Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 2. szám - A 250 ÉVES MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR KÖSZÖNTÉSE - Nalecz, Daria–Szőke Zoltán: A levéltári anyag kutatása és a kutatói szokások változása / ford. Szőke Zoltán / 19–23. o.

DARIANALECZ A LEVÉLTÁRI ANYAG KUTATÁSA ÉS A KUTATÓI SZOKÁSOK VÁLTOZÁSA* A történeti levéltárak, mint modern intézmények, melyek a legtöbb európai országban a 18. sz. második felében jöttek létre, a felállításukat követő kétszáz esztendő folyamán a levéltári források használata, s így alapvető funkciójuk tekintetében jelentős átalakuláson mentek keresztül. A levéltárakat azzal a szándékkal állították fel, hogy a kormányok saját információs forrásaként alátámasszák az állam és az állampolgárok egy viszonylag szűk csoportjának jogait és privilégiumait (pl. birtokjog, a nemesi származás bizonyítása stb.) Kétszáz év alatt a levéltárhasználók köre és a levéltári anyag használatának célja gyökeresen megváltozott. A 19. században, különösen a század utolsó éveiben, a levéltárak megnyitották kapuikat a tudományos kutatók — főként a történészek — előtt, akik a 20. sz. hosszú évtizedei alatt a levéltárak legfontosabb, a féltve őrzött levéltári anyagot gondosan és szakszerűen kezelő felhasználói lettek. Idővel, a kutatók egyúttal a levéltári anyag formálóivá is váltak. A levéltárak elsődleges rendeltetése a múlt tudományos kutatása lett. A szocialista országokban — így pl. Lengyelországban — a levéltári kutatók hosszú időn át egy szűk, kiváltságos csoportot alkottak. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a levéltári adatok gyakorlati értéke szinte elhanyagolhatóvá vált a fennálló tulajdonviszonyok, illetve a jelentéktelen számú birtokjogi vita miatt. Az idők során azonban egyre nehezebbé vált a tudományos (főként az egyetemi karrierépítést szolgáló) kutatás és a laikusok, rendszerint tanárok és helyi kulturális aktivisták által végzett helytörténeti kutatás egyértelmű megkülönböztetése. Végül a demokratikus átláthatóság és az állami szervek által kezelt információ szabadsága iránti növekvő igény a levéltárhasználók új típusának feltűnéséhez vezetett, amely mára átvette a vezető szerepet a tradicionális kutatóktól. Az új kutatótípus megjelenésének további magyarázata, hogy egyre elterjedtebbé vált az a felfogás, amely szerint a levéltárak az adófizetők által, közérdekből fenntartott intézmények, valamint egy újfajta információéhség, amely valószínűleg a növekvő mennyiségű szabadidőnek köszönhető. A levéltárhasználók új kategóriáján belül egyre több a családkutató és a helytörténész, őket követi a széles értelemben vett amatőr kutatók tábora, valamint a gyakorlati célú információkat, pl. kárpótlási iratokat igénylő ügyfelek csoportja. Mindezek eredményeként a kutatótermek látogatottsága folyamatosan nő. Ezzel párhuzamosan megváltoztak a kutatói szokások is: a képzett, a levéltári segédleteket szakszerűen használó, a levéltári kutatási szabályokat ismerő és a források feldolgozására önállóan képes kutatókat fokozatosan felváltották azok a felhasználók, akik rendszerint a levéltárosok szakmai segítségét igénylik a kért anyag kikeresésében, sőt elvárják komplett anyagok fordítását vagy értelmezését is. Ily módon a levéltár egy szűk elit számára nyitott intézményből olyan nyílt információforrássá változott, amely bárki által hozzáférhető, foglalkozásra, iskolai végzettségre vagy képesítésre való tekintet nélkül. Nyilvánvaló, hogy a változó elvárások hatására a levéltári dolgozó szerepének is meg kell változnia, s a kulturális érA Magyar Országos Levéltár megalapításának 250. évfordulójára rendezett konferencián 2006. március 2án elhangzott előadás szerkesztett változata. 19