Levéltári Szemle, 53. (2003)
Levéltári Szemle, 53. (2003) 2. szám - MÉRLEG - Csóti Csaba: Trezor. A Történeti Hivatal évkönyve 2000–2001. Szerk.: Gyarmati György. Bp., 2002. / 77–79. o.
TREZOR. A TÖRTÉNETI HIVATAL EVKÖNYVE 2000-2001. Szerk: GYARMATI GYÖRGY. Bp., 2002. 416 p. A „létezett" magyarországi szocializmus „titkolt csontvázainak" szekrényei kétségkívül az egykori állambiztonsági szervek irattárai voltak. Az immár szaklevéltárrá alakult (NÉV) egykori Történeti Hivatalban őrzött dokumentumok szakszerű feldolgozása, kutatása és publikálása éppen arra irányul, hogy a diktatúrának az állampolgárral szembeni bizalmatlanságát és az állampolgártól való félelmében kialakított elnyomó gépezete működését, a rendszer egyes terrorisztikus elemeit feltárja és értelmezze. Ez az első látásra egyértelműnek tűnő vállalkozás, ha jobban meggondoljuk, manapság koránt sem magától értetődő. Az állambiztonsági iratokból kiolvasható tények (vagy vélekedések) részben a bulvártörténetírás, részben a napi politikai csatározások terepévé váltak. A titkosszolgálatok, a politikai rendőrségek működése — különösen a keleteurópai kommunista szolgálatok múltja — szerte a világon slágertéma manapság. Nagyon nehéz azonban a titkosszolgálatok világáról, az egyes kommunista állambiztonsági szervezetek tagjairól történeti szempontból szakszerű feldolgozásokat készíteni. (Hogy mennyire nehéz, azt jól bizonyítja az egyébként világszerte jelentős sikereket arató ún. Mitrohin-archívum esete. A vaskos — 700 oldalt meghaladó — kötetet végigolvasva a téma iránt érdeklődő a kommunista hatalom és diktatúra működéséről ugyan semmi újat nem tud meg, azt azonban konstatálhatja, hogy előzetes feltételezése, amely szerint a KGB „csúnya dolgokat művelt", újabb megerősítést nyer. (A kötet magyar kiadása: ANDREW, CHRISTOPHER-MITROHIN, VASZILU: A Mitrohinarchívum. A KGB otthon és külföldön. Talentum, Bp., 2000.) A Trezor 2. kötete azonban tanúsítja: nem csak lehet higgadt krónikásként mérlegelni a szocializmus állambiztonságának és a téma rokonterületeinek kérdéseit, hanem azt is, hogy csak így érdemes, csak így lehet továbbgondolásra méltó kérdéseket felvetni. A recenzensnek bizonyos értelemben könnyű dolga van, hiszen a Történeti Hivatal 2000-2001. évi évkönyve összességében és főként tartalmi szempontból kiváló munka. Egyetlen olyan tanulmány vagy forrásközlés nincs a több, mint 400 oldalas kötetben, amely érdemben ne járulna hozzá a múltfeltáráshoz éppúgy, mint a nagyobb ívű történeti feldolgozáshoz. A szerzők között megtaláljuk a hivatal munkatársait és a korszakkal foglalkozó történészeket, levéltárosokat egyaránt. Vagyis nyilvánvaló, hogy a kötet szerkesztése során mind a minőségi válogatás, mind az intézmény tudományos műhely jellegének a nagyközönség felé történő kommunikálása komoly elvárás volt, úgy, hogy e két szerkesztési szempont ne kioltsa, hanem erősítse egymást. Ugyanakkor pedig a recenzensnek bizonyos értelemben nehéz dolga van, hiszen egy 15 szerzős könyvet kell ismertetnie. Ebben az esetben a kötet bemutatására két módszer kínálkozik. Az egyik lehetőség az, hogy az állítólagos korrektség jegyében minden szerző tanulmányáról megemlékezik egy-két sorban. A másik lényege a válogatás; a fontosabbnak ítélt tanulmányok és a súlyuknál fogva megkerülhetetlen problémák kiemelése. Esetünkben az utóbbi tűnik célravezetőnek. A kötetet szerkesztőjének, Gyarmati Györgynek az írása már témaválasztásával is súlypontozza a kiadványt. Akad-e az ÁVH története iránt érdeklődők számára izgalmasabb téma, mint vezetőjének, Péter Gábornak az életrajza. Vélelmezhető, hogy már e téma miatt is többeket csábít majd a kötet lapozgatásra, mint ahányan azt Péter 77
