Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - Glück Jenő: A gyulafehérvári izraelita hitközség története / 34–44. o.

mivel az állami hatóságokhoz benyújtott segélykérést néhány szavas leiratban elutasították. Végül, gyűjtés nyomán 1939-ben foghattak hozzá a munkálatokhoz, de ekkor is csak a legszükségesebbekre szorítkozhattak. A gyulafehérvári askenáz hitközség 1918 után is fenntartotta négyosztályos, két tanerős iskoláját. Az általános ismereteket egyelőre magyarul tanították, de 1920-ban bevezették a román nyelvet mint tantárgyat. Negatív fordulatot jelentett az Anghelescu közoktatási miniszter kezdeményezte iskolatörvény, amely az erdélyi izraelita felekezeti iskolákat választás elé állította a román, illetve héber tanítási nyelv között. Mivel az utóbbi megoldás kivihetetlen volt, az 1923-1924. évi tanévtől a fő tanítási nyelv a román lett, hébert a hitoktatás keretében tanítottak. A bukaresti kormány e változás nyomán az iskola számára államsegélyt helyezett kilátásba, de azt valójában nem folyósították. A '30-as évek kisebbségellenes intézkedései között szerepelt számos felekezeti iskola nyilvánossági jogának elvonása. A gyulafehérvári izraelita iskolától 1936-ban vonták meg a nyilvánossági jogot. Ezután kötelezték a tanulókat, hogy vizsgadíj fizetése mellett állami iskolában tanúsítsák előmenetelüket. A '20-as évek elején a kormányzat kizárta az izraelita növendékeket a keresztény felekezeti iskolákból, ami elsősorban a Notre Dame zárda leánynövendékeit érintette. Tekintettel az állami iskolába járó izraelita növendékek nagy számára, a főrabbik különös hangsúlyt fektettek a hitoktatás színvonalára. A gyulafehérvári hitközség szerepvállalása a cionista mozgalomban a '30-as években erősödött fel. Az 1935. évi közgyűlésen a többség hangsúlyozottan a cionista életvitel mellett foglalt állást, és kifejezetten támogatásukról biztosították a kolozsvári székhelyű Zsidó Nemzeti Szövetséget. A következő évben a hitközség képviseltette magát a nem sokkal korábban alakult Zsidó Párt Temesváron tartott kongresszusán. Elküldték megbízottaikat a párt bukaresti tanácskozásaira is. A hitközség fokozott mértékben támogatta a palesztinai kivándorlást. Legjelentősebb hozzájárulásuk a Zsidó Nemzeti Alapnak szólt, és ezen belül a földvásárlásokhoz, illetve az ottani kibucok gazdasági és társadalmi helyzetének megerősítéséhez járultak hozzá. E küldemények érdekében pótdíjat számítottak fel a hitközségi szolgáltatásokra, ami elsősorban a pászkaeladás alkalmával biztosított jelentősebb bevételt. Az első világháborút követő évtizedek bel- és külpolitikájának csődje nyomán 1940 nyarától kezdve jobboldali fordulat következett Románia életében. A gyulafehérvári hitközség helyzetét meghatározta az a tény, hogy a bécsi döntés nyomán (1940. augusztus 30.) Dél-Erdély Románia része maradt, ugyanakkor az ország kormányzása Ion Antonescu tábornok irányítása alá került, aki Hitler-barát diktatúrát vezetett be (1940. szeptember 6.), és 1941 januárjáig együttműködött a Vasgárdával. Az első rasszista törvény — még //. Károly király aláírásával — 1940. augusztus 9én látott napvilágot. A gyulafehérváriakat súlyosan érintetté, hogy a törvény csoportokra osztotta a zsidóságot, amelynek keretében az erdélyiek a legkedvezőtlenebben besorolást kapták. A gyulafehérvári hitközséget súlyos feladatok elé állította 1941-ben Antonescu rendelete, amelynek eredményeképpen Fehér megye székhelyén összpontosították a területen élő zsidóságot, amely 2451 főt tett ki. így mintegy 800 fő elhelyezéséről, élelmezéséről és megélhetésének biztosításáról kellett gondoskodni. Időleges könnyítést jelentett, hogy 1942-ben hazabocsátottak 360 nagyenyedit, majd a marosújváriakaí, igaz 41