Levéltári Szemle, 54. (2004)
Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - Glück Jenő: A gyulafehérvári izraelita hitközség története / 34–44. o.
elnök bejelentette, hogy szükségessé váltak az e szervezettel történő egyeztetések. November 29-én az elnök már beszámolt részvételéről a Zsidó Demokrata Bizottság bukaresti ülésén. Újabb lépést jelentett a Zsidó Demokrata Bizottság megbízottjának bejelentése 1948. május 30-án, amely szerint e szervezet mintegy vezérkara a zsidókra vonatkozó ügyeknek, és ugyanakkor javaslatot fogalmaztak meg a hitközség vezetőségének átszervezésére. A vezetőségben történt változás nyomán augusztus 22-én a Zsidó Demokrata Bizottság titkára tudtul adta, hogy ezentúl a felszólalások nyelve csupán román vagy jiddis lehet. A hitközség kulturális tevékenységét átruházták a jiddis nyelvű szervezetre, amely megalakította gyulafehérvári szervezetét. A továbbiakban újabb átszervezésre került sor, amelynek eredményeképpen a hitközség vezető testületét „egészséges", többnyire munkás származású elemekre bízták. A hitközség egyre zsugorodó tevékenységét az 1950. február 4-én érvénybe léptetett alapszabály határozta meg, amely lényegében megszüntette a hitközség autonómiáját. Ez az intézkedés egyet jelentett a gyulafehérvári hitközség besorolásával a Bukarestben székelő federáció egységei közé, amely általános működési szabályokat állapított meg, ellenőrizte a pénzkezelést, és biztosította bizalmi embereinek jelenlétét. Itt jegyezzük meg, hogy a Zsidó Demokrata Bizottság feloszlatása után (1953) ennek vezetőit általában a hitközségekhez helyezték át. 2004. május 27-én alapításának 30 éves évfordulóját ünnepelte a Nógrád Megyei Levéltár balassagyarmati részlege. Az emlékülésen VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma politikai államtitkára köszöntötte a levéltár munkatársait és az évfordulós ünnepségen megjelent levéltárosokat, kollégákat. Köszöntötte a vendégeket TYEKVICSKA ÁRPÁD, a Nógrád Megyei levéltár igazgatója és HAUSEL SÁNDOR, a balassagyarmati részleg vezetője is. A köszöntőket követően Á. VARGA LÁSZLÓ, Budapest Főváros Levéltára főigazgatója — korábban Nógrád megyei igazgató — a magyarországi fióklevéltári hálózat kialakulásáról és helyzetéről tartott előadást, míg PETRIKNÉ VÁMOS IDA, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főosztályvezetője a balassagyarmati részleg alapítására és működésének első esztendeire emlékezett. 44