Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 1. szám - Érszegi Géza: Levéltáros portrék – más szemmel / 31–35. o.

ÉRSZEGI GÉZA LEVÉLTÁROS PORTRÉK — MÁS SZEMMEL* Ember Győző

} mindig hangoztatott elve, miszerint a levéltáros legfontosabb kötelessége, a levéltári anyag megőrzése, végigkísért eddigi pályámon. Persze ez az ösztövér levéltárosi alapelv leírva már némi kiegészítést érdemel, és e kiegészítést meg is találjuk a levéltári terminológia lexikonban: „A levéltárosi hivatás a levéltári rendeltetésnek megfelelő, annak szolgálatában álló munka."

2 A levéltári rendeltetésről pedig tudjuk: "kettős: egyrészt a levéltári anyag biztonságos megőrzése, másrészt annak minél használhatóbbá tétele."

3 A levéltári anyag őrzéséről óhatatlanul is az jut sokak eszébe, hogy a manapság szükségszerűen elterjedt őrző-védő vállalkozások ezt talán a levéltárosoknál tökéletesebben el tudják látni. S valóban, ha abban nyilvánul meg a levéltáros kötelességszerű munkája, hogy megnézi, vajon a kért anyag ott van a helyén vagy nincs, akkor akár abba a túlzásba is eshetnénk, hogy kijelentsük: ezt még az őrző-védő vállalkozáshoz többé-kevésbé szükségszerűen hozzátartozó idomított kutya is teljesíteni tudja. Még ha tapasztaljuk is olykor annak a jelét, hogy ilyetén módon tudja le valaki a levéltári munka nyűgét, tudjuk, nem ez a levéltáros munkája. Sokkal inkább az a levéltáros munkája, hogy az anyagőrzést összhangba hozza a levéltári rendeltetés másik céljával: az anyag minél használhatóbbá tételével. Hogy az anyagot minél használhatóbbá tudjuk tenni, szükség van annak mélyreható ismeretére, azaz: tudjuk, mit és miért őrzünk meg. Ez az, amiben az őrző-védő vállalkozás még nyomába sem léphet a hivatását gyakorló levéltárosnak. Nem elég ugyanis megállapítani, hogy a keresett anyag nincs meg, tudnunk kell azt is, hol van, illetve — túllépve a szimatoló kutyán — fel kell derítenünk, hol lehet, amit keresnek. Az Ember Gyözö-díj 2002. november 4-i átadásán elhangzott előadás szerkesztett változata. 1 Ember Győző (Stájerlakanina [Anina, Románia], 1909. ápr. 17—Bp., 1993. dec. 1.): történész. Tanulmányait mint az Eötvös-kollégium tagja a bp-i egyetemen végezte, 1933-ban történelem-latin szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1933-1934-ben a Bécsi Magyar Történeti Intézet ösztöndíjasa, 1934-től a Magyar Országos Levéltárba beosztott belföldi ösztöndíjas, 1936-tól gyakornok, 1937-től segédör, 1942-től allevéltárnok, 1945-től levéltárnok, 1949-1978 között főigazgató. 1942-ben az újkori magyar közigazgatás-történet tárgyköréből magántanári képesítést szerzett a bp-i egyetemen, majd 1946— 1950-ben az újkori magyar történelem helyettes tanára, 1964-től c. tanára volt. 1945-től az MTA levelező, 1961-től rendes tagja. 1967-1976 között a Magyar Történelmi Társulat elnöke. Baumgarten-díjas (1942), Kossuth-díjas (1949), a Molnár Erik-emlékérem (1967) tulajdonosa. Elsősorban 16-19. századi magyar közigazgatás-történettel, 1848-1849 történetével és levéltártannal foglalkozott. Vö.. ERDMANN GYULA: Beszélgetés Ember Győzővel. Levéltári Szemle (= LSz), 39. (1989) I. sz. 37-45.; LAKOS JÁNOS: Ember Győző. Turul, 67. (1994) 1-2. sz. 51-52.; BORSA IVÁN: Ember Győző, a levéltáros. Levéltári Közlemények (= LK), 65. (1994) 1-2. sz. 5-16.; BENDA KÁLMÁN: Ember Győző. Magyar Tudomány, 156. (1994).; SÁRKÖZY ZOLTÁN: Ember Győző. Századok, 129. (1995) 4. sz. 960-968. Vö. még: Új Magyar Irodalmi Lexikon. Főszerk.: PÉTER LÁSZLÓ. Bp., 1994. Második kiadás: 2000. (= UM1L) Adataimat — gyakran szó szerint — innen veszem. EMBER GYŐZŐ: Levéltári terminológiai lexikon. Bp., 1982. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. IV. Levéltártan és történeti forrástudományok, 4.) 21-6. 3 EMBER GY.: i. m. 21-3. 31