Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 4. szám - LEVÉLTÁRI MŰHELYMUNKÁK - Pilkhoffer Mónika: Pécs dualizmuskori építészetének forrásai és segédletei a Baranya Megyei Levéltárban / 41–48. o.

Végezetül külön kell szólnunk a tervtárról. 36 A tervtár alapját olyan építési doku­mentumok képezték, melyek hagyaték vagy iratbegyüjtés formájában kerültek a levéltár­ba. Az 1960-as, 1970-es és 1980-as években aztán ezt — elsősorban a reponenda anya­gával — bővítették. A lakóházakat és középületeket egyaránt tartalmazó kigyűjtés azon­ban nélkülözött minden szakszerű megoldást: sem segédlet, sem konkordancia-jegyzék nem készült hozzá. A több mint 1300 új iratszámot kapott 159 doboznyi építési doku­mentáció esetében gyakran még az iratanyagot is megbontották: az architektúra terveit a tervtárba tették, míg az írásos forrásokat (építési és használatbavételi engedély, stb.) a közigazgatási iratok között hagyták. 2003-2004 folyamán a levéltárban megtörtént ezek­nek a terveknek a visszaosztása, az összetartozó anyagok helyre tétele. 37 Ennek köszön­hetően a tervtárban maradt iratok — például Kőszeghy Gyulának, a két világháború kö­zötti korszak tehetséges építészének hagyatéka vagy a Pécsi Tervező Vállalat Uránváros kiépítéséhez készült rajzai — elsősorban a későbbi korszakok kutatásához szolgálnak forrásul. Van a tervtárnak egy olyan része is, amely még ismeretlen rajzokat tartogat minden építészettörténész számára. Azokról a nagy méretű, kasírozott tervekről van szó, amelye­ket az építészek tervpályázatok során nyújtottak be a város tanácsához. A hatalmas map­pák jegyzéke elveszett, a terveket helyhiány miatt sem szakszerűen tárolni, sem kutatni nem lehet. Ez az anyag nem csak megvalósult középületek terveit rejti, de a 2., 3. díjjal jutalmazott vagy megvásárolt, esetleg a pályázó által vissza nem kért rajzokat is találha­tunk közöttük, melyek érdekes adalékokkal szolgálhatnak néhány országos jelentőségű építész (Alpár Ignác, Lechner Ödön, Kármán és Ullmann) munkásságához is. A tervek beazonosítása azonban nem mindig egyszerű: mivel a korabeli tervpályázatok titkosak, így a mappák jeligések voltak; a rajzokon pedig néha még az évet és az épület funkcióját sem tüntették fel. A Baranya Megyei Levéltárban őrzött építészettörténeti források kutatásának nehézségé­ben rejlik szépsége is: nem lehet pontosan tudni, hogy a raktár mélyéről mikor és milyen kincs kerül még elő. 36 BML: XV. 1. b. Pécs város tervtára 37 A visszarendezés azzal a következménnyel járt, hogy a tervtárra történt korábbi hivatkozások értelmüket vesztették. A közigazgatási iratok közé visszahelyezett építési iratok iktatószáma egy access adatbázisból tudható meg. 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom