Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 4. szám - Hermann István: Körmendy József (1911–2005) / 96–97. o.

IköRMENDY JÓZSEFI (1911-2005) 2005. november 7-én, életének 94. évében a veszprémi Szent Ferenc Papi Otthonban elhunyt dr. Kórmendy József római katolikus áldozópap, felsöörsi prépost, pápai prelátus. Bár októberben tüdőgyulladás következtében néhány hetet a veszprémi kórházban töltött, mégis orvosaival együtt bizakodtunk felépülésében. A gyógyulás reményével engedték haza, és az otthoni környezet hatására mind testileg, mind szellemileg megerősödött. Mi, kollégái, barátai akkor még nem sejtettük, hogy ez már felkészülés a Teremtőjével való közeli találkozásra. Körmendy József 1911-ben született Veszprém megyében, a Marcal menti Külsővaton. Apai ágon kisnemesi eredetű családból származott, szülei mélyen vallásos földművesek voltak. Ez az otthonról hozott örökség végigkísérte egész életét. Papi szolgálatának gyökerét édesanyja erős hite, fia hivatásáért mondott imái jelentették. Ugyancsak családi örökségként kapta a múlt iránti érdeklődést. Az idősebb generációknak családjuk eredetéről, szülőföldjük múltjáról elmondott „meséi" — amelyeknek igazáról később levéltári kutatásai során bizonyosodott meg — fordították figyelmét a történelem felé. Középiskolai tanulmányait a pápai bencéseknél kezdte meg, majd hamarosan a veszprémi piaristáknál folytatta. Érettségi után a veszprémi Szent Anna Szemináriumba jelentkezett. 1935-ben Rótt Nándor veszprémi püspök szentelte áldozópappá. Már szeminarista éveiben rendszeres látogatója volt a megyei és az egyházmegyei levéltárnak, felszentelése után pedig — minthogy két esztendőt a váci egyházmegyében szolgált — lehetősége nyílt arra, hogy hallgassa a Pázmány Péter Tudományegyetem egyháztörténeti tárgyú stúdiumait, és ezzel párhuzamosan az Országos Levéltárban is kutatásokat folytasson. Ekkor már későbbi doktori értekezésének témáján, gróf Volkra Ottó Ker. János veszprémi püspök (1710-1720) életrajzán dolgozott. Munkáját nagyban segítette, hogy elnyerte a Bécsi Magyar Intézet ösztöndíját is, így lehetőséget kapott az osztrák levéltárakban őrzött dokumentumok megismerésére. Disszertációját 1938-ban védte meg, nyomtatásban azonban csak 1995-ben jelent meg. Az 1940-es évektől kezdődően elsősorban lelkipásztori tevékenységet végzett, a tudományos munka, a történelemmel való foglalkozás azonban búvópatakként, hol háttérbe szorulva, hol felbukkanva, végigkísérte egész életét, hogy majd az 1980-as évektől kezdve ismét főszerepet kapjon. Káplán, később hitoktató Zalaszentgróton, 1943 és 1961 között pedig plébános volt Nyaradon. 1944-ben tábori lelkészként megjárta a keleti frontot, hazatérve esperessé nevezték ki. A kommunista diktatúra számára azonban szálka volt a békepapi mozgalommal szembehelyezkedő, ellenzéki érzelmüekkel — többek között Keresztury Dezsővel — baráti kapcsolatot ápoló pap. Megfigyelték, munkáját, ahol lehetett, nehezítették. Baráti körben Jóska bácsi számtalanszor elmesélte életének egyik nehéz pillanatát, amikor a kötelezően leteendő állami esküt az Egyházügyi Hivatal vezetője tőle nem fogadta el. Élő hite azonban hozzásegítette, hogy ilyen helyzetekben is felvállalja hivatását, ha kell, nehéz döntéseket is meg merjen hozni. Amikor a hozzá tartozó Borsosgyőrött állami és egyházi engedély nélkül kápolnát szentelt fel, a kétkedőknek azt felelte, a házat természetesen be fogják zárni, de eljön majd az idő, amikor a templomot újra megnyitják. Tavaly, 2004ben részvételével szentelték fel a település új kápolnáját. 1961-ben helyezték Felsőörsre. A korábban gazdag plébániára kerülni ebben az időben büntetés számba ment. A pré96