Levéltári Szemle, 53. (2003)
Levéltári Szemle, 53. (2003) 4. szám - HÍREK - Ólmosi Zoltán: Konferencia az első Nagy Imre-kormány megalakulásának 50. évfordulóján / 73–74. o.
rendelet végrehajtására. A belügyi visszaéléseket nem lehetett kezelni, az internálótáborok iratanyagát, letéti tárgyakat eltüntették, amit 1957-ben az „ellenforradalmárokra" fogtak. Hasznos Miklós a visszaemlékező szemével mutatta be a korszakot. Arra próbált reflektálni, mit jelentett nekik, kényszermunkásoknak Nagy Imre két kormánya. A Nagy Imre-program — időnként becsempésztek nekik újságokat — reményt adott arra, hogy emberszámba veszik őket. Az előadó jelezte, hogy az internálótáborok megszüntetésére vonatkozó rendelet a katonai behívóval táborba kényszerítettekre nem vonatkozott, így ő is csak 1954 májusában szabadult. Amikor nem volt szükség a katonai beruházásokon jelenlétükre, „eladták" őket szén- és kőbányákba. Holopcev Péter, a B-A-Z Megyei Levéltár munkatársa a munkatáborokról, ezen belül a hortobágyi táborban kialakult viszonyokról beszélt. Az embereket juhhodályban tartották, rendkívül alacsony bért fizettek, amelyből családtagjaikat is el kellett tartaniuk. Ezt követően a Miskolcról kitelepítettekröl ejtett szót. Összesen 539 főt távolítottak el a városból, akik három csoportot reprezentáltak: a volt csendőröket és katonatiszteket, a régi közigazgatás képviselőit és a politikai ellenfeleket. Bank Barbara, a Történeti Levéltár munkatársa négy A VH-s tábor (Tiszalök, Recsk, Kazincbarcika, Kistarcsa) adatai alapján próbálta meg bemutatni a táborok megszüntetésének folyamatát. Megállapította, 13 820 fő szabadult amnesztiával. Összesen 58 szabadító bizottságot hoztak létre, de arról, hogy kit milyen kategóriával engedtek el, bíróság döntött. Sokan voltak, akiket az eljárás folyamán elítéltek, és 1953 után még évekig raboskodtak. Vagyis az amnesztia csak félig történt meg, de ma már nem lehet pontosan rekonstruálni az eseményeket, mert az ún. operatív tisztek eltüntették a tábori névsorokat. Kahler Frigyes, a Veszprémi Egyetem docense Nagy Imrének Snagovban írott Gondolatok c. írását felhasználva az 1956 októberi forradalom alatti és utáni helyzet egyes kérdéseit boncolgatta. Az egyik témakör a Kádár-kormány legitimitása és a szovjet beavatkozás volt. A legitimitás hiányát Kádár is érzékelte, mert egy 1958. évi beszédében arra utalt, hogy a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nem teljesen alkotmányos formák között született". Nagy Imre hatalomban tartásáról 1956 október végén a szovjet vezetés még nem döntött, de november 3-án a Politbüro Kádár mellett voksolt. Nagy Imrét ekkor már árulónak bélyegezték, addig csak opportunistaként tartották számon. Nagy Imre a szocializmus mellett állt ki, de a semlegesség mellett döntött. A szovjet-magyar barátságot új alapokon, a függetlenség megtartásával képzelte el. A másik elemzett témakör a forradalom-ellenforradalom viszony volt. Nagy Imre szerint 1949-1956 között nem proletárállam, hanem bonapartista diktatúra jött létre Magyarországon. 1956 októbere pedig nem ellenforradalom, mert a munkásosztály állt az élen. A forradalmat indokoltnak és jogosnak tartotta. A harmadik kérdéskör a munkástanácsok szerepe, ül. a kettős hatalom volt. Nagy Imre a munkástanácsokat a jövő letéteményeseinek tekintette, a kettős hatalomról pedig úgy vélte, hogy funkcióját betöltve megszűnik. Ismeretes, Kádár a kettős hatalmat fel akarta számolni. Az elnöklő A. Varga László, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója zárszavában kiemelte, hogy a konferencia résztvevői a korszakot illetően teljesebb képpel térhetnek haza. Ólmosi Zoltán 74
