdemes azt is megjegyeznünk, hogy az egyházi levéltárak gyakran más egyházi gyűjteményrészek, könyvtárak és múzeumok közelében, időnként azokkal együtt, bizonyos „szimbiózisban" élnek. Az együttműködés lehetővé tesz közös eszközhasználatot, ami nagyon praktikus lehet, és időnként a személyzet is közös, vagyis egyes személyek munkaidejük kisebb-nagyobb részében más részlegeknek is besegítenek. Jó néhány egyházi levéltáros kollégánk egyben egyházi könyvtárak, múzeumok vezetője-munkatársa is egy személyben. Ez általában többletterheket, időnként pedig többlet lehetőségeket jelent a számukra. A dolgozók életkorát, képzettségét illetően megállapítható, hogy az egyházi levéltárakban az elmúlt másfél évtizedben nemzedékváltás történt, amely nyilvánvalóan összefüggésben áll a rendszerváltozás utáni új lehetőségekkel. A jelenlegi munkatársak döntő része, kb. 80%-a az 1990 utáni időszakban került erre a szakterületre. Körükben 60% a diplomás pályakezdők aránya. A katolikus levéltárakban ebben az időszakban váltották fel a pap munkatársakat laikus szakemberek. Az új munkaerők felvételénél általában fontos szempont volt a szakképzettség, ezen a téren így nagy előrelépés történt, s igen sok jól képzett, tudományos fokozattal is rendelkező kolléga dolgozik ma az egyházi levéltárakban. Mindazonáltal a nemzedékváltás számos esetben jelentett nehézséget, szakmai- és emberi szempontból egyaránt. A munkakörök átadása gyakran nem az elődök és utódok együttes munkálkodása során történt, hanem „elvágólag", haláleset vagy más okból történt üresedés után. A tapasztalatok személyes átadása tehát nem mindig valósulhatott meg, pedig erre az írott segédletek és nyilvántartások hiányosságai miatt nagy szükség lett volna. A létszámok terén még egy dologra érdemes felhívni a figyelmet: az egyházi levéltárakban dolgozószemélyek száma (főállású és részmunkaidős munkatárs összesen) kb. 71 fő. Ez a szám nagyjából egyezik a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE) taglétszámával, s a két halmaz tényleg nagyrészt fedi egymást. A MELTE tehát jól integrálja az egyházi levéltárak világát, ami az elmúlt másfél évtized egyik fontos eredményének tekinthető.

20 Az említett "lefedettség", illetve az egyesület befogadó, ökumenikus jellege európai szinten is ritkaság, melyet előre mutató példaként értékel a Nemzetközi Levéltári Tanács Egyházi Levéltári Szekciója (ICA-SKR). Az egyesület történetéhez ld. „Hogy mindnyájan egyek legyenek..." Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete - tíz év az egyházi levéltárak szolgálatában. Szerk.: SZABADI ISTVÁN, MELTE, Debrecen, 2003. 9