Levéltári Szemle, 54. (2004)
Levéltári Szemle, 54. (2004) 4. szám - JELENTÉSEK, BESZÁMOLÓK - Szögi László–Takács Edit: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2000–2004. évi tevékenységéről / 34–43. o.
kezesre áll, sőt a levéltári kiadványokat terjesztő két budapesti könyvesboltban (Városház u. 1.: Magister; Ráday u. 27.: Ráday Könyvesház) bárki számára elérhető. A szakmai napok sorában témáját és formáját tekintve újdonságként hatott a 2002. június 6-án Budapesten A levéltárak feladatai az Európai Unióban címmel megtartott nemzetközi konferencia. 2003-ban a Balassi Intézetben a résztvevők a hungarica kutatás témáját tekintették át. Az elhangzott előadások: visszatekintő, összefoglaló jellegű bevezetők (NKÖM, Magyar Országos Levéltár) kapcsolódó regionális hozzászólások a megyei (Dél-, illetve Nyugat Dunántúl, Felső-Magyarország, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), valamint az egyházi levéltárak részéről. Az elhangzott előadások a kaposvári vándorgyűlés előadásaival egy kötetben A Magyar Levéltárosok Egyesülete két konferenciája címmel jelentek meg. 2004-ben a Magyar Országos Levéltárban a levéltári követelményrendszer tapasztalatait, tanulságait tekintettük át — mintegy 120-an — A jövő levéltárai — a levéltárak jövője címmel. A szakmai napok eseményeinek szervezésében a választmány és az elnökség tagjain kívül aktívan részt vettek a Magyar Országos Levéltár, illetve a Balassi Intézet munkatársai. A vándorgyűlés és a szakmai nap bebizonyította, hogy az egyesület tagjainak szakmai érdeklődésére nemcsak lehet, de szükséges is alapozni. A konkrét és a napi gyakorlathoz közvetlenül kapcsolódó programok egyre vonzóbbak, a részvétel egyre inkább tömeges. Külön örömünkre szolgál, mert a szakma eredményei iránti érdeklődést és — talán nem túlzás — elismerést mutatja, hogy a minisztérium, illetve az NKA vezetői, munkatársai is rendszeresen jelen voltak rendezvényeinken. Vándorgyűléseink, szakmai napjaink szervezésének időszakában igen intenzíven próbáltuk a sajtó képviselőit is meghívni, sajnos nem sok sikerrel. Többé-kevésbé szerepeltek rendezvényeink az MTI híranyagában, vándorgyűléseink a helyi médiákban. Több mint elgondolkodtató, hogy vezető kulturális lapok, a rádió, TV munkatársai jelentették ki: a levéltárügy, a levéltárak eredményei „számukra nem téma". Egyesületünk fontosnak tartja a levéltárosok rendszeres szakmai továbbképzésének segítését. 2000-2004-ben sikeres NKA pályázatainknak köszönhetően jelentős összegekkel tudtuk támogatni a levéltári kezelők, valamint a levéltáros diplomával nem rendelkező, ám évek óta levéltárakban dolgozó történelem szakos munkatársak továbbképzését. Az egyes tanfolyamokra a MOL-ban folyó segédlevéltáros-, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a levelező levéltáros képzés keretében került, illetve kerül sor. A Magyar Levéltárosok Egyesülete szinte megalakulása óta ápolja és fejleszti nemzetközi kapcsolatait, részben a szakmai tapasztalatcsere erősítése érdekében, részben azért, hogy a fejlettebb levéltári hálózattal rendelkező országoktól segítséget kaphasson, és több, elsősorban a szomszédos országok levéltárosainak segítséget adjon. Egyesületünk tagja a Nemzetközi Levéltári Tanács (ICA/CIA) egyesületi szekciójának. Kapcsolataink döntően a közép-kelet-európai térségre terjednek ki, NyugatEurópából a Holland, a Német és az Osztrák Levéltáros Egyesülettel alakult ki jó együttműködés. Gyulai vándorgyűlésünkön szlovák, német, holland, esztergomi vándorgyűlésünkön romániai, szlovák, kárpátaljai és vajdasági kollégákat láttunk vendégül. A kaposvári vándorgyűlés külföldi résztvevőiről már beszámoltunk, Szolnokon szlovák, szlovén, román, osztrák és cseh kollégák vettek részt programunkon. 36