Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 1. szám - Seres Attila: Szovjet-román történelmi ellentét vagy orosz-román együttműködés?: észrevételek egy dokumentumkötet kapcsán / 19–30. o.

Magyarország és Spanyolország viszonylatában sürgette egy ehhez hasonló modus vivendi kialakítását.)

25 A megbízólevelek decemberi átadása a nézetkülönbségek ellenére, és az analóg magyar példa figyelembe vételével is későinek tűnik (Magyarország is szerette volna — költségvetési okokra hivatkozva — késleltetni a követségi épületek létrehozását, de annak ellenére, hogy a magyar külképviselet csak 1935-ben foglalta el helyét, JungerthArnóthy Mihály moszkvai magyar követ már 1934 áprilisában átadta megbízólevelét).

26 Nem találunk utalást arra sem, hogy milyen érvek hangzottak el pro és kontra a Litvinov által javasolt besszarábiai szovjet konzulátus létesítésének ügyében.

27 1934 júniusi eseményeit követően ugyanis, egy dokumentumnyi szeptemberi kitérő után máris 1934 decemberében találjuk magunkat. Pedig a követségek és konzulátus létrehozását meghatározó lényeges dolgok éppen ekkor történtek. Érdemes lett volna körüljárni, hogy milyen módon befolyásolta a román cselekvőkészséget Franciaország álláspontja, és a Balkán paktumban résztvevő, a Szovjetunióval már régóta diplomáciai kapcsolatokat fenntartó Törökország és Görögország véleménye. Nem találjuk nyomát annak sem, hogy 1934 júniusának sorsdöntő napjaiban milyen egyeztetések folytak Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia között. Mennyire generálta a magyar-szovjet diplomáciai kapcsolatfelvétel a román lépést? Jelen könyv apropóján végül egy valóban elhanyagolható jelentőségű, de általános érvényű, és a körültekintő tájékozódás elősegítése szempontjából talán nem mellékes problémára szeretnénk felhívni a figyelmet. A szerkesztőbizottság tagjainak neveinél csak a vezetéknevet írták ki teljes terjedelemben, az orosz személyneveknél a kereszt- és apai nevek iniciáléit, a román tagok esetében pedig a keresztnév kezdőbetűjét tüntették fel. Hangsúlyoznánk, hogy ez Oroszországban valamelyest bevett gyakorlat, tradicionálisan ilyen rövidítéssel találkozhatunk már a múlt századokban született szakmunkákban is. A nevek teljes kiírásának követelése ezért egyrészt túlzott precizitásnak tűnik, másrészről viszont igényesség kérdése és jogos igény is, hiszen a külföldi kutatók nem biztos, hogy ismerik a fiatal szerzők, vagy a rokontudományok közreműködő szakembereinek nevét. Még inkább megalapozott lehet ez a kérés egy olyan dokumentumgyűjtemény esetében, ahol a szerkesztőbizottság tagjai láthatólag nem mind szakmabeliek (tehát nem történészek és nem levéltárosok, hanem külügyi tisztviselők), illetőleg egy olyan országot képviselnek (Románia), ahol ismereteink szerint nem hagyomány a szerzők nevének rövidített közlése. Nemrég egy konferencián saját magunk voltunk a fültanúi annak, hogy az orosz előadó egy skandináv eredetű vezetéknévvel rendelkező orosz szerző munkájánál leragadva, az illetőt folyamatosan férfinak titulálta, mire a hallgatóságból figyelmeztették, hogy az inkriminált szerző „ona" és nem „on". Nyilván az előadó is csak a szerző gyakran megjelentetett teljes vezetékneve — Anderszon, amiből nem lehet a nemére automatikusan következtetni —, valamint rövidített kereszt- és apai neve alapján tájékozódhatott. Az ilyen vagy ehhez ABI1 MHR PO. O. 04. On. 11. n. 68. R. 946. Jl. 20. Erre részletesen I.: PRITZ PÁL: Magyarország külpolitikája Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején 19321936. Bp., 1982. 149.; FÜLÖP MlHÁLY-SlPOS PÉTER: Magyarország külpolitikája a XX. században. Bp., 1998. 190-191. A konzulátusra I.: A. A. LUEBÍIKOB: i. m. 111. 29