Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 1. szám - IN MEMORIAM - Körmendy Lajos: Borsa Iván (1917–2006) / 92–94. o.

BORSAIVAN (1917-2006) 2006. február 1-én hajnalban elment a háború utáni nagy levéltáros nemzedék egyik legkiemelkedőbb alakja, Borsa Iván, akinek munkássága meghatározó módon nyomta rá bélyegét a magyar levéltárak huszadik századi történetére. Amikor a nekrológ írásához öszszegyűjtöttem életművének adatait, magam is elcsodálkoztam nemcsak annak nagyságán, de sokrétűségén is: forráskiadás, segédletkészítés, gyűjtemény kialakítása és gyarapítása, stratégiai tervezés, új technika bevezetése, levéltári diplomácia, nemzetközi kapcsolatok - hogy csak a legfontosabbakat említsem. Munkássága adatainak felsorolása több oldalt tenne ki, ezért én inkább azokat az eredményeket emelem ki, melyekben a legmaradandóbbat alkotta.'

43 A szakmán belül számára a legkedvesebb a Mohács előtti gyűjtemény (DL-DF) volt. 1939-ben még egyetemistaként ismerkedett meg az akkor még jóval kisebb gyüjteménynyel, amikor disszertációjához anyagot gyűjtött. Bár hivatali kötelessége többször elszólította a gyűjteménytől, újra és újra visszatért ide, hogy gyarapítsa, tökéletesítse annak rendszerét, jobban kutathatóvá tegye azt. Ma ez a kb. 200 000 oklevélből álló kollekció a legjobban feldolgozott és kereshető nagy gyűjtemény Magyarországon, és ez jelentős részt neki köszönhető: az Ő javaslatára és irányítása alatt történt meg a DL egységes rendjének kialakítása (1947-1950), ö állította össze a gyűjtemény leltárát (1972), ő rakta le a diplomatikai fényképgyűjtemény alapjait és irányította hosszú ideig a gyarapodást (1974től), neki köszönhető a gyűjtemény adatbázisának létrehozása (1980-as és '90-es évek). Tulajdonképpen ide számíthatjuk a forráskiadványokat is, kezdve a Kállay család oklevéltarának mutatójától (1943), Az Arpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke IV. László-kötetének (1961) és a Zsigmondkori oklevéltár III-IX. köteteinek (1993-2004) szerkesztésén keresztül a szintén általa összeállított és gondozott családi levéltárakig bezárólag (Szent-Ivány, Balassa, Justh, Abaffy, Dancs és Hanvai családok, 1988-1993). És ezen vaskos kötetek többségét már nyugdíjasként publikálta! A nagyívű forráskiadásoknál, levéltári segédleteknél gyakori, hogy a munka torzóban marad, mert a hosszú évekig tartó aprólékos anyaggyűjtés és ellenőrzés próbára teszi a legelszántabb szerzők kitartását is. Azzal, hogy Borsa Iván elvállalta a nagy elődök, Szentpétery Imre, Mályusz Elemér, Fekete Nagy Antal és Ila Bálint fentebb említett munkáinak befejezését és kiegészítését, óriási szolgálatot tett a magyar tudománynak, mert megmentette a feledéstől vagy talán az enyészettől az addig elvégzett hatalmas munkát, nem beszélve a saját hozzájárulásáról. És mindezt önzetlenül, szinte ingyen végezte! Mindig fogékony volt az újra. Amikor 1957-ben visszatért az Országos Levéltárba és átvette a levéltári mikrofilmezésért felelős osztályt — ebben az időben ez a technika testesítette meg a jövő ígéretét — a magyar levéltári mikrofilmezés nemzetközi viszonylatban egyáltalán nem volt kiemelkedő jelentőségű. 10 év múlva viszont már Európa legfejlettebb műhelyét és mikrofilmtárát vezette. Hasonló történt a restauráló műhellyel is. NaBORSA IVÁN munkáinak bibliográfiáját 1997-ig ld. Levéltári Közlemények 63. (1992) 233-243. és Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére Szerk. CSUKOVICS ENIKŐ. Budapest, 1998, 339-341. Az életpályájáról pontos adatok ismerhetők meg az előbb említett tisztelgő kötetben ENGEL PÁL tollából. Vö. Köszöntő. lm. 5-7. Borsa Iván „önéletírását" ld.: BORSA IVÁN: Emlékezések (60 év levéltárban) Levéltári Közlemények 74. évfolyam (2000) 1-2., 233-266. 92