Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 4. szám - Pásztor Cecília: A Nógrád Megyei Levéltár kiadványozási tevékenysége, 1999–2003 / 19–24. o.

forráskiadványaink közül a legújabb a Nógrádi Evangélikus Egyházmegye 18. sz. végi, 19. sz. eleji szlovák nyelvű lelkészi, rektori és tanítói díjlevélgyüjteményének fordítása, amely jelentős és sajátságos egyház-, gazdaság- és iskolatörténeti forráskincset adott a kutatók kezébe. A Nógrád Megyei Levéltár a szakterület azon kevés intézménye közé tartozik, amelyeknek soha nem volt évkönyve, viszont konferenciából — így konferenciakötetből — minden évre jut egy, ezzel enyhítve a fenti hiányt. 1999 óta mi is tartunk levéltári napot. A 2001. évi rendezvényünkhöz kötődik egyetlen, igazán szoros értelemben vett PR-kiadványunk, amely a fenntartó felé volt hivatott reprezentálni a levéltárban folyó munkát. A nógrádi iratok Budapestről történő hazaszállítása utáni első igazgató, Schneider Miklós emlékére szervezett konferenciáról és ennek kötetéről van szó, amely már a levéltári napra megjelent Borsa Iván, Kovács Béla, Szabó Ferenc és Horváth István előre leadott előadásaival, valamint válogatott Schneider-bibliográfiával és néhány képpel. A levéltári napok előadásainak könyv formájában való megjelenése egyelőre csupán erre az egy kötetre korlátozódik, a további három konferenciakötetünk más jellegű. Az 1998-ban Balassagyarmaton megrendezett Nagy Iván emlékezete c. tanácskozás anyaga 2000-ben jelent meg. Tizenkét tanulmány kapott benne helyet három fejezetben: ezek a tudós és gondolkodó Nagy Ivánról, életútjáról és munkáiról szólnak. A szerzők-előadók között olyan neves történészek szerepelnek, mint R. Várkonyi Ágnes, Bertényi Iván, Hermann Róbert, Horváth M. Ferenc, Praznovszky Mihály vagy Pálmány Béla. A képekben, ábrákban és forrásszemelvényekben gazdag kötet a közeli jövőben — terveink szerint — CD-n is megjelenik. A Nógrád Megyei Levéltár tudományszervező szerepe leginkább talán a Hajnal István Kör konferenciái kapcsán ismert. A levéltár szervezésében Nógrádban tartották az egyesület legelső, harmadik, jubileumi tizedik, három esztendeje (2000 augusztusában) pedig tizennegyedik rendezvényét. Utóbbinak 2002-ben jelent meg a kötete Ünnep — hétköznap — emlékezet címmel, közel harminc, zömmel Szécsényben elhangzott előadás szövegével. A szerzők között találjuk Bácskai Verát, Kövér Györgyöt, Tóth Zoltánt, valamint a levéltárosok közül Bősze Sándort, Csóti Csabát, Erdész Ádámot, Gajáry Istvánt, Hudi Józsefet és Ölveti Gábort. Az elmúlt évek legnagyobb tudományos vállalkozása a 2001 januárjában Balassagyarmaton tartott, a 20. századi határváltozásokat tárgyaló konferenciánk volt. Ennek szerkesztett változatát is sikerült viszonylag gyorsan kiadnunk; a számos ábrát, térképet, táblázatot, grafikont és képet is tartalmazó kötetet hamarosan a legtöbb terjesztő forgalmazta, a Budapesti Könyvszemle (BUKSZ) szerint pedig a negyedév egyik legjobb magyar történeti munkája volt. 6 A 35 felkért előadó a történelem-, irodalomtörténet, földrajz- és néprajztudomány neves képviselői sorából került. A teljesség igénye nélkül: Ormos Mária, Gyáni Gábor, Pritz Pál, Romsics Ignác, Pomogáts Béla, Beluszky Pál, Hajdú Zoltán, Kocsis Károly, Szarka László és Sebők László. A Nógrád Megyei Levéltár egy igen fontos és szép feladatot is magáénak vall: a tanév folyamán alkalmanként megtartott rendhagyó levéltári órák mellett 1999 és 2003 között megjelentettünk három olyan könyvet, amely kifejezetten az általános és középiskolás diákoknak készült. A török hódoltság alóli felszabadító háborúk korától az 6 Budapesti Könyvszemle, 2002 ösz. 304. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom