Levéltári Szemle, 53. (2003)
Levéltári Szemle, 53. (2003) 4. szám - MÉRLEG - Káli Csaba: Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715–1950. Főispánok és alispánok. Gyula, 2002. (Közlemények Békés megye és környéke történetéből, 8.) / 60–62. o.
helytartók, helyettesek, királyi biztosok, kormánybiztosok, megyefönökök) és alispánok (másodalispánok) életrajzai egybeszerkesztve, ABC-rendben követik egymást, ami logikusabb, mint a kronológiai rend, hiszen több olyan személyt is találunk, aki főispán és alispán is volt egy személyben, akár egyszerre is, de inkább külön időben. Ennek megfelelően a kötet által felölelt időszak 57 főispánja és 37 alispánja 83 életrajzban „testesül meg". Egy-egy életrajz átlagosan két oldalt tesz ki a jegyzetekkel együtt — csak ebben a fejezetben 784 jegyzet található! Ez utóbbiak igen részletesek és pontosak, precíz kidolgozásuk a kötet értékét jelentősen növelik. Az adatolás gazdagságát, a felhasznált források mennyiségét és sokszínűségét példaként állíthatjuk az ilyen irányú kutatást végzők elé. Az életrajzok felépítése, szerkezete természetesen mindig azonos, amelyből csak a források elégtelensége miatt hiányozhatnak egyes részelemek (vagy ugyanezen okból azok nem olyan lukratívan kidolgozottak). A létező melléknevekkel kiegészített pontos személynév, valamint születési idő és hely után egy rendszerint eléggé részletes, időnként több évszázadra is visszamenő családi genealógia következik. A házastárs és gyermekek bemutatása után az iskolák és a hivatali pálya állomásai következnek. Ezt követik a különböző társadalmi szervezetekben viselt tagság, illetve funkciók, a kitüntetések, illetőleg — ha volt — a tudományos munka. Végezetül a szerző említést tesz a kérdéses közszereplő arcképének megfestéséről is. Az életpályák minden esetben teljességre törekvőek, azonban —- ahogy azt a recenzens is tapasztalta ilyen irányú munkálatai során — az 1945. év olyan éles cezúra, ahol minden archontológus törekvése megbicsaklik. Különösen jellemző, hogy az ekkor deklasszált elit háború utáni életpályája — néha beleértve ebbe olyan alapadatokat is, mint a halálozás helye és ideje — több esetben szinte teljesen felderíthetetlen. Példa erre a kötetből: Beliczey Miklós főispán, Csige Varga Antal és Márky Barnabás alispán. Ugyanez áll a háború után a hatalomba bekerült, majd a kommunista diktatúra kiépülésével szalonképtelenné vált volt koalíciós partnerekre is (pl. a vélhetően kisgazda érzelmű Molnár Jenő alispán). Hasonló problémát okoz — de nem köthető egyetlen évhez — az, amikor az illető az ország másik végébe kerül (esetleg többször is „radikális" helyváltoztatást hajt végre), és így a források szétforgácsoltsága okán megnehezül az életpálya minden szempontból következetes összeállítása. A különböző helyi kiadványok adhatnak ilyenkor igazán nagy segítséget, ahol is „folytatódik a történet". A műben bemutatott 57 főispán közül 28-nak, míg az alispánok esetében 37-ből 9nek esik hivatali ideje 1867 utánra. Már a puszta számadatokból is leszűrhetünk néhány következtetést. A főispánok — különösen a dualizmus korában, de még inkább az azt követő időszakban — nagyobb fluktuációt mutattak, vagy pedig az alispánok produkáltak nagyobb stabilitást: a megközelítés helyes irányát nyilván egy összehasonlító analízis tudná eldönteni. Maga a műfaj, így konkréten a jelen munka is, szinte kimeríthetetlen tárházát nyújtja — nemcsak helytörténeti szempontból — a legkülönbözőbb társadalomtörténeti, azon belül is a mindenkori elitet érintő vizsgálatokhoz. Jól nyomon követhetőek pl. azok a különbözőségek, amelyek fenti megközelítésben a dualizmus és a Horthy-kor között fennálltak. Érdekes elemzés tárgya lehetne még az is — csak egy részterülettel illusztrálva a gazdag lehetőségeket —, hogy valamely időszakban hány évesen, milyen beosztásból lépett elő valaki főispánná. 61
