Levéltári Szemle, 54. (2004)
Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - Glück Jenő: A gyulafehérvári izraelita hitközség története / 34–44. o.
kalmazását Ernester Géza személyében. Hasonlóképp biztosították az immár kétszáz fős tanulólétszám iskolázását, mivel az állami iskolából kizárták az izraelitákat. A tanmenetet a kötelező hétosztályosra egészítették ki. Nagy nehézségek árán biztosították a tanítást; a tanítók között ideiglenesen keresztények is voltak. Az iskola iratait állami kezelésbe vették, magát az épületet 1940-ben a vasgárdisták vették birtokukba, aminek következtében a tanítás felváltva irodahelyiségekben történt. Igaz, 1943-ban részben viszszaadták az iskolát. Problémák merültek fel askenáz-szefárd viszonylatban is, amelyet végül egy 1944. április 10-én kötött megegyezéssel rendeztek. A Románia háborúból való kiválása előtti hónapokban menekültek érkeztek Gyulafehérvárra Észak-Erdélyből, akik a haláltáborokba történő deportálás elől kerestek menedéket. Az 1944. augusztus 23-i fordulat nyomán a hitközség újabb feladatokkal találta magát szemben. Igaz, visszanyerte ingatlanjait, de számos kérdés nyitva maradt, mint pl. az elkobzott vagyontárgyak ügye és a kártérítési igények. Továbbra is megoldatlan kérdés maradt, hogy a városba kényszerített hívek nagy része Gyulafehérváron maradt. Intézkedéseket követelt a feloszlott vidéki hitközségek vagyonáról történő gondoskodás, főképpen Nagyenyeden, Szászsebesen és Tövisen. Segélyezést igényelt egy, a magyar honvédséghez beosztott 33 fős munkaszolgálatos csoport, akik 1944 őszén román hadifogságba estek. A gyulafehérvári hitközség segítette az Észak-Erdélybe, Lengyelországba és Szlovákiába tartó volt deportáltakat, akiknek átmenetileg segélyt biztosítottak. A rákospalotai rabbi felhívására 1945 tavaszán élelmiszert gyűjtöttek az egykori budapesti gettó reászorulóinak, sőt az év folyamán egy ottani gyermekcsoportot láttak vendégül. A hitközség 1944 őszétől folytatta teljes körű hagyományos tevékenységét is. így pl. biztosították az Antonescu-rendszer által betiltott kóserhús forgalmazását. Az újjászervezést azonban akadályozta a növekvő pénzromlás, de főképpen a meginduló kivándorlás, amely nagyrészt Palesztinába irányult. Eltávozott többek között Krausz Mór főrabbi és Paneth Sámuel rabbi is, helyüket pedig nem tudták betölteni. Komoly segítséget jelentett viszont az amerikai Joint által folyósított források felhasználása. így, működtetni tudták az öregek otthonát és egy gyermekmenhelyet. Az iskolaépület teljes visszaszerzése és az irattár visszavétele nyomán, 1944 őszén újraindult az iskola hétosztályos keretben. A nyilvánossági jogot azonban csupán 1946ban nyerte vissza. Az államsegélyt elvben folyósították, kifizetése rendszertelen maradt. A tanítást keresztény tanítókkal biztosították. A hitoktatás a főrabbi felelőssége volt, távozása után a kántor vette át munkáját. Az iskolát 1948 nyarán államosították. A tandíjak elvesztése nyomán hitoktató alkalmazására nem volt fedezet. A tanulókkal közölték, hogy a hitközség székhelyén a megfelelő személy díjazása nyomán vehetnek részt hitoktatáson. A hitközség 1944-1947 között alapszabályszerűen folytatta tevékenységét, az elnök meghatározása szerint alapjában véve cionista vonalvezetéssel. Ebben az időben jelentek meg a Román Kommunista Párt irányítása alatt létesített kisebbségi szervezetek. Ezek egyike a Zsidó Demokrata Bizottság volt, amely kezdetben a meglévő szervezetekben igyekezett befolyását érvényesíteni. Gyulafehérváron 1947 második felétől vált szembetűnővé a Zsidó Demokrata Bizottság befolyása. A november 2-i gyűlésen Löwe Ernő elnök bejelentette, hogy szükségessé váltak az e szervezettel történő egyeztetések. 43
