Levéltári Szemle, 53. (2003)
Levéltári Szemle, 53. (2003) 4. szám - HÍREK - Ólmosi Zoltán: Konferencia az első Nagy Imre-kormány megalakulásának 50. évfordulóján / 73–74. o.
KONFERENCIA AZ ELSŐ NAGY IMRE-KORMÁNY MEGALAKULÁSÁNAK 50. ÉVFORDULÓJÁN A Veszprémben, 2003. szeptember 25-én megtartott konferencián, amelyet a Nagy Imre Alapítvány, az MTA és a Nagy Imre Társaság rendezett, elsőként Jánossy Katalin, Nagy Imre unokája üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében jelezte, hogy Nagy Imre tevékenységével négy ülésszak keretében kívánnak foglalkozni: e sorban a veszprémi az első. Ezt követően Mészáros Ernő akadémikus az MTA területi bizottsága nevében üdvözölte a résztvevőket. Hangsúlyozta, hogy Nagy Imre a 20. sz. magyar történelmének egyik legnagyobb alakja. A nyitó előadást T. Varga György, a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője tartotta az első Nagy Imre kormányról. Arra keresett választ, hogy a vizsgált időszakban — valójában több mint négy évtizeden át — Magyarország története „magyar történelem" volt-e? Másként: ami történt, mennyire történt velünk és mennyire általunk. A válasz egyértelmű, hiszen Sztálin halála után sem változott a szovjet vezetés közvetlen irányító szerepe. A szovjet pártvezetők döntésének eredményeként lett/lehetett Nagy Imre 1953 nyarától miniszterelnök, és ők távolították el pozíciójából. Hogy a háttérben milyen szerepet játszott a hazai vezetés néhány tagjának (főleg Rákosinak) a manőverezése, az más kérdés. De önállóságról nem eshetett szó. A napi politizálásban a miniszterelnök lehetőségeit tovább szűkítette a Magyar Dolgozók Pártja kizárólagos irányító szerepe. 1953 júniusáig a Titkárság, ezután a Politikai Bizottság, ill. néhány tagja volt a hatalom letéteményese: óriási terhet jelentett, hogy 1953 júniusában Moszkvában nem vonták le a magyar pártvezetésre vonatkozó bírálat személyi konzekvenciáit. Az előadó érzékeltette azokat a törekvéseket, amelyeket Nagy Imre megpróbált véghezvinni. Utalt a mezőgazdaságban, iparban bekövetkezett változásokra, és arra, hogy a miniszterelnök is elismerte a PB 1954 szeptember 15-i ülésén: a helyzet súlyosabb, mint egy éve. Ennek okát abban látta, hogy az 1953 júniusi határozatot nem hajtották végre. Az előadó hangsúlyozta, hogy a pártapparátus és az iparirányítás ellenállása ellenére sikerült rövid időre győzelemre vinni az „új szakasz" politikáját. Ez az 1954 szeptember 15-től december l-ig tartó időszak azonban semmire nem volt elegendő, mert Rákosi a Szovjetunióban meggyőzte a szovjet vezetőket Nagy Imre politikájának veszélyességéről. A PB és a Központi Vezetőség ahogy korábban Nagy Imrére, most Rákosira bólintott rá. A szektás baloldali fordulat véglegessé vált. Nagy Imre reformkísérletének kibontakozása, majd eltiprása szerves előzménye volt 1956 októberének. M. Kiss Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora hozzászólásában a korszak történetének egy-egy szegmensét ragadta meg. Hangsúlyozta, Nagy Imre nem egyeztetett a Szovjetunióval, elképzeléseit azért sem tudta megvalósítani, mert támogatottsága hiányzott az apparátusban. A szocializmust megvalósíthatónak tartotta, ezen belül próbált tisztességgel változtatni. Az előadó utalt arra is, hogy Nagy Imre nem forradalmár volt, hanem reformer. Ismert, hogy a Nagy Imre-kormány döntése értelmében az Államvédelmi Hatóságot beolvasztották a Belügyminisztériumba, de valójában: az ÁVH „falta fel" a BM-et: tíz új megyei főkapitány volt korábban ÁVO-s. Az internálások megszüntetését ki lehetett játszani, Nagy Imrének nem volt ereje a 73 I
