Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 4. szám - DOKUMENTUM - Cserna Anna: A kedves "Oncli": Szeniczey Cecília visszaemlékezése Deák Ferencről, 1903 / 29–41. o.

jó! „A magam orrát is csiklandozza annak a jó szaga" monda, „de hogy kísértésbe ne jöjjek, tehát így segítek a dolgon", és azzal elő vette nagy tarka selyem zsebkendőjét, és orrát bekötötte, és így sétált ő egy ideig, a gyermekek nagy mulattatására. Éjjel O nem igen tudott aludni, tehát igen későn szokott lefeküdni, de szüleimnek nem engedte, hogy véle fent maradjanak, mert mint monda, ők nappal sokat fáradnak; hanem, le lett ugy osztva, hogy egyik este Pepi nővérem Gézával, másik este pedig Ádám és én maradtunk fent vele, és felváltva egyik inas várta meg az ö lefekvését. És midőn a házban mindenki lepihent, ő elhelyezkedett karos székébe, eleintén beszélgetett tréfálodzott, de azután lassan lassan elszundított, és csak arra riadt fel, ha már el álmosodva, mi is elnémultunk, ekkor, rendesen óráját nézte, és ha már jol tul volt éjfelén felemelkedett és monda „No gyermekek tegyük el magunkat holnapra", megcsókolt bennünket és vissza vonult szobájába. Ez volt az egyedüli szokása, ami egy kissé terhes volt, ami ugy minket, mint a cselédséget némileg kimerítette, de mit nem tettünk volna meg mi, imádott Deák bátyánkért, és a cselédség is valóságos hódolattal szolgálta ötét ki, mert eltekintve, hogy ö igen jó borravalókat osztogatott, mert nem egyszer hallottam tőle, hogy a cselédség csak urasága számára van fogadva, és ha vendég van, annak teendője fokozódik, tehát a vendégen van, ötét ezért megjutalmazni — de meg ő a cselédséggel igen nyájas is volt — és hogy ők Deák Ferenczet kiszolgálhatták, ez nagy büszkeségükre szolgált. Sokszor ha a fehér padon üldögélt, egy bizonyos távolságban rácsos kapunktol, emberek álldogáltak, hogy őtet láthassák. Egyszer azután egy polgártárs dicsekedett atyámnak, hogy ö is látta Deák Ferenczet nálunk. „Nos" — kérde atyám — „hát hogy tetszett?" Már bizony kérem alássan, azt meg kell hagyni hogy az — derék egy test, volt annak a felelete; ami felett mi jó izüt nevettünk. Ahogy ő maga nem szerette a hizelgést, ugy nem szerette azt sem, ha valakit az ő jelenlétiben, vagyha fejbe dicsértek. Ezt azután, humoros tréfáival azonnal ki is ábrándította, hogy el ne higyjen mindent, amit mondanak. Sokszor mondotta, amilyen szükséges az elismerés, mert az a jóra és nemesre csak buzdíthat, ép oly káros a hízelgés és túlságos dicséret, mert az csak ronthat az embereken. Később midőn nagyobbak lettünk sokszor beszélgetett vélünk a szépirodalomról; és a magyar költőkből, de különösen Vörösmarty költeményeiből, néha fel is olvasgatott nékünk. És bámulatos volt, hogy ugy a régiebb mint az ujabb regényeket, ugy a magyar mint a világirodalomból majd nem mind ismerte. Ő maga ritkán mondott kritikát, hanem felhívta, a mi véleményünket, is meghallgatta; látszott hogy ítéletünket igy akarta élesíteni. Cooper

37 kedvencz írója volt, nékünk különössen „A kémet"

38 nagyon ajánlotta olvasásra. Emlékezem, hogy Ödön egyszer azt mondotta, hogy nem jó, hogy én anyi regényt olvasok, mert az elferditti a fejemet, és az életet túlságosan idealisztikusán fogom fel. „Hagyjátok csak Czélit olvasni — monda Ő — a jó regény csak, kedély és lélek nemesítőleg hathat" és ezentúl senki sem gáncsoskodott többé az én sok olvasásomban. Deák nem volt élénk társalgó; és rendesen igen halk, majd nem tompa hangon beszélt. De, nagyon szerette, ha körülötte élénken folyt a társalgás. A társalgásból figyelmét majd semmi sem kerülte el, és majd helyeslőleg bólintott fejével, majd némely megjegyzést közbe szúrt, és ilyenkor természetesen mindenki el némult, és csak ötét hallgatták. Politikáról, privát társalgásban, egy áltálján nem szeretett beszélgetni. Megtörtént, ugyan néha, hogy atyámmal erről is, de leginkább a gazdaságról nagy érdekkel beszélgetett, mert atyámat Ő is jeles gazdának tartotta, és egyszer kétszer, ki is ment atyámmal a gazdaságot megtekinteni. Szeretett a régi múlt időkről, a családi leszármazások és rokoni összeköttetésekről beszélgetni, és bámulatosan tudta, hogy a nemesi családokban ennek vagy annak, ki volt anyja, 37 Cooper, James Fenimore (1789-1851) amerikai író 38 A kém c. regény. Legújabb kiadása: Bp., 1996. 38