Levéltári Szemle, 53. (2003)
Levéltári Szemle, 53. (2003) 4. szám - MÉRLEG - Márfi Attila: "Múltunk építőkövei...". Szerkesztette Csurgai Horváth József, Kovács Eleonóra. Székesfehérvár, 2001. / 54–59. o.
szerző először az „igaz szolgálat" fogalmának meghatározására vállalkozik. Ezzel kapcsolatban felmerült egy szintén gyakori fogalom, illetve eljárás, a birtokadomány visszavétele „ésszerű okokra" hivatkozva, ami tulajdonképpen az „igaz szolgálattal" ellenkező cselekedetek hatására történt meg. Ilyen „ésszerű ok" pl. a hűtlenség (infidelitas). Gyakran fordult elő, hogy az elkobzott javakat a hatalmi változás során ugyanaz a család visszakapta. Erre az alapesetre tipikus példákat is hoz a szerző IV László és ///. András uralkodása idejéből. Ugyanakkor megerősíti, hogy az „igaz szolgálat" fogalma az érintett korszakban elsősorban a királyi hadjáratokban szerzett érdemeket jelentette. Fontosnak tartja azonban, hogy a birtokadományozás során fejlődést jelentett az 1290. évi törvény, amely úgy rendelkezett, hogy az „ország védelmé"-ben szerzett érdemek a döntőek az adományozások törvényességét illetően. Az Aranybullával foglalkozó fejezet záró tanulmánya Kubinyi András tollából Nemesi szabadság —jobbágyi szabadság —falusi önkormányzat a késő-középkorban címmel olvasható, amely az Aranybulla értelmezéseként a középkori szabadságjogokat elemzi. Annak ellenére, hogy az Aranybullát a nemesek, és a később középnemessé váló királyi szerviensek, a nemesi szabadságjogok chartájának tartották, a köztudatban általánosabb érvényűnek tekintették a törvénycikkeket. Azaz ezek a szabadságjogok a jobbágyok körében, és a falusi önkormányzatok fokozott és széleskörű kiépülésében is megmutatkoztak. A szerző arról a falusi önkormányzati szervezetről idéz a korabeli oklevelekből számos példaértékű szemelvényt, amely Európa számos országában hasonlóképpen alakult ki és működött. A szerző megjegyzi, hogy a középkori falusi önkormányzattal a szakirodalom kevésbé foglalkozott, az elmúlt negyven év történelemtanítása és történetírása a nemesi elnyomás és az osztályharcos elmélet szószólója volt. A kétségkívül létező nemesi elnyomás mellett, sőt azok ellensúlyozására fejlődtek ki a jobbágy községek (universitas, communitas) szervezetei. De tulajdonjogi és büntető peres esetekben létezett a falusi bíróság intézménye is, olykor az úriszék, vagy mezőváros feljebbviteli fórumaihoz csatolva. Néha a falusi tanács hiteleshelyi funkciót is ellátott, azaz okleveleket is kiadtak. Egyházközségi funkciójuk pedig az egyházközség fenntartására szorítkozott. A falu élén álló bíró széles jogkörrel rendelkezett, és a falusi önkormányzat első embereként a községet képviselte a földesúr és a vármegye fórumain. Ugyanakkor köteles volt a földesúr utasításait végrehajtatni, felelt az adó behajtásáért, az egyházi tized és a földesúri járadék beszedéséért is. Szerepet vállalt a gazdálkodás irányításában, ő adta ki a jobbágyok költözési engedélyét, és a büntető eljárásokban is közreműködött. A szerző röviden elemzi a királyi és királynéi jobbágyfalvak különleges jogállását is, akik éppen ezért a Királyi Kúriához tartoztak. Kiváltságos jogaikat a falvak jobbágyainak cívis, azaz polgár elnevezése is mutatta. A falusi önkormányzat széleskörű jogait kiváltságlevél formájában szerezhette meg a szokásjog által legitimálva. Kubinyi András végül a gazdag külföldi szakirodalom meghatározásai alapján von párhuzamot a magyar és a többi európai ország falusi önkormányzatainak fejlődési szakaszai között, megállapítva, hogy a magyar királyság lépést tartott az európai társadalmi változásokkal. A kötet harmadik témaköreként a pénzügytörténeti konferenciák előadásaiból két figyelemreméltó tanulmány zárja a kiadványt. Elsőként Tóth Csaba írása olvasható Pénzverés az Anjou-kori Magyarországon címmel, amely a középkori magyar királyság pénztörténetének legérdekfeszitőbb eseményeiről ad képet. A 12. sz. kaotikus pénzügyi helyzetének megoldására már a 13. században történtek próbálkozások új pénzverdék 57
