Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 3. szám - Sipos András: A Nemzetközi Levéltári Tanácsról / 25–31. o.

SÍPOS ANDRÁS A NEMZETKÖZI LEVÉLTÁRI TANÁCSRÓL A Nemzetközi Levéltári Kongresszusok számozását az 1950. augusztus 21-26. között megtartott párizsi kongresszustól számítják, így lett a 2004. évi bécsi találkozó a 15. a sorban. Valóban a párizsi volt az első kongresszus, amelyet az 1948-ban megalakult Nemzetközi Levéltári Tanács (International Council on Archives — ICA) szervezett. Az első és mindaddig egyetlen ilyen jellegű kongresszust azonban már csaknem pontosan négy évtizeddel korábban megrendezték.

1 Az 1900. évi párizsi világkiállítás keretében a könyvtáros szakma nemzetközi kongresszusára került sor, amelynek eredményeként elhatározták, hogy a továbbiakban ötévenkénti rendszerességgel megismétlik ezt. Az 1910. évi brüsszeli világkiállításhoz kapcsolódva, a nemrégiben megalakult Belga Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete már a két szakma közös nemzetközi kongresszusának megszervezését határozta el. Ezen belül ugyanakkor teljesen elkülönültek a könyvtári és a levéltári szekciók. A levéltári szekcióban egyebek között a levéltári vonatkozású jogalkotás, a levéltárépületek és raktározás, a konzerválás és restaurálás, a segédletkészítés, a szakmai képzés kérdései szerepeltek — melyek napjainkban is kivétel nélkül a kongresszusok leggyakoribb témái közé tartoznak. Napirendre került a szakmában mérföldkövet jelentő, 1898-ban megjelent holland kéziköny (S. Muller-J. A. Feith-R. Fruin: Manuál for the Arrangement and Description of Archives — A levéltári rendezés és leírás kézikönyve) megvitatása. Ennek nyomán nyilvánította a kongresszus a — szisztematikusan első ízben e könyvben kifejtett — proveniencia-elvet a szakma általános érvényű alapszabályának. Az ismerősen csengő témák mellett az első kongresszus lebonyolítási módja is sokban emlékeztetett a későbbiekre: alaposan előkészített és utólag vaskos kötetben publikált beszámolók és hozzászólások megtárgyalásán túl fontos szerepet játszottak a kísérő rendezvények, amelyek a személyes kapcsolatok megteremtését, elmélyítését voltak hivatottak szolgálni (fogadások, levéltárlátogatások, kirándulások, a világkiállítás megtekintése stb.). A sikeren felbuzdulva, megalakították a Levéltárnokok és Könyvtárnokok Nemzetközi Kongresszusa Állandó Bizottságát, azzal a fő feladattal, hogy az készítse elő a következő, három vagy öt év múlva megrendezendő kongresszust. Az Állandó Bizottság a második kongresszus összehívását 1915-re tervezte, ezt azonban megakadályozta a világháború kitörése. Noha maga az Állandó Bizottság túlélte a világégést, a két világháború közötti időszakban nem sikerült egy újabb nagyszabású nemzetközi rendezvény feltételeit megteremteni. A két világháború éles fénybe állította a levéltári örökséget fenyegető veszélyeket, egyben tudatosította ezen örökség nemzetközi jellegét. Nem csak közvetlenül a hadiesemények folytán pusztultak és szóródtak szét archívumok, hanem menekítés folytán, illetve hadizsákmányként is rengeteg anyag kelt útra és jutott más országba. A határváltozások révén is szervesen összefüggő irategyüttesek tömege került különböző nemzeti levéltári rendszerek kezelésébe. A tulajdonjogi viták, restitúciós kérdések, az államutódlással összefüggő levéltári jogi és szakmai problémák egyben kidomborították a nemzetközi együttműködés kiemelt fontosságát e területen. Világossá vált az is, hogy az új világban A nemzetközi levéltári kongresszusok és az ICA korai történetének áttekintéséhez 1. BROEK, JAN VAN DEN: From Brussels to Beijing. Archívum Vol. XLIII. 31-62. 25