Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 1. szám - IN MEMORIAM - Körmendy Lajos: Borsa Iván (1917–2006) / 92–94. o.

gyón érdekelte az informatika, már 1970-ben (!) előállt egy részletes javaslattal, hogy hogyan lehet számítógéppel feldolgozni a DL adatait. Akkor ezt elvetették, de 10 év múlva hozzáláthatott a feladathoz. Nem titok, hogy ennek a ma már nélkülözhetetlen hatalmas adatbázisnak a megvalósulása elsősorban neki köszönhető. Nagyon szerencsésen ötvöződött benne a precizitás és a rendszerező képesség. Az előbb említett forráskiadványok híresen pontosak. A különlegesen nehéz (heterogén) mikrofilmtár pedig a levéltári rendszer mintapéldája. Aki ismeri ezt a gyűjteményt, az tudja, hogy milyen nehéz feladat volt ezt a több tucat ország több száz levéltári intézményében őrzött több ezer fondot egy logikus, áttekinthető rendszerbe foglalni. Hogy milyen kitűnően sikerült, arról magam is meggyőződtem a '80-as és a '90-es évek fordulóján, amikor hozzáláttam a filmtár informatikai rendszerének kialakításához, és a legnagyobb csodálkozásomra a számítógép tökéletesen értette az informatika nyelvére lefordított levéltári rendszert. Nyitottsága minden új dologra természetes módon fordította őt a nemzetközi élet felé. Még a Levéltárak Országos Központja (LOK) vezetőjeként (1950-1957) kitartóan törekedett arra, hogy létesítsünk és tartsunk fenn szakmai kapcsolatot a Nemzetközi Levéltári Tanácssal (NLT) és a kelet-európai országokkal. Az NLT révén a magyar levéltárak bekapcsolódtak a nemzetközi szakmai információcserébe, a kelet-európai levéltárakkal pedig olyan egyezményeket kötöttünk, melyek révén évente több tízezer hungarikát kaptunk mikrofilm másolatban, ezzel megalapozva az Országos Levéltár kiemelkedő jelentőségű hungarika gyűjteményét (jelenleg közel 8 millió felvételt tartalmaz). Nagyon előrelátó mikrofilm-politikát dolgozott ki már LOK-vezetőként, majd folytatott az Országos Levéltárban. Az általa elkezdett munka eredményeként őrzi ma a filmtár az összes Mohács előtti oklevelet, az egyházi anyakönyveket 1895-ig, a megyei közgyűlési jegyzőkönyveket, a feudális-kori összeírások és az urbáriumok többségét, legyenek azok határon innen vagy túl. A Mormon Genealógiai Társasággal kialakított mikrofilmes együttműködés (1955[!]-1968) igazi szakmapolitikai bravúr volt. A kooperáció eredményeként létrejött mikrofilmes műhely és fílmtár olyan jelentős nemzetközi visszhangot váltott ki, hogy 1967-ben megválasztották az NLT frissen alakult Mikrofilm bizottsága titkárának. Szakmai tekintélye nemzetközi téren is óriási volt, nyugdíjba vonulása után 10-15 évvel is kérdezték külföldi kollégák: hogy van Mr. Borsa? Amikor tanulmányoztam a magyar levéltárak történetét, sok fejtörést jelentett számomra, hogy az 1950-es és '60-as években, amikor a legkeményebb volt a diktatúra Magyarországon, amikor nagyon szegény volt az ország, miért nyújtott mégis kimagasló teljesítményt a levéltárosi közösség? A legfontosabb oka ennek az emberi tényező volt: sok áldozatkész, jól képzett, ügyszerető levéltáros dolgozott akkor, akiknek olyan kimagasló vezetői voltak, mint Borsa Iván! Mégis, amit a legjobban tiszteltem benne, az emberi tartása volt. A közös ügyet, a szakmát talán mindennél fontosabbnak tartotta, de ezt úgy tudta érvényesíteni, hogy semmit nem adott fel a tisztességéből. Említhetjük itt azt az esetet, amikor a Rákosi rendszer időszakában elrendelték a római katolikus levéltárak államosítását. Ekkor Borsa Iván kitalálta az úgynevezett „kettős zár alá vételt", aminek az volt a lényege, hogy az egyházi iratok a helyükön maradhattak, azaz végül mégsem lettek államosítva. Szakma- és ügyszeretete a legnehezebb időkön is átsegítette. 1957-ben, amikor leváltották a LOK éléről, 93