Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 2. szám - A 250 ÉVES MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR KÖSZÖNTÉSE - Körmendy Lajos: A levéltárak filozófia- és funkcióváltozásai 20. és 21. század fordulóján / 4–13. o.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezek egyetemes, sőt örök tendenciák és érté­kek, pedig az előzőekből világosan kitűnik, hogy itt az európai kultúra fejlődésének, pontosabban fogalmazva előrehaladásának és kiteljesedésének produktumairól van szó, ami a globalizáció révén szinte az egész világon jelen van. Az azonban korántsem bizonyos, hogy ez így is marad, mert egyrészt más értékek is előtérbe kerülhetnek magán az európai kultúrán belül — gondoljunk csak arra, hogy például az ökológiai egyensúly vagy a fenntartható fejlődés elve milyen fontossá vált az utóbbi 30 évben —, másrészt más kultúrák is dominánssá válhatnak — elég utalni a távol-keleti országok vagy India gyors gazdasági fejlődésére az utóbbi évtizedekben —, amelyek értelemszerűen más értékrendszerrel bírnak. A levéltárak filozófiájának változásai Popularizálódás Az utóbbi 30 évben a levéltárak a többnyire elzárt, „arisztokratikus", akadémiai vagy egyetemi tudósok számára rezervált kutatóhelyekből nagyszámú kutatót kiszolgáló, má­solatokat nagy tömegben készítő intézményekké váltak. Az új kutatók nagyrészt laiku­sok, többségük saját családjának történetét kívánja megismerni. A genealógiai kutatások reneszánsza Európában a '70-es években kezdődött és térnyerésük, ha lassuló ütemben is, de mind a mai napig tart. 12 Tulajdonképpen a családkutatók nagyszámú megjelenésé­vel nyílt az első rés a levéltárak zárt világán, amelyek általában vonakodtak feladni „tu­dományos jellegüket". Más szavakkal: a levéltárak elkezdtek popularizálódni. A jelenség fő társadalmi okát az előbbiekben említettem: ez az elidegenedés. Ám ezen genealógiai hullámnak van egy demokratikus vonása is, amire érdemes odafigyelni: a családkutatók ugyanis származástól függetlenül kutatják őseiket, s rendkívül büszkék rájuk (a második világháború előtti genealógiai kutatások viszont — legalábbis Magyarországon, de gya­níthatóan más európai országban is — szinte kizárólag nemesi ősök felkutatására irá­nyultak, főleg társadalmi előnyszerzés céljából). Másrészt az új kutatók azért dolgozat­hatnak szabadon a közlevéltárakban, mert ez alkotmányos joguk. A levéltáraknak meg kell felelniük az új kutatói igényeknek: mikrofilmezték, később digitalizálták a leggyakrabban használt anyagokat, tájékoztató lapokat, új, könnyen hasz­nálható segédleteket szerkesztettek, kutatást segítő oktató videókat, internetes honlapo­kat készítettek családkutatói rovattal, támogató kutatói köröket szerveztek stb. 12 A francia levéltárakban több statisztikai felmérés történt, melynek adatai árulkodók: a családkutatók aránya a következőképpen változott: 1969: 3%, 1979: 30%, 1986: 44%, 2002: 56%. Ld.: GÉRARD ERMISSE: La com­munication (Gazette des Archives, 1988 No. 141, 200.), illetve uö: L'ctude sur les publics des Archives de Francé Comma, 2003.2-3. 71. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom