Levéltári Szemle, 53. (2003)
Levéltári Szemle, 53. (2003) 3. szám - Körmendy Lajos: Mentalitás és identitás, levéltárak és társadalom – közép-európai példák / 9–21. o.
jelen tanulmány kereteit, viszont egy példán keresztül szeretném bemutatni ennek a tényezőnek a jelentőségét. Az individualizmusnak a nyugati kultúrákban játszott központi szerepét könyvtárnyi irodalom elemzi, itt csak egy olyan sajátosságra és összefüggésre szeretnék rámutatni, ami jellemző a közép-európai országokra. (Bár a folyamatot Magyarországon éltem meg, de tapasztalataim szerint a különbözőségek ellenére is hasonló a helyzet az egész régióban.) A kommunista diktatúra totalitásra törekedett és minden független szervezetben, közösségben veszélyt látott, ennek megfelelően igyekezett azokat eliminálni vagy befolyása alatt tartani. Nem csak politikai pártokra vagy egyházi közösségekre kell gondolni, hanem akár énekkarokra, természetjáró körökre is. Természetesen működtek ilyen közösségek a közép-európai országokban is, de kontroll alatt voltak, megbízható politikai szervezetek és delegáltak gondoskodtak arról, hogy ne legyen semmilyen elhajlás. A tipikus megoldás az volt, hogy a szakszervezet vagy a kommunista ifjúsági szövetség volt a fő szervező. Ám a hatalom ezzel lényegében ki is üresítette ezeket a közösségeket, mert meggátolta a spontenaitást és az autonómiát, a legfontosabb formáló és fenntartó erőket, nem beszélve arról, hogy gyakran még a legártatlanabb megmozdulásokat is a maga céljaira igyekezett kihasználni, amikor politikai tartalmat adott azoknak. A közösségek ilyen kiüresítése vagy egyenesen álközösségek (pl. szocialista brigádok, mezőgazdasági termelőszövetkezetek) létrehozása azt eredményezte, hogy az emberek mindenfajta közösségtől elfordultak és erősödött az individualizmusuk. 7 Hogyan függ ez össze a levéltárosi mentalitással? A levéltárosi hivatás nem individualista jellegű. Nem elsősorban azért, mert a levéltárban is egymásra épül a dolgozók munkája, gyakori a csoportmunka, hanem mert sok feladat névtelen munkát kíván. Ki tudja, hogy ki selejtezett és rendezett egy adott fondot mondjuk évtizedekkel ezelőtt, kik vettek részt egy katalógus vagy adatbázis felépítésében, kik vezették pontosan a levéltári nyilvántartásokat? Ennek a névtelenségnek akkor van jelentősége, ha a levéltárosi munkát szembeállítjuk a történészi munkával, ahol minden műnek, a legkisebb cikknek is szerzője van, az az egyén respektusát növeli (esetleg csökkenti), hizlalja a személyi bibliográfiát. Meggyőződésem, hogy az általános individualizmus jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a történészi mentalitás hosszú évtizedekig uralkodó volt a magyar levéltárakban. 8 Végül lássunk egy olyan, a hirtelen társadalmi változások által generált általános mintát, ami meglehetősen nagy zavart okozott a levéltárosi fejekben, tapasztalatom 7 Árnyaltabban fogalmazva: az individualizmus erősödése — ami törvényszerűen a közösségek rovására történhet — az egész nyugati világban tendencia, ha úgy tetszik, ez be van kódolva a nyugati kultúrába. Mivel a kelet-európai országokban élő emberek szintén ebbe a kultúrkörbe tartoznak, a folyamatot természetesnek mondhatnánk, az azonban sajátos, hogy a folyamat az említett politikai feltételrendszerben felgyorsult, (Ez másrészről groteszk, mert a kommunizmusnak alapfilozófiája volt, hogy az emberek közösségi érzését erősítse. Nem ez az egyetlen példa arra, hogy az elvnek és a valóságnak semmi köze nincs egymáshoz.) A '90-es években, a demokratikus változások után rengeteg példái láthatunk arra, hogy megindult egy regenerációs folyamat, régi közösségek alakultak újjá, és már nincs politikai akadálya újak keletkezésének, azt azonban még nem tudjuk, hogy mennyire lesz sikeres ez a folyamat. 8 Az egyéni érvényesülés és a levéltárosi munka közötti ellentmondást saját példáján keresztül több kollégám kifejtette nekem, ha nem is az előbb leírt direkt módon. 14
