Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 4. szám - LEVÉLTÁRI MŰHELYMUNKÁK - Jakab Réka: A zsidótörvények végrehajtása Veszprém megyében / 49–58. o.

gettósítás után végül a hátrahagyott javak sorsának, kezelésének aprólékos szabályozásával vált teljessé a zsidóság jogfosztása. A folyamat néhány állomásának részletezésével, egy-egy veszprémi példával megkísérlem plasztikusabbá tenni a törvények és rendeletek intézkedéseit. A választójog korlátozása Az 1938:XV. te. (az úgynevezett első zsidótörvény), amely a „társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosítását" tűzte ki célul, volt az első olyan jogszabály, mely már kimondva is a magyarországi zsidóság közéleti szerepének korlátozását kívánta elérni. A törvény szerint a sajtó-, ügyvédi, mérnöki és orvosi kamara tagjainak, az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20%-a lehet zsidó. (E törvény értelmében az számított zsidónak, aki izraelita vallású volt.) A zsidóság életfeltételeinek korlátozásában kiindulópontnak azonban nem ezt, hanem az 1939: IV. tc.-t, ismertebb nevén a második zsidótörvényt tekinthetjük, amely a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szólva, a 7720/1939. M. E. sz. végrehajtási rendeletével aprólékosan szabályozta a zsidóság mozgásterét a magyar közéletben. A törvény alapján zsidónak minősült — immár vallásától függetlenül — mindenki, akinek legalább egyik szülője, vagy legalább két nagyszülője zsidó vallású volt. A törvény 4. paragrafusa és 4800/1939. M. E. sz. végrehajtási utasítása, amely a zsidóság országgyűlési, törvényhatósági és községi választójogát szabályozta, nagymértékű irattermelést indított be a helyi közigazgatásban. A törvény kimondta, hogy zsidónak csak akkor van választójoga, ha ő maga és szülei 1867. december 31. után születtek, ezek felmenői pedig legalább 1867. december 31. óta állandóan Magyarországon laktak. A törvényben előírt feltételek meglétének igazolását a végrehajtási utasítás szabályozta. A Magyarországon való lakást lakbizonylattal, községi elöljárósági bizonyítvánnyal, vagy adófőkönyvi adatokkal lehetett igazolni. Ha ezek beszerzése akadályba ütközött, más igazolás (pl. anyakönyvi kivonatok, iparjogosítványok) is szóba jöhettek, de azok bizonyító erejét az eljáró hatóság ítélte meg. A beérkezett igazolások alapján választójogról szóló tanúsítványt adtak ki. A kérelmező köteles volt megjelenni a polgármesteri hivatalban igazolásaival, ahol a városi főjegyző jelenlétében jegyzőkönyvet vettek fel tőle. Ha a bemutatott igazolások megfeleltek a törvényben előírtaknak, a polgármesteri hivatal javasolta a tanúsítvány kiadását az arra illetékes vármegyei központi választmánynak, melynek elnöke az alispán volt. A választójogi tanúsítvány kiadásának megtagadása esetén a kérelmező fellebbezhetett a Magyar Kir. Közigazgatási Bírósághoz. Az igazolások kérelmezése rögtön a törvény életbelépése (1939. május 5.) után megindul, hiszen május 28—29-én országgyűlési választásokat tartottak Magyarországon. A törvényhatósági és községi választójogi procedúra azonban még 1941 szeptemberében is tartott.

2 Mivel a legtöbb kérelem vizsgálata 1940-ben még folyt, nyugodtan feltételezhetjük, hogy a veszprémi zsidóság azon része, mely korábban rendelkezett választójoggal, részben vagy teljesen kiszorult az 1939-es országgyűlési választásokról. A zsidóknak kiadott választójogi tanúsítványokról az alispán jegyzéket készített és tovabbküldte a polgármesternek, aki ez alapján köteles volt a választójogi névjegyzéket 2 Veszprém megyei Levéltár (továbbiakban: VeML) Veszprém város polgármesterének iratai. Általános iratok. V.173.b. 3111/1939, 30/1940; MOL K-150 Belügyminisztérium. Általános iratok. III-20/a-1941. (VeML Mikrofílmgyűjternény, 177. tekercs) 50